Trükkös lopások

A jóhiszemű emberek gyakran lehetnek szélhámosok, trükkös tolvajok áldozatai.

 

1. történet


A faluba vezető bekötőúton piros Zsiguli kerülgette a kátyúkat. Három férfi ült benne, s gesztikulálva beszélgettek. Még ebben a községben soha nem jártak, kíváncsian vizslatták a környéket. Jobboldalon napraforgó, baloldalon kukoricatáblák tárultak szemük elé, majd feltűntek a parasztházak is. A település határánál lassított a kocsi.

- Zsiga, te ott maradsz hátul, minden körülmények közt, és figyelsz! Csak akkor jelezz, ha veszélyt érzel! Dezső, te ülj a volánnál, járjon a motor, ahogy megbeszéltük - oktatta társait az anyósülésen helyet foglaló jól megtermett fekete, göndör hajú férfi.

Lassan gördült végig a gépkocsi a főutcán, majd rövid tétovázás után jobbra kanyarodott, egy csendes mellékutcába. A harmadik ház udvarán idős, erősen kopaszodó férfi fát vágott.

- Állj meg Dezső! - adta ki az utasítást a főnök, s már készült is, hogy kiszálljon.

- Jó napot kívánok! - köszönt be harsány hangon az öregnek.

- Adjon Isten magának is - viszonozta a férfi, kiegyenesítve fájós derekát. Mi járatban? - fordult az idegen felé.

- A fiát keresem - hangzott a válasz.

- Melyiket, mert két fiam van - tette hozzá.

- A nagyobbikat.

- Jani nincs itthon, talán egy óra múlva megjön. Edelénybe ment bevásárolni.

- Igen, én is ott találkoztam vele a múltkor. A kocsimat javították és nem volt nálam elég pénz. Mivel régen ismerjük egymást, megkérdeztem, nem tudna-e kisegíteni. Adott kilencezer ötszáz forintot, azt hoztam meg.

- Jöjjön vissza később, ha itthon lesz.

- Sajnos, nem tudok. Az asszony kórházban van, mennem kell látogatni. Itt hagynám a pénzt - ajánlotta.

Az öreg letette a fejszét, leporolta a tenyerét, és elindult kinyitni a kaput. A fekete, göndör hajú férfi belépett, s kabátja belső zsebéből egy húszezer forintost húzott elő.

- Tudna ebből visszaadni? - kérdezte, és átnyújtotta a pénzt. Csak egy tízest adjon, az ötszáz forintot kamatnak számítom - mondta nagyvonalúan.

A gazda a ház bejárata felé igyekezett, az adós követte.

- Várjon, mindjárt jövök - szólt az előszobában az idegennek, aki intett, hogy csak menjen nyugodtan, megvárja.

Kisvártatva barna, bőrből készült pénztárcával a kezében tért vissza, és tízezer forintot kivett belőle. Látszott, hogy a tárcát nem használják minden nap, szinte még új volt. A tartalék pénzét gyűjtögette ebben az öreg. Régen takarékoskodott már, s a kevés nyugdíjból összejött százhatvanezer forint. A kövér pénztárca láttán felcsillant a nagydarab férfi szeme.

- Írjunk egy elismervényt arról, hogy átvette a tartozást. Hozzon papírt, ceruzát Papó - kérte.

Az öregember letette a pénztárcát az előszobában lévő kis asztalkára, és újra visszatért a lakásba, hogy a kockás füzetéből - amibe a kiadásokat szokta feljegyezni - kitépjen egy lapot. A toll a hálószobában volt, a tv műsorban jelölte be vele a figyelemre méltó adásokat.

- Megyek már, megyek! - kiáltott ki keresgélés közben, de választ nem kapott.

Mikor újra az előszobába lépett, hűlt helyét találta a vendégnek.

Kinézett az udvarra, de ott sem volt.

- A kocsi... nincs itt a kocsi sem - motyogta. A pénztárcám... jutott el a tudatáig. Hol van a pénztárcám?

Reszkető lábakkal igyekezett befelé. A tárca nem az asztalon volt, - ahová tette - hanem a kis szekrény tetején.

- Jól van - könnyebbült meg.

Kézbe vette, de vékonynak találta. Kinyitotta, s látta, hogy teljesen üres.

Kétségbe esve szaladt - amennyire fájós lábai bírták - a polgármesteri hivatalba, ahonnan értesítették a körzeti megbízottat. Mire a rendőr a helyszínre ért, a tolvajnak sikerült a főútra kijutnia és eltűnni a forgatagban.

 

2. történet

 

Margit néni - kezében egy szakajtóval - a baromfiudvar felé indult, mikor csikorogva fékezett egy gépkocsi a kapu előtt.

- Jó napot, néném! - köszönt rá egy fiatalember.

Az asszony rosszul látott, de szemüvegét csak tv nézéshez viselte. Ismeretlen volt számára a hang, ezért letette a kukoricával teli szakajtót, és elindult a bejárat felé.

- Autógumit vásárolnék - szólt a férfi. Az sem baj, ha selejtes. Látom, ott, a fészerben van néhány. Nem adná el? Ötszáz forintot fizetek darabjáért.

Margit néni elgondolkodott. Az járt eszében, hogy e havi nyugdíja már elfogyott, s a jövő héten lesz unokája születésnapja. Jó lenne a pénz egy kis csokoládéra.

- Van ott tán négy darab is. Férjem halála után a kocsit elvitte a fiam, de ezek a gumik már nem kellettek neki. Azt mondta, lefutottak. Jól van, vigye el - hagyta jóvá.

A fiatalember kétszer fordult, és berakta az ócska gumikat a Lada csomagtartójába. Társa a volánnál ült, indulásra készen. Miután a pakolással végzett a felvásárló, mellénye zsebéből kivette tárcáját, és az asszonyhoz lépett. Tízezer forintossal akart fizetni.

- A négy gumiért adok kétezret. Nyolcat tessék visszaadni.

- Várjon, megnézem, kedves, hogy lesz-e annyi - mondta az asszony.

A matrac alatt, nylon tasakban tartott biztonsági tartalékára gondolt, hogy abból fog váltani. Sántikálva visszament a házba, majd szemüvegével és egy gyűrött nylon zacskóval tért vissza. A férfi átadta neki a tízezrest, s várta, hogy a néni a tenyerébe számolja a visszajárót, melyet ezer forintos címletekben húzogatott ki a tasakból. Mikor végzett, a fiatalember elrakta a pénzt, majd a szívéhez kapott.

- Jaj, jaj, de megszédültem! Nem vettem be a gyógyszerem. Tetszene adni egy pohár vizet?

Az asszony fekete alapon fehér virágos otthonkája zsebébe csúsztatta a pénzes zacskót, s ijedten invitálta befelé a férfit.

- Jöjjön, üljön le egy kicsit...

- Megengedi, hogy megtámaszkodjak? - kérdezte az, s már tette is kezét a molett nő vállára. Közben másik kezével kiemelte a pénzt a zsebből.

Az ajtónál megállt, és megkapaszkodott az ajtófélfában.

- Maradok itt, a friss levegőn - mondta.

Az asszony a konyhai vízcsaphoz igyekezett, megtöltött vízzel egy fél literes bögrét, és indult kifelé, de a fiatalember nem várta meg. Még látta, hogy a piros Zsiguli elsuhant a ház előtt. Értetlenül nézett utána, majd zsebébe nyúlt, hogy kivegye, és rejtekhelyére visszategye a pénzes zacskót, de nem találta. A pénznek örökre nyoma veszett.

 

3. történet

 

Vasárnap délután éles csengőszó hangjára ébredt Márta néni, aki szokásos sziesztáját tartotta.

- Ugyan, ki jön hozzám? - tette fel magának a kérdést, mert mióta nyugdíjas lett, nem sokan nyitották rá az ajtót.

Felkapta köntösét, az előszobai tükörben megigazította göndörre dauerolt ősz haját, és megkérdezte:

- Ki az?

Nem értette a választ, de egy kedves női hangot hallott, ezért kitárta az ajtót. Két nő állt vele szemben. Nem volt kétséges, hogy anya és lánya, annyira hasonlítottak egymásra. A fiatalabb nő egy ötéves forma, szőke, göndör hajú kislány kinagyított fotóját mutatta. A gyermek arca szomorú volt, jól látszottak rajta a végig gördülő könnycseppek.

- A kislányom... kezdte a fiatal nő mondandóját, de zokogásban tört ki.

- Várj, majd én... - mondta az idősebb, talán én el tudom mondani. Ő itt az unokám, Réka. Öt éves és nyirokmirigy rákja van. Külföldi gyógykezelésére gyűjtünk. Az élete függ a jóindulatú emberek adományaitól.

Hosszú listát vett elő, melyen ezertől tízezer forintig voltak összegek feltüntetve, s az adomány megjelölése mellett az adakozó aláírása.

Márta néni a síró gyerek képét nézve elérzékenyült.

- Lám, én már hetven évet megéltem, és az öregségen kívül semmi bajom nincs. Itt van viszont ez az ártatlan gyermek, életveszélyben. Természetes, hogy segítenem kell - határozta el.

- Háromezer forintot tudok adni, írják be - mutatott a gyűjtőívre.

- Köszönjük. Hálásan köszönjük Réka nevében - szólt az anya.

Márta néni bement a szobába, és bútorszéfjéből kivette faragott tetejű kis faládikáját. Kiemelt belőle három darab ezrest, majd gondosan visszatette a helyére, és bezárta a széfet.

A két nő hangos hálálkodás közepette távozott.

Márta nénit jó érzés töltötte el, hogy segített egy beteg gyereken. Szerette volna ezt megosztani egyetlen barátnőjével, - Zsuzsával - akinél már régen járt. Felvette ünneplő ruháját, majd fel akarta csatolni karóráját, amit szokása szerint az előszobai komódon lévő kis dísztálkában tartott, de az órának hűlt helye volt. Nyúlt volna kis kézitáskájáért, de a fogason - állandó helyén - azt sem találta. Még hirtelen telefonálni sem tudott senkinek, mert a táskában nem csak iratai, de mobil telefonja is benne volt.

- A két nő tette volna ezt velem? - döbbent meg. Hisz olyan szánalomra és szeretetre méltóak voltak...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
zsuzsahorváth
#13. 2015. március 5. 16:18
Hasznos olvasnivaló az életből vett írásaid...sajnos, már mindent kiagyalnak pénzszerzésre a lélektelen csalók...
dezsoili
#12. 2012. április 22. 19:18
Nagyon jó, hogy megírtad, már megint kezdenek elszaporodni az ilyen esetek. Műved tetszett. Gratulálok!
Juhász Kató
#11. 2012. április 20. 08:56
Kedves Fer-Kai!
Te mindig tovább gondolsz mindent, de
így helyes. Szeretetet lopni...
Nem is bűn, hisz létszükséglet mindenkinek.
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2012. április 20. 08:10
Fer-Kai
#10. 2012. április 20. 08:10
Elgondolkodtam, hogy mi magunk vajon milyen trükkökkel lopunk másoktól egy kis figyelmet, hatalmat, tiszteletet, netán szeretetet.
Azt hiszem, legtrükkösebben saját magunkat csapjuk be - itt vagyunk a legkiszolgáltatottabbak.
Juhász Kató
#9. 2012. április 19. 17:37
Kedves Zsuzsa!
Mindhárom eset megtörtént.
Köszönöm a véleményedet.
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2012. április 18. 20:49
Döme Zsuzsa
#8. 2012. április 18. 20:49
Ügyesen irányítottad figyelmünket jóhiszeműségünk előre nem várható következményeire.
Köszönjük szépen.
Juhász Kató
#7. 2012. április 18. 14:13
Köszönöm figyelmedet, kedves Mara.
előzmény: Mara hozzászólása, 2012. április 18. 13:54
Mara
#6. 2012. április 18. 13:54
Élethű írásodhoz szeretettel gratulálok kedves Kató: Mara
Juhász Kató
#5. 2012. április 18. 08:29
Megállapításod lehangoló.
Szomorú szmájli.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2012. április 17. 20:33
Juhász Kató
#4. 2012. április 18. 08:18
Igen, legtöbbször a becsületes, szegény emberek az áldozatok.
Mint Petőfi is írta apjáról:
"Mert ő becsületes lelkű, igaz,
Azt gondolá, hogy minden ember az."
előzmény: Answer hozzászólása, 2012. április 17. 16:28
Eliza Beth
#3. 2012. április 17. 20:33
Akárcsak a kormány.... (pofáncsapott szmájli)
előzmény: Answer hozzászólása, 2012. április 17. 16:28
Answer
#2. 2012. április 17. 16:28
Nagyon sok ilyen történet van, sajnos.
Az emberi hiszékenységet kihasználó csalók legtöbbször a szegény elesett embereket károsítják meg.
Gratulálok!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek