Többszázezren látogattak el az online Fonóba

Nem várt nézettséggel és sikerrel zárja hamarosan a Fonó online oktatásait, amelyeket a karanténhelyzet bevezetésének első heteiben indítottak.

 

 

 

Berecz István Örökös Aranysarkanytús táncos, a Fonó népzenei igazgatója tánckurzusán vajdakamarási és magyarlapádi táncokat tanulhattak az érdeklődők, Kubinyi Júlia Junior Prima díjas népdalénekes, a Fonó népzenei művészeti vezetője pedig magyarlapádi dalokat tanított az online térben. A felvételeket a Fonó épületében rögzítették. A zeneház online felületei mellett számos fontos fórum vette át az értékes tartalmakat, így többek között a New York-i Magyar Intézet megosztásain keresztül a tengerentúli magyarság is élőben látogathatott el az online Fonóba. A tánc- és énekoktatás mellett sor került online karanténkoncertekre és művészbeszélgetésekre is. Az sorozatokat összesen több mint 200 ezren követték a facebook és a Youtube felületein.

Az oktatóvideók a Fonó facebook és a youtube felületein bármikor korlátlanul és ingyenesen visszanézhetők. Berecz István négy keddi alkalmon át magyarlapádi pontozót, majd hat héten át vajdakamarási férfitáncokat tanított. Kezdő és haladó szinten egyaránt sok látványos figurát sajátíthattak el a kurzust követő táncosok, táncházba jarók, érdeklődők.

Kubinyi Júlia online énekkurzusán a Maros-Küküllők vidékéről való magyarlapádi dalokat tanulhattak meg a résztvevők, az oktatás végén a zenei kísérethez a nézők önállóan is bekapcsolódhattak.

A szervezők bíznak benne, hogy az online oktatásokon olyanok is részt vettek, akik eddig nem jártak még táncházban, vagy eddig nem kerültek közel a népi kultúrához. Régi közönségükkel együtt őket szeretettel is várják majd a Fonó élő koncertjein, táncházaiban!

 

https://www.youtube.com/c/LiveFromFono/videos

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek