Vezényeld Te a Budapesti Fesztiválzenekart!

Már gyerekkorodban is szenvedélyesen vezényeltél egy képzeletbeli zenekart?

 

A BFZ KARMESTEREKET KERES!

 

 

Dirigáltál a tévének, a rádiónak, a papírzenekarodnak és a feléd kószáló tehéncsordának? Karmesteri pálca volt a fakanál, a kötőtű és a szívószál is? Ha időközben betöltötted a 18. életévedet, és azóta sem vezényeltél hús-vér zenekart, neked szól a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös, elsősorban amatőröknek kiírt pályázata. Jelentkezz, és te lehetsz az egyik szerencsés, aki a februári Beethoven-maratonon 1400 ember előtt vezényelheti a világ egyik legjobb zenekarát, a Budapesti Fesztiválzenekart (BFZ) a Müpában.

 

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa karmesterpályázatot hirdet amatőröknek. A négy győztes jelentkező 2020. február 2-án a Müpával közös szervezésű Beethoven-maraton zárókoncertjén vezényelheti Beethoven 7. szimfóniájának egy-egy tételét a BFZ élén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Müpa és Budapesti Fesztiválzenekar együttműködésében megvalósuló maraton minden évben egy-egy ikonikus zeneszerző munkássága köré épül, 2020-ban az éppen 250 évvel ezelőtt született zseni, Beethoven műveivel találkozhatnak a nézők a Müpa minden szegletében, reggeltől egészen késő estig.

 

Az idei maraton rendhagyó, kétfordulós dirigensi pályázatára 18 éves kor felett jelentkezhet mindenki, aki nem rendelkezik karmesteri, karvezetői és/vagy fúvóskarnagyi végzettséggel és nem jár szakirányú képzésre. A szervezők elsősorban amatőröket várnak, de a pályázat zenészek számára is nyitott - a jelentkező rendelkezhet közép- vagy felsőfokú hangszeres zenei végzettséggel.

A pályázat a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, Fischer Iván tervei alapján és az ő felügyeletével zajlik. A négy kiválasztott Beethoven-karmester személyre szabott, egyéni coaching keretében készülhet fel a nagy napra a zsűri segítségével. A zsűri tagjai Cser Ádám karmester, Dubóczky Gergely (zsűrielnök) karmester és Vass András karmester.

 

A karmesterpályázat részletei erre a linkre kattintva érhetők el.

 

Jelentkezni a karmesterkerestetik@bfz.hu e-mail-címen lehet szeptember 30-ig.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek