Vendégelőadó az Areopagoszon

ApCsel 17: 16-34 Vendégelőadó az Areopagoszon Nézek a mellettem ülőre, a szemközt forgolódóra, az amott csacsogóra és az amonnan hiányzó kihűlt helyére.

 

Állandóság benyomását kelti a közeg és annak megszokott lüktetése, pulzálása. Olybá tűnik, mintha ugyanazok a sókristályos vakolatszemcsék peregnének le a falról, ami az előző héten. Szól a veretes ige a szószékről Károli tolmácsolásában, az évszázados szógörgeteg patinazöld sejtelemből ébred új életre: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak."(Mt 24:35) Álló időben ülünk. Az isteni változhatatlanság különleges vonulata leng körül minket a templomban. „De az Úr terve örökké megmarad, szívének szándéka nemzedékről nemzedékre."(Zsolt 33:11) Isten üdvözítő terve az évezredek alatt sem mutatott kilengéseket. A mi nemzedékünk is teljes bizonyossággal kapaszkodhat a jézusi örömhírbe: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

Az elmúlás félelmét, a megoldatlan élet terhét, az állandó viszonylagosságot, óembere, Saul hátára csomózva, Pál az örökélet letéteményeseként lép be a második missziói útja során a vibráló Athénba. A város ugyan átadta fővárosi rangját Korinthusnak és a nagy üzleteket sem itt kötötték már, hanem Patraszban és Nikopoliszban, de az anyaga álmodott, papírra vetett és rétori módon megszólaló csodáinak híre messze földről vonzotta az érdeklődőket. Azt a szellemi sokszínűséget, ami az apostolra várt, egy képben összesűríteni csak Raffaellónak sikerült „Az Athéni Iskola" c. festményén. Tudós férfiak kötetlen disputája van megörökítve a freskón, oly módon, ahogy az életben soha nem láthattuk volna őket. Az athéni iskola csarnokaiban a hét szabad művész legrangosabbjai vonulnak fel pl.: Anakreón, Püthagorasz, Eukleidész, Ptolemaiosz, Diogenész, Hérakleitosz, a kép centromában pedig Platón és Arisztotelész látható peripatetikus elmélkedés közben.

A görög filozófia egyik vezérelve volt Héraklésztől kezdődően és Platónnál kicsúcsosodva az állandóság hiánya, a minden változik tétel, amit követve biztos tudást nem szerezhetünk a dolgokról, mert folyamatos átalakulásban vannak. Hasonló bizonytalanságot tükrözött a vallási panteonjuk is, mert egy istent sem szerettek volna megsérteni, hogy kimarad a hódolatukból és tiszteletükből, így a 12 főisten és a több mint 70 istenség mellett még az ismeretlen istennek is emeltek egy oltárt. A kétségeket csak tovább fokozta az emberi tulajdonságokkal, hibákkal is felruházott istenségek szeszélye.

Nem túlzás azt állítani, hogy nagyobb szellemi nyomás egyetlen korszakban sem volt tapasztalható, mint ma. A spirituális irányzatok, vallási csoportok, ezoterikus tanok zsibvásárán érezhetjük magunkat, ahol a kikiáltók egymást túlharsogva ajánlgatják portékájukat. Mi alapján döntsem el egy izgalmas előadásra történő meghívásról, egy személyiségteszt kitöltéséről, egy kellemes zenével aláfestett, szép képekkel és tanulságos gondolatokkal teletűzdelt számítógépes bemutatóról, hogy nem vezet tévútra?

 

I, Az újdonság varázsa.

            Egy csecsemőnek minden vicc új, tehát képes rajta önfeledten nevetni. A vicc küldetését betölti, mosolyt, hahotát fakaszt. Az evangélium jelentése örömhír, tehát olyan tartalmat hordoz, ami feledteti a bút, jó érzéseket kelt a lélekben és örömforrássá válik. Pálnak Athénban sikerült a sokat tapasztalt hallgatóság számára érdekfeszítővé, újdonsággá tenni az evangéliumot. Olyan témát adott, amibe be akartak kapcsolódni az emberek. A következő jelentésárnyalatokkal illették mondandóját: idegen, új, idegenszerű, újdonság, friss, szokatlan, különös, váratlan.

            „Az athéniak és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak." (ApCsel 17:21) Ne gondoljuk azt, hogy lerágott csont a kijelentés. Elképzelhető, hogy nem mindenki halott róla, vagy csak általánosságban tudnak a keresztyénségről. Nyugat európai gyülekezetekben nagy sikerrel alkalmaznak olyan felfedező (Christianity Explored) kurzusokat, ahol az érdeklődőket az alapoktól kezdve megismertetik a jézusi tanítással. Hazánkban két generáció nőtt fel úgy, hogy nagyon keveset vagy egyáltalán nem tud semmit Isten dolgairól. A napokban keresett fel egy húszas éveiben járó, történelem-magyar szakos tanárnő, hogy elmondja, neki Jézus gyerekkorában teljesen kimaradt, és most jött rá, hogy ez a legfontosabb dolog az életében.

            Luther Márton a reformáció elindítója vallásos fiatalember volt, tudott Isten dolgairól, kolostorba vonult, teológiai doktorátus szerzett, de csak 1512-13 közötti időszakban érte az un. „toronyélmény"[*], amikor felfedezte az evangéliumot. Micsoda újdonság lehetett a reformátor híveinek az ítélő és büntető Isten helyett a bűnbocsánatot és a kegyelmet hirdető Mindenhatóról hallani. 1517. október 31-tól pedig akadémikus vitát kezdeményezett 95 tételéről, amelyek teljesen új, friss, szokatlan felfogásban mondtak ítéletet a helytelen egyházi gyakorlatról. Az igazi újdonság az Areopagoszon és Wittenbergben nem a gondolatok kimunkáltságában, a szónoki stílusban, az éles elméjű eszmefuttatásban, hanem a személyes érintettségen múlt. Mindkét esetben megoszlottak a vélemények, mondván egyesek: majd meghallgatunk erről máskor is, mások meg így: vond vissza a tanaidat. Viszont elindult valami visszafordíthatatlan Athénben Dioniziosznál, Damarisznál, de Bölcs Frigyesnél és a német nép lelkében is. „Ezért, ha valaki Krisztusban van új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre."(II Kor 5:17) Ez az újdonság igazi varázsa, ami nem a gondolatok, eszmék szintjén él tovább, hanem a lélekben és a cselekedetekben. 

 

II,   A helyes istentisztelet.

            Az athéni emberek nem csak részleteket, elcsípett információkat akartak tudni Pál tanításáról, hanem az egészre kíváncsiak voltak. Így egy megfelelő helyre, az egykor tanácsgyűlések színhelyére Árész dombjára vezették, hogy ott védje meg álláspontját. Pál diplomatikusan pozitív vonásnak tünteti fel beszédében a rengeteg kultuszhelyet a városban, pedig lelke mélyén háborgott a sok bálvány miatt. A dühét nem zúdította az athéni polgárokra, hanem szeretettel és nagy empátiával igyekezett közel vinni a tanítását a pogány kultuszon nevelkedett közönségéhez. Az ő világuk egy periférikus pontját az ISMERETLEN ISTENnek szentelt oltárát centralizálja azzal, hogy kilétéről felvilágosítást ad. Az a feltáró munkát folytatja Pál apostol, amit Jézus így fogalmazott meg: „a világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki."(Mt 13:35c)

            Pál olyan területre merészkedik az igaz istentisztelet magyarázata során, ami élesen eltér a görögök tapasztalatától. Olyan Isten, aki nem várja el a hatalmas szobrok, oltárok, templomok építését? Nem reprezentálja semmilyen alkotás Isten nagyságát, hatalmát, bölcsességét? Az emberi kéz nem hogy adhat valamit, hanem sokkal inkább elvesz, beszűkít, megszegényít?

            Luther Márton is észrevette, hogy az egyház meglopja az Istent. Olyan jogokat bitorolt a római egyház, ami egyedül a mindenség Urát illeti. A bűnök bocsánata óriási üzlet volt és a tévedhetetlenség hihetetlen hatalom a pápaság kezében. Luther kiállt a biblikus meggyőződése mellett, hogy bűnöket egyedül Isten bocsáthat meg, és az az égbekiáltó bűn, ha valaki ezt pénzért árulja. Luther többek között szorgalmazta az evangéliumi szegénység visszaállítását az egyházban, a szentségek felülvizsgálatát, a kolostori élet reformját, az erkölcstelenségek megszüntetését, mindezeket a helyes Isten imádat jegyében.

            Isten helyes tisztelete az Areopágoszon és attól távol ugyan abban gyökerezik. „Mid van ugyanis, amit ne kaptál. Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna." (I Kor 4:7) Tehát Isten bőkezűsége ne legyen ragadomány a kezünkben, hanem indítson minket hálára, helyes istentiszteletre. Sajnos ahelyett, hogy felismernénk az egy Istent, és az Ő gondviselését, görögösen keressük a kiskapuk kis isteneit, hogy beérkezzünk a magunk kreálta mennyországba.

III, A tudatlanság vége.

            Pál beszédét, amikor a tetőpontra ér és Krisztus váltságára irányítaná a figyelmet, a hallgatóság berekeszti. Hogy mi volt az athéniak számára az utolsó csepp a pohárban, arról csak találgathatunk. A feltámadás mozzanatánál felpattannak, és úgy viselkednek, mint akik nem akarnak erről többet tudni. Mintha valami megmásíthatatlan történne Pál szavai hatására, és ennek a hatósugarából ki szeretnének szabadulni. Ha nem tudnak róla, akkor nem gyötri őket, nem okoz számukra álmatlan éjszakákat. Viszont, ha részletekbe menően ismerik az esetet, nem kerülhetik el, hogy döntsenek benne. Mielőtt még kérdéseik megfogalmazódnának, mielőtt óvatlan beszélgetésbe kezdenének, nem engedik, hogy belegabalyodjanak a történetbe.

            Pál figyelmes evangelizátor módján együtt lélegzett a hallgatóival. S talán megsejtette, hogy mindenre nem lesz ideje, de így is a legfontosabb Jézus mozzanatokat elhelyezte a beszédében: megtérés, ítéletnap, kiválasztott férfi, halálból való feltámadás. Ezzel az Ismeretlen Isten „alakot" öltött az Areopagoszon. A homályból kezdett kirajzolódni egy olyan Isten, akinek nem mindegy, hogy mi történik a teremtményeivel. A tudatlanság korszaka véget ért, azonban látva a hallgatóság viselkedését, a tájékozatlanságot inkább elvakultságnak nevezném.  

            A reformáció nemzeteket megmozdító erejét a Szentírás közkincsé tétele adta. Ami eddig csak a bennfentes keveseké volt, most széles tömegeket érinthetett meg. Luther nyitotta a sort, amikor 1521 decemberében nekilátott a Vulgata és Erasmus latin szövege alapján, hogy német nyelvre átültesse a Bibliát. Az Újszövetség már 1522-ben megjelent, az Ószövetség csak 1534-re készült el. Így az anyanyelvű prédikációkon és a Biblia szövegének az oktatásban való felhasználásán keresztül az evangélium valóban örömforrás és megtartó erő lett az embereknek. Így teljesedett be az Areopagoszon és a reformáció során szerte Európában az ézsaiási ige: „Ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér hozzám vissza üresen, hanem véghez viszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem."(Ézs 55:11)

            Az akarata pedig az, hogy megtérjünk, hozzá forduljunk, visszatérjünk az atyai házhoz, nem félszívvel, hanem teljes személyiségünkkel. Ugyanaz a meghívás hallik a Jordán partján, a Galileai tavon, Jeruzsálemi főtéren, az athéni Areopagoszon, és most itt a te számodra is. Istenismeretre és önismeretre juthatsz, ha nem futsz el az evangélium elől. Viszont ha maradsz, Ő igényt tart rád és a malakiási Igét így szeretné formálni: „Én az Úr nem változtam meg," de te Krisztus által fiammá lettél. Ámen.

Szalay László Pál

Telkibánya, 2010. október 25-26.

 


[*] Luther dolgozószobája a szürke falú kolostor keleti tornyában volt.

 

Igei olvasmány: Apostolok Cselekedetei 17:16-34

Miközben Pál Athénben várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. Nap mint nap vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel; a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele, akik közül egyesek ezt kérdezték: "Mit akarhat ez a fecsegő mondani?" Mások ezt mondták: "Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője", mivel Jézust és a feltámadást hirdette. Ekkor megfogták, az Areopágoszra vitték, és megkérdezték tőle: "Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert, amint halljuk, idegenszerű dolgokkal hozakodsz elő; szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó."Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak. Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: "Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk. Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból." Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: "Majd meghallgatunk erről máskor is." Pál ezután eltávozott közülük. Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívővé lett: közöttük az areopágita Dioniziosz is, egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások.

 

Kép: Raffaello: Az athéni iskola


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Megtévesztés