Virág nem szerető

Ők azok, akik szétrugdalják a virágágyásokat

 

Virág nem szerető

 

Vannak emberek, akik kilógnak a nagy tömegből, mert nem a megszokott módon viselkednek, élnek, léteznek. Ha meggondolom, ez természetes is, hiszen már annyian vagyunk, mint a fűszál a réten, vagy talán már többen is.

Közvetlen környezetünkben azért mégis feltűnő az ilyen vagy olyan eltérő magatartásforma, viselkedés. Feltűnő és szemet szúr. Könnyen rásütjük a „nem normális”, „nem komplett” bélyeget, de nemigen keressük a okot, hogy miért lett ilyen. Hát persze, hiszen az ok, vagy az okok feltárása nem könnyű feladat, még a szakembernek sem, és van úgy, hogy neki sem sikerül, a kiváltó tényezők rendszerint rejtve maradnak.

Így lehet, hogy a virágot nem szerető ember sorsa is örökre rejtve marad, előttem is és mások előtt is. Mert ez az ember nemcsak, hogy nem szereti a virágokat, hanem egyenesen gyűlöli, utálja őket. Mindegy, hogy milyen virágról van szó, ha a környezetébe kerül, azonnal dühbe gurul, szeretné elpusztítani azonnal, és addig nem nyugszik, amíg meg nem szabadul tőle. Nem nyugszik, nem nyugodnak, mert a többes szám alkalmazása az indokolt. Nem egyetlen emberről van szó ugyanis, hanem jelenségről.

Ő azok, akik szétrugdalják a virágágyásokat, eltördelik a most ültetett facsemetéket, rombolnak és pusztítanak, bántja a szemüket ami másnak szép és kedves.

Persze nemcsak a virágokkal vannak így, hanem mindennel: a frissen festett falaktól a vadiúj vasúti kocsikat. Nem tűrik környezetükben a szép rendet. Sérült emberek ők.

Mitől sérültek, ki sértette meg őket, mivel?

Valószínű, hogy még gyermekkorukban érte őket valami, ami tudatosan okozott nekik valaki, aki náluk nagyobb, erősebb, esetleg példakép. De mindenhogyan mélységes csalódást okozott ez a valaki, és az erre adott reakció a világ felé a nemkívánatos magatartás.

Ha te így, akkor én is így” - valami ilyesmi zajlott le az emberpalántában, ezt váltotta ki a csalódás, aztán ez csak fokozódott, végül egy torz személyiséggé változtatta a valamikor ép embert.

Talán túl egyszerű a magyarázat, és lehet, hogy nem is magyarázat. De amikor ilyen helyzetet találunk, gondoljunk arra, hogy senki sem született virág nem szertőnek.

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek