Tündért óhajtás Tibor barátom elbeszélése nyomán

- Most mennem kell, megkeresem az én Fatündérem az erdőben.


Élt, éldegélt magányában egy valaha keletnémet szülőföldjéről kis honunkba szakadt, daliás legénynek nem mondható aszkéta.
Miután magyar menyecske felesége és két süldő lánykája megunták apjuk hadilábon állását a tisztálkodás legelemibb szabályaival, szélnek eresztették. Meg sem állt emberünk - nevezzük Fricinek - a városka zajától mentes, néhány mérföldre pihenő tanyavilágig, ahol rátalált álmai fészkére.
Fricink sváb-honában jól menő középiskolai némettanárként jeleskedett, s miután szeme megakadt egy nemzetközi tanár-kurzuson magyar némettanár kedvesén, életüket itthon folytatták, de a fentebb említett furcsaságai miatt évek múltán útjaik ösvénye más irányba vitte őket.
Barátunk ötvenes éveit taposó, valaha még akár jóképűnek is mondható, alapjában magas fokú intelligenciával megáldott férfiú lévén komoly eszmecserékre is képesnek tűnt, bármilyen társaságban, feltéve, ha a csevejek résztvevői megfelelő távolságot tudtak tőle tartani. Borotvát jó pár esztendeje nem látott pofázmányát retkes szőrzet borította, mely már méteresre nőtt. Kerékpározás közben - mert e vasszamár volt napi hosszú útjainak társa - kétoldalra igazítva lobogott a szélben. Lakmározásainak maradékai kapaszkodtak szőrszálai között, mint a kullancsok Bodriban. Orrának hegyén egy jókora szőrpamacs éktelenkedett, ami beszéde közben ide-oda imbolygott, így bárki szóba elegyedvén vele jókora hahotázását volt kénytelen valamelyest visszafogni. Sötét gombszemei ennek ellenére megfejthetetlen boldogságot ontottak. Volt is rá oka, hiszen végre kedve szerint élhetett. Öltözéke abból az egy darab pólóból állt, amire magamódján ráfabrikálta nevét, telefonszámát, és hatalmas ákombákom betűkkel: "Fricz ad németórát", így amolyan szendvicsemberként mindig reklámozhatta fergeteges tudását.
Pár éve egy ismerősöm gondolt egyet, és úgymond beiratkozott hozzá, hogy megalapozhassa e nyelvbéli képességét. Az első alkalom lett egyben az utolsó is, ahogy elmesélte, a nyelvstúdiónak nem mondható tanyán fertelmes bűz fogadta. Villany helyett dédapáink petróleumlámpái, kád helyett dézsa az udvaron, az asztalon rohadt ételmaradékok, bűzölgő ruhafoszlányok. Fricink tavasztól késő őszig, de olykor télen is „dojcse" aszkéta lévén a kinti dézsában kényeztette testét, ami jó esetben alig havi egyszer történhetett. Ismerősöm inkább francia nyelvterületre vette az irányzékot ezek után.
Egy alkalommal a tanyavilág kis Közösségi Házában összejöttek a népek, hogy egyik szomszédkájuk falemezekből alkotott lánykáit megcsodálják hagymás-zsíros kenyér falatozása közben. Frici is megérkezett, bár hívatlanul, valahogy mindig kiszagolta, ha egy kis ingyenkoszt pottyant ölébe, illetve pocakjába. Az ottaniak jót mosolyogtak a világlátott, és bár évtizedek óta itt élő, mégis erősen akcentussal beszélő fura szerzeten, így hát valahányszor megjelent, be is fogadták körükbe, ha volt ablak, amit nyitva tarthattak. Barátunk meglátván az egyik majd életnagyságú faszobrot, csak állt, állt előtte fél óráig is szótlanul, és itta magába idomai gyönyörét.
Hirtelen szedelőzködni kezdett, kérdésekre csak annyit válaszolt:
- Most mennem kell, megkeresem az én Fatündérem az erdőben. - S azzal már repült is rozoga bicajával. Időt nem pazarolva elérte a nagy, kereket, letámasztva kétkerekűjét bevetette magát a fák közé. Órákig kereste, kutatta a kedvesét. Már a nap is lehanyatlani készült az erdő mögött, még simogatva mézszínű sugaraival a kerekerdő magasabb lombjait. Hirtelen megtorpant, ahogy észrevette a csodát. Valóban egy női alakot imitáló fához ért, melynek ölében méretes odú tátongott. Emberünk se volt rest, a kutatás hevétől és férfiúi mivoltjától felajzva azonnal előkapta szerszámát, és kéjesen beledöfte a Fatündér vaginájába. Arra bizony nem számított, hogy azt már egy mókuscsalád bérli. Hogy megörültek, ahogy meglátták himbálózni a két makkot! Bár szőrös is volt, büdös is volt, de ha már házhoz jött, csak megtörik. Azzal jókorát beleharaptak. No hiszen, erre Fricink óriásit üvöltött fájdalmában, ráeszmélve a történtekre kikapta magát az odúból őrületes futásnak eredve egyenesen a tóig, ahol talán még most is hűti eddig becsben jó pár évet szolgáló ékességeit.
Nesze neked, Fatündér! Többet nem is látták sem az erdőben, de még csak a közelben sem. Azt beszélték, remegő remetévé vált tanyája fogságában. Fehérnépre, fatündérekre még álmában sem gondolt ezután.
A kis közösség azóta is megmosolyogja, ha szomszédkájuk olykor bemutatja újabb Fatündéreit.

 

2016.04.22. Mimmy

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Robinson álma