Utcán

Egy pillanat, s megszűnik a berendezkedés.

Felrobbantott házak téglái közt kotorászom.

Tán kincsre lelek, azt hiszem.

Egy eltűnt, imént még létező világ koronája fejemen. 

A porlepte romok közé lemondóan vetem.

Találja meg egy sovány csavargó

Kinek kebelén remény lángolhat forrón.

Elviszi, egy ismeretlen szobor fejére illeszti,

Nem tudom kit formáz, már nem is számít.

Nemzeti hős, író, katona, akárki?

Mellettem árvák ölelik a szobrok lábait,

Kapaszkodnak, mintha biztonságot adna.

Utolsó sárga szalmaszál, 

védelmező kezek nélküli mentsvár.

A törmelékek közt kotorászom,

nem veszek tudomást a kilátástalanságról.

Az átlátszó levegő az én bástyám.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek