Végső megoldás

Ami mindkét oldalon fájdalmas...

 

A szoba valamivel kisebb volt, mint otthon. Két heverő, egy-egy éjjeliszekrénnyel, ruhásszekrény, két fotel, közte dohányzóasztal. A sarokban virágállvány. Mielőtt leült a fotelba, kinézett az ablakon. Pár méterre az épülettől, egy belső keskeny poros úttest húzódott. A másik oldalán egy alacsonyabb téglaépület állt. Régen építhették, rozsdás rács fedte a repedezett zöld keretű ablakot. Szűknek érezte a blúzt, míg helyet foglalt az asztalka mellett.

A lánya a ruháit hajtogatta be az üres szekrénybe, s úgy érezte, kerüli a tekintetét. Talán egy kis biztatásra várt. De Ica csak sietősen rendezkedett.

- Kicsim, ha sietned kell, menj csak, elpakolok én! - mondta bizonytalanul.

Ica rápillantott, egy mosolyféle torzult arcán.

- Hagyd csak, ennyi időm még van - rápillantott órájára, s kicsit jobban sietett.

Letette a pár papucsot a leterített heverő mellé, s a végére terítette a vadonatúj köntöst.

Az eredménnyel elégedetten lépett az anyja elé, mire az felállt a fotelból.

- Kész vagyok, rohanok. A mobilod és a töltője megvan ugye? A telefon legyen mindig nálad, hogy elérjünk! Este hívlak. - azzal sietősen megpuszilta két oldalról, s már indult is kifelé a szobából. Az ajtóból, még visszaintett.

Az asszony tehetetlenül állt még, s látszott rajta, hogy nem tudja, mit kezdjen magával?

Az ajtónyílásban, egy hasonló korú asszony jelent meg melegítő alsóban, rövid ujjú blúzban.

Rámosolygott, belépett, és kezet nyújtott. Bemutatkoztak. Megegyeztek, hogy tegeződnek, hisz mostantól szobatársak lesznek. Felajánlotta, hogy végigvezeti az épületen még ebéd előtt, de ő fáradtságra hivatkozva inkább pihenne.

A másik ráérzett, hogy talán szeretne egyedül lenni, s mosolyogva halasztást ígért későbbre. Majd felvette a könyvét az éjjeliszekrényről, s kilépett a szobából.

Magára maradt. A szó, valódi értelmében. A torkában gombóc növekedett. Leült a fotelba s úgy fordította, hogy kilásson az ablakon. Haza gondolt. A kertre. A rózsáira, amit oly féltve gondozott, és amikor már szépen sorban nyíltak, mindig volt bent a szobában nála is, és Icáéknál is friss virág. A gyerekekre, akik iskolába menet mindig megálltak a háza előtt, s mindig kaptak egy-egy almát, körtét a fákról. A gombóc már majdnem szétfeszítette a torkát, és a szeme is égett. Nézte, a szemben lévő kis házat. Valaki fehér köpenyben épp az ajtót nyitotta kulccsal. Kis idő múlva kifordult, s egy rekesz almát tartott a kezében. Pár másodperc, s eltűnt a szeme elől.

Kissé lazult a torka, míg az előbbi jelenetet nézte, de most újra visszatért gondolataihoz.

Egészen, a régmúltba. Amikor Ica még kicsi volt, és először vitte óvodába. Hogy sírt, amikor otthagyta, s ő hiába próbálta elmagyarázni, hogy neki dolgoznia kell. Ő is napokig kisírt szemmel ért be a munkahelyére. Volt, aki mosolygott rajta s volt, aki magához ölelte vigasztalva. De este együtt voltak, mind a hárman. Játszva, mesét olvasva.

Őérte, nem jönnek el este. Amikor egy hete vásárolni ment, mint minden reggel, egy téren találta magát. Mindenfelől magas házak, s ő nem tudta megmondani, hol lakik. Akkor este összeültek, s neki meg kellett értenie, hogy nem dolgozhatnak úgy a lánya és a veje, hogy nem tudhatják, ő merre jár. Hol éri baj. Másnap Ica ismerősökkel beszélt telefonon, és így nem kellett hónapokat várnia. Könnyek gördültek végig az arcán. Most döbbent rá, hogy ez az egész annyira végleges. Talán a gyógyszer, amit kapott... De azt mondta a veje, hogy ne kockáztassanak! Bánthatják, kirabolhatják... Talán igaza van.

Az étkezéseknél, együtt volt a többiekkel, de este nem ment a közös tv nézésre. Pedig otthon este sokáig nézte a filmeket. Ica hozott neki könyveket, de nem volt türelme olvasni. A szobatársa eleinte próbált vele társalogni, de érezte, hogy csak kényszerből válaszolgat. Ő megszokta már itt, otthon volt magányos, itt barátokra talált a volt tanárnő.

Ica eleinte jött, esténként süteményt, gyümölcsöt hozott. Egy nap örömmel újságolta, hogy előléptették a munkahelyén, igaz, ez tanulással jár. Kicsit ritkábban tud jönni. Ő örült neki, és nyugtatgatta, hogy nincs semmi baj, el van ő itt. A telefonok is ritkultak, s már hétvégén jöttek csak az unokákkal. Nyáron két hétre Spanyolországba mentek. Rohan hozzá, amint hazaértek, ígérte Ica. Rájuk fér a pihenés, mondta ő örömmel. Menjenek csak!

Egy hét múlva, délután, a fotelban ült. Egyszer csak felnézett, s elmosolyodott. Ica állt mellette, s a vállára tette a kezét. Úgy is találtak rá. Mosolyogva.

 

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Juhász Kató
#23. 2013. november 30. 11:25
Egy ilyen megoldás már nem más, mint egyirányú utca. Minden öreget sajnálok, akinek meg kell válni otthonától.
Írod, kedves Tara, hogy nem bírnád sokáig, ha bezárnának. Azt hiszem én sem.
A közelünkben van egy idősek otthona. Olyan mint egy szellemház, élő embert még nem láttam a gyönyörű kertben, és látogatók sem mozognak. Nagyon foglalkoztat, mi lehet a falak mögött?
Emmike
#22. 2011. május 5. 21:44
Tara Scott, Juhász Kató, answer köszönöm szépen Nektek!
Emmike
#21. 2011. május 5. 21:44
Tara Scott, Juhász Kató, answer köszönöm szépen Nektek!
Tara Scott
#20. 2011. május 5. 21:27
Sajnálom, ha megkönnyeztettelek, bár talán kicsit megkönnyebbül a lélek. Elnézem a gyerekeimet, borzasztó, hogy mennyit dolgoznak a talpon maradásért. Borzasztó lenne, ha még én is terhelném Őket. Hidd el, én is sokat gondolok arra az időre... :( Nem hiszem, hogy nincs ember aki ne tartana tőle. Köszönöm, hogy itt jártál. Ölellek.
előzmény: dezsoili hozzászólása, 2011. május 1. 20:50
dezsoili
#19. 2011. május 1. 20:50
Egyedül szenvedünk, és sírva jövünk erre a világra. Mikor elmegyünk sem segít benne senki sem.Annyira megható történet, hogy a ma estémet bekoronázta. Amúgy borzalmas délutánt tudok magam mögött. Könnyt csaltál vele a szemem sarkába, könnyet, mi eddig nem akart kigördülni, pedig ott huncutkodott már egy jó ideje... Gratulálok, s tudom, a sors kegyes lesz, ha ilyen végem lesz... Ili.
Tara Scott
#18. 2011. május 1. 18:17
Így van. Köszönöm, hogy itt jártál kedves János.
előzmény: janos hozzászólása, 2011. április 30. 09:23
janos
#17. 2011. április 30. 09:23
Vannak akik minden nap naplót vezetnek.És egy nap a napló következö oldala fehéren marad.A napló írója már messze jár.Sajnos ez az élet rendje.
Kedves Tara! Nagyon megható. Gratulálok
Juhász Kató
#16. 2011. április 29. 22:01
Emmike, ha megkeresel, szívesen adok tanácsot a néni betegségével kapcsolatban.
jukato45@hotmail.com
előzmény: Emmike hozzászólása, 2011. április 29. 18:35
Tara Scott
#15. 2011. április 29. 21:37
Drága Marám, köszönöm szépen. Ölellek.
előzmény: Mara hozzászólása, 2011. április 29. 21:11
Tara Scott
#14. 2011. április 29. 21:37
Nagyon szépen köszönöm. Ha egyedül van otthon egy idős, beteg ember a hozzátartozók a munkahelyen vannak frászban egész nap, hogy mire menne haza? Ha ezt a megoldást választják, a lelkiismeret furdalás teszi tönkre őket lelkileg. Nincs jó megoldás. Valóban nagyon szomorú.
előzmény: Answer hozzászólása, 2011. április 29. 20:53
Tara Scott
#13. 2011. április 29. 21:32
Sajnos ez így van. A legszomorúbb, hogy a gyerek sem tehet róla, mert el kell tartania a családját. Nincs jó, mindkét fél számára megnyugtató megoldás. Úgy szeretnék a jövőbe látni, hogy valaha lesz-e erre egy jó lehetőség!
Köszönöm, hogy itt jártál.
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2011. április 29. 20:21
Tara Scott
#12. 2011. április 29. 21:28
Maga a probléma is végtelenül szomorú, mert ma kevés ember engedheti meg magának, hogy otthon maradjon ápolni idős szüleit. Pedig az lenne a normális, mert ez a megoldás nem hiszem, hogy lelkileg nem teszi tönkre az embert. Végtelenül sajnálok mindenkit, aki erre kényszerül.
Köszönöm, hogy elolvastad.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. április 29. 19:01
Tara Scott
#11. 2011. április 29. 21:16
Drága Emmike!
A saját szenvedéseden keresztül átérzed az Ő fájdalmait, s mivel szeretettel teli ember Vagy, bizonyára jobban ápolod, mint egy papírral rendelkező szeretet nélküli ember. Szívből kívánom, hogy ez a szeretet tartsa meg Benned az erőt, hogy még sokáig ápolhasd Őt, és a Te állapotod se romoljon tovább!
Szeretettel ölellek.
előzmény: Emmike hozzászólása, 2011. április 29. 18:35
Mara
#10. 2011. április 29. 21:11
Drága Tara, szomorú sors, az öregség és tehetetlenség a legrosszabb, amit el tudok képzemni.
Szeretettel gratulálok nagyszerűen megírt elbeszélésedhez.
Answer
#9. 2011. április 29. 20:53
Kedves Tara, nagyon jó ez az írás! Remélem bennünket anno nem vesz majd körül a magány!
Tetszett és gratulálok!
Tara Scott
#8. 2011. április 29. 20:51
Nagyon szépen köszönöm, a képet is. Ilyenkor mindig magamból indulok ki. Iker jegyben születtem, ha bezárnának nem bírnám sokáig. De amikor az ember olyan helyzetbe kerül, mint az írásomban valóban könnyen eshet áldozatul akár bűnözőknek is. Kiszolgáltatottá, védtelenné válik. Borzasztó helyzet ez neki magának, és a családnak is. Nem tudok jó megoldást.
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. április 29. 16:36
Answer
#7. 2011. április 29. 20:50
Erőt, kitartást kívánok ehhez a nemes dologhoz, vigyázz magadra!
Szeretettel: answer
előzmény: Emmike hozzászólása, 2011. április 29. 18:35
Juhász Kató
#6. 2011. április 29. 20:21
Végül mindenki egyedül marad, akár van gyereke, akár nincs.
Szomorú dolog.
Eliza Beth
#5. 2011. április 29. 19:01
Szomorú nagyon. A vége főleg.
Emmike
#4. 2011. április 29. 18:35
Feltünt már, hogy a Te történeteid nem fejeződnek be az utolsó mondatnál, engem legalábbis továbbgondolásra kényszerítenek, illetve a leírtak, s a saját véleményem ütköztetésére. Egyébként, semmilyen képzettség birtokában hatodik éve vigyázok egy nénire, s bár elég beteg vagyok én is, még sokáig akarok vigyázni rá. Gyógyíthatatlan nyiroködémával küszködök, a prof szerint nem halálos csak kellemetlen.
Balage
#3. 2011. április 29. 16:36
Megleptél a lezárással. Pedig közben gondoltam erre a végkifejletre, de mégis. Nagyon szépen végigvitted írásod. Szívfacsaróan szépre sikerült. Gratulálok!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Igaz barátság