Vedres- Nagy Ibolya: Hétköznapi ünnepnapjaim - Hetedik rész

Órákat töltöttünk el ugróiskolával, bújócskával és mindenféle szerepjátékkal. Még kuglipályát is építettünk, a bábúk fahasábok voltak, a kugligolyóként pedig egy egyszerű kis gumilabda szolgált.

 

 

  Hat éves koromban szüleim már Kiskunmajsán laktak, így édesanyám szülőhelyén minden feltétel együtt volt ahhoz, hogy  szüleimmel, és a négy évvel fiatalabb húgommal újra egy családot alkossunk. Nehezen szakadtam el az addig gondoskodó szeretettel körülvevő nagyszüleimtől, pajtásaimtól - főként Boritól - de komoly ígéretet kaptam, hogy már az első téli vakációt ismét Mágocson fogom tölteni.

  Tanító nénim és osztálytársaim már az első hetekben megszerettették velem az iskolát, és amint megtanultam olvasni, azonnal buzgó könyvtárlátogató lettem. Hármasával kölcsönöztem ki a könyveket, és Bodorné Mancika néni, az akkori majsai könyvtárosnő eleinte nem is akarta elhinni, hogy egy hét után már mind a hármat elolvastam. Este nyolckor, az esti mese után mindig aludni küldtek, de én olyan erősen rákaptam az olvasás ízére, hogy minden alkalmat kihasználtam, hogy könyveket bújhassak. Olvastam takaró alatt zseblámpánál, teliholdnál az ablakpárkányra tett könyvből, vagy elbújva az orgonafa vastag ágán üldögélve. Így mire elérkezett a várva-várt mágocsi téli vakáció, már nem volt titok, mit tegyen Jézuska a karácsonyfa alá. Persze, ez a Jézuska - mint később megtudtam - nagypapám volt, ki maga is szenvedélyes könyvmoly lévén egészen érettségimig minden egyes mágocsi ott tartózkodásomkor könyvekkel lepett meg. Már a vonaton ülve, Mágocshoz közeledve azon törtem a fejem, vajon milyen könyvek várnak rám. Könyvtárunk egy részét most is a nagypapámtól kapott könyveim alkotják. Nem tudom megállni, hogy a legkedvesebbeket ne említsem, úgy mint a Világszép nádszálkisasszonyt, a Többsincs királyfit, a Hetedhét esztendőt, vagy a Kerek egy esztendő sorozatköteteit. Később a Timúr és csapata és a Távolban egy fehér vitorla című ifjúsági regények a csíkos és pöttyös könyvekkel együtt sorra felkerültek a könyvespolcomra. Mikor már a polcon nem fértek a könyvek, nagyszüleim megajándékoztak egy kétajtós üveges könyvszekrénnyel. Addigra már számos Verne regény volt a birtokomban, és egy egész polcot megtöltöttek a barna műbőrkötésű, aranybetűs Jókai összes kötetei. A téli vakációt később már nem, de a nyári szüneteket még nagyon sokáig  Mágocson töltöttem, és már az első évtől kezdve minden nyár elején beiratkoztam a mágocsi könyvtárba is. A könyvtártól nem messze volt egy játékbolt a főutcán, könyveket is árusítottak benne. Ott gyakran választhattam magamnak olvasnivalót.

   Már kora gyermekkoromban szinte minden művészeti ág iránt vonzalmat éreztem. Szerettem rajzolni, festeni, énekelni, táncolni, zenét hallgatni. Ha vándorcirkusz érkezett a faluba, oda mindig elvittek, moziba, ha gyerekeknek való film volt műsoron, a vasárnap délutáni mozielőadásra rendszerint elmehettem Borival. Bori volt a rendező és színésztársam az utcabeli gyerekekkel együtt előadott színi előadásainkon. Mágocsi Béla, Durholcz Teri, és a Baranyai/ Brunner/ lányok talán még őriznek emlékeket ezekről a Boriék színjében tartott rögtönzött előadásokról, melyeken függöny gyanánt egy hatalmas, sötétszürke pokróc szolgált.

   Nyolc éves korom körül kezdtem el zongorázni tanulni, és a következő nyáron már várt Mágocson nagypapám legújabb ajándéka, egy hatalmas, fekete Bösendorfer zongora. A kottatartó fölött Liszt Ferenc arcképe kapott helyet. Azon a nyáron még az olvasást is hanyagoltam kicsit, hogy minél több időt szentelhessek a zongoragyakorlásnak. Még a zeneszerzésbe is belekóstoltam, bár kottapapírra soha nem vetettem egyet sem.

  Bár nagyszüleim és szüleim játékokkal is kedveskedtek nekem, gyárilag készített játékszerekre nem igen vágyakoztam. Volt a Sárika babám, kaptam a vásárban fából faragott, madár alakú kereplőt, szívesen nézegettem a kaleidoszkópom mindig más-más alakba rendeződő képeit. A búgócsigát is élvezettel megforgattam a gang kövén.

  Kis papírtasakban árultak egy vízi csoda nevű játékot. Valami különleges anyagból készült, furcsa formájú szárított figurák voltak a tasakban. Egy lavór vízbe öntve megduzzadtak, és vígan úszkáltak a felszínen. Órákig el tudtam nézegetni ezt a csodát, beleképzelve mindenféle mesealakot.

  Igazából mégis azokkal a játékokkal tudtam, és szerettem legjobban játszani, amelyeknek elkészítésében magam is részt vehettem. Ómama megtanított újságpapírból kis ollóval szebbnél szebb csipketerítőket kivágni. Papírhajtogatással is próbálkoztam, de csónaknál, csákónál, papírrepülőnél tovább nem igen jutottam ebben a mesterségben. Nagyobb élvezetet találtam a ragasztásban. Az én ragasztóm vízzel összekevert lisztből készült. Ezzel aztán a királynői koronától kezdve a papírláncig mindent össze lehetett ragasztani. Gipszkiöntőm is volt, az elkészített domborműveimet vízfestékkel kifestettem. Ha már semmi újat nem tudott ómama kitalálni a szórakoztatásomra, előző éjjel vízben puhára áztatott nagy szemű babokat fűzhettem fel zsák varrótű segítségével - no meg ómamáéval! - nyakláncnak.

  A szappanbuborék fújást nehezen tudtuk megunni. Sűrűre áztatott mosószappan oldatából lehetett a legszebb buborékokat kifújni. Vastag, egyenes szalmaszál végét négyfelé vágva készült a fúvóka. Borival feltelepedtünk egy farakásra, vagy felmentünk a csirkeól tetejére, és onnan fújtuk a szebbnél szebb szivárványos buborékokat. Néha öklömnyi nagyságút is sikerült alkotni, vagy olyat, melynek belsejében egy kisebb buborék is megbújt.

  Nyáron, az árokparton bogáncsot szedtünk, bababútorokat formáltunk belőlük.

Órákat töltöttünk el ugróiskolával, bújócskával és mindenféle szerepjátékkal. Még kuglipályát is építettünk, a bábúk fahasábok voltak, a kugligolyóként  pedig egy egyszerű kis gumilabda szolgált.

 Az ugrókötelezés is kedvenc szórakozásunk volt, természetesen az ugrókötelet sem boltban vettük. Vékonyabb kötéldarabokat, vagy madzagból font ugrókötelet használtunk. Ugráltunk egyedül, párban, vagy hármasával-négyesével. Mindegy volt hogyan, csak ugrálhassunk.

 Téli estéken alig vártuk, hogy a felnőttek kukorica morzsoláshoz-zsurmoláshoz lássanak. A kukorica csutkákból - Mágocson csutának mondták - remek tornyokat lehetett építeni. Mikor aztán állt a torony, kicsit gyönyörködtünk benne, aztán jött a rombolás, ami néha még az építésnél is élvezetesebb volt. A pirosló, illatozó csutkák aztán a tűzhelybe vándoroltak. Hirtelen tűzet lehetett így rakni, ételmelegítésre, vízforralásra alkalmasat. Néhány megmaradt darabból csutkababát is készíthettünk, azzal aztán jó sokáig eljátszadoztunk. A kukorica száraz szárából pedig nagyon sokféle játék készülhetett, ebbe már nagypapám is besegített. Apró teheneket, lovakat, kocsit faragott nekem, sőt még egy kis betlehemre is emlékszem, amit a szép, fényes, aranyszínű, kukoricaszárból készített.

 Mi kislányok inkább pipacsból formáltunk apró babákat, és ha még zsenge, főzni való kukoricacsövekhez is hozzájutottunk, a kukorica haját szépen két ágba fontuk, így lett zöldköpenyes hajasbabánk.

  A gyermeki fantázia és találékonyság nem ismert nálunk határokat, minden élettelen dologba lelket leheltünk. Ott bujkált bennünk már akkor a két eljövendő pedagógus,  sok év múlva aztán Bori óvónő, én pedig tanítónő lettem.

Folyt köv...

 

 

Előző rész...

Első rész...


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Juhász Kató
#6. 2011. december 31. 08:26
Érdeklődéssel olvastam gyermekkori emlékeidet.
Boldog újévet kívánok!
Döme Zsuzsa
#5. 2011. december 30. 20:54
Veled újraélem a gyermekkoromat. Köszönet érte.
janos
#4. 2011. december 30. 19:10
Kedves gyermek kori emlékek.
Neked is voltak bőven belőlük amint látom.
Gratulálok!
BÚÉK! János
Answer
#3. 2011. december 30. 19:02
Tetszett az írásod!
Boldog újévet neked és Ferinek is!
Balage
#2. 2011. december 30. 17:24
Tök jó, ahogy sztorizgatsz. Nem csak nekünk adsz vele remek olvasmányokat, de még naplóként is remek. Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek