Tivadar

Tivadar, talán a képzeletem szüleménye, talán nem. Talán létezik, talán nem. Azonban vannak a hülyeségnek olyan szintjei, amelyeknek létezni kell. Valahol...


Egyszerűen manifesztálódik ott, ahol a leginkább tere van, vagy lehet. Ezért gondolom, hogy egy dolog biztos, valahol a közelemben kell lennie. Amíg nem találkozom vele, addig is mesélek róla, hisz ismerem jól. Ki is ő valójában? Tivadar a húszas évei vége felé járó, műveletlen, bumfordi, imádnivaló figurája a pesti flaszternek. Valakire nagyon emlékeztet...

Magát művésznek éli meg, a tény, hogy tehetségtelen cseppet sem aggasztja, derűs lényével mosolyogva lép (vagy esik) át rajta.

Újságszerkesztőként kezdtem, meséli egy sör mellett, a suliban a faliújságot rendeztem át néha.

Ilyenkor megvertek.

Pedig volt érzékem hozzá.

Később saját telefonkönyvet írtam. Még évekkel később is jöttek a fenyegető levelek.

Pedig az is jól sikerült. Később Radnóti verseket kezdtem írni, bár, az átütő sikert az sem hozta meg. Majd posztumor kitüntetnek, meglátod! Mondta az elfogyasztott alkohol hatására kissé bizonytalan hangon, ám szemeiben különös tűz égett.

Hosszasan beszélgettünk a világ dolgairól, miközben mindhiába próbálta begyömöszölni kalimpáló végtagjait a füstös kiskocsma egy még kisebb boxába. No, a feje, egy külön fejezet. Szarukeretes szemüvege szépen emelte ki, illetve nagyította fel véreres szemeit, sűrű pislogása a novoszibirszki vidámpark szellemvasútját juttatta eszembe. Seszínű haja, mint a káoszelmélet élő modellje félhosszúra hagyva állt szanaszét, a Bérkocsis utca egyik legjobb (értsd legolcsóbb) fodrászának állítva rövid életű, ám annál látványosabb emléket. Kisebb anyahajó méretű, sárgásbarna cipői, az ötvenes évek Kelet-Németországának elpusztíthatatlan relikviái, igazán szívderítő látványt nyújtottak a kínai teniszzoknival, és az (csak alig észrevehetően elszabott) albán konfekcióöltönnyel.

Viszont, a narancssárga alapon hancúrozó kék, és barna kerti törpékkel ékes nyakkendője, mintha kissé elütött volna a „BKV Classic" típusú nyloningtől. Műtős zöld, a gallérján a Tiszai Vegyi Kombinát emblémájával díszített ballonkabátja viszont kifogástalan ízlésre, egy igazán igényes úriemberre vall.

Elmesélem egy napját, hogy pontosabb képet alkothassunk, erről az igazán kivételes személyiségről.

Tivadar ezen a csodálatos reggelen istenien érezte magát. Érezte, találkozik szíve hölgyével, akit hetek óta csak messziről nézett vágyakozva. Kipattant az ágyból, és eltökélten indult a konyha felé. Azután a kilincsbe kapaszkodva feltápászkodott, és megigazította magán a csúnyán rátekeredett, kissé kinyúlt pingvines pizsit.

 

Gyors öltözködés, gyors kávé, majd a lekávézott ing, nyakkendő, és zakó lecserélése után lendületesen lépte át a küszöböt. Arról, hogy mennyire lendületesen, a Ming korabeli kínai vázát cipelő munkások, akik épp az ajtaja előtt álltak meg pihenni, órákon át tudnának mesélni. Némi magyarázkodás, egymásrámutogatás után szaladt tovább. Le a lifttel az előtérbe, ahol egy csípőficamos rinocérosz kecsességével szökkent ki a hetek óta üveg nélkül árválkodó ajtókereten. Üvegcsörömpölés törte meg a kis utcácska csendjét.

Kissé zúgó fejjel nézett körül, nem értve pontosan, miért hever a földön az a rengeteg üvegszilánk. Barbár állatok, gondolta ekkor, és továbbindult. Munka előtt gyorsan beszaladt a közértbe. Ott felsegítette a nénit, akit a lengőajtóajtó hathatós segítségével helyezett el a bébiételek között. Veszélyesek ezek a nyuggerek, ez majdnem rámvetette magát! Még jó, hogy kiszúrtam, ahogy a konzervek közt lapult, villant át az agyán. Ezek után, már az ebéden gondolkodva turkált szórakozottan az akciós tamponok, és sérvkötők közt, mikor meglátta a nőt. Magas volt, vörös haja lágy hullámokban omlott a vállára. Azonnal odalépett hozzá, felismerve az elszalaszthatatlan lehetőséget. Kisvártatva követte háromszáznegyven kutyaeledeles konzerv is, jelentős robaj kíséretében engedelmeskedve a beakadt ballonkabátnak, és sármos gazdájának.

Kilencszer omlott össze a gondosan megtervezett gúla, mire a közértesek Tivadarunkat végre meggyőzték, hogy a segítsége nélkül talán gyorsabban, de mindenképpen biztosabban haladnának a pakolással.

Szerencsére a busz egyből jött, hősünk menet közben Dörmögő Dömötör legújabb számát lapozgatta, de a hétvégi kupaforduló eredményeit valahogyan nem találta, bosszantotta is rendesen a dolog.

Mikor leszállt, ismerősnek tűnt a környék. Egy csehszlovák tévéfilmsorozatból. Lakótelep, egyforma házak, egyforma emberek, végállomás.

Minden szempontból. A busz megfordult, visszakászálódott, de már közel sem akkora meggyőződéssel. Ki- kitekingetve az ablakon, az újságban megtalálta élete első versét, amit azonnal megértett.

Végre ismerős környékre érve konstatálta, hogy csak három megállót kellett volna utaznia, mint minden reggel, nem harminckettőt.

 

Végre beért az irodába!

Kis számítástechnikai cég, ahol Tivadarunk féltve (félve) őrzött kincs. Ha egy program nem fagy le, míg ő dolgozik vele, akkor nincs hacker a világon, aki ártani tudna neki.

Még csak az előtérben birkózott rakoncátlan ballonja ujjaival, a fogassal, és a bejárati ajtó kilincsével, szinte hang nélkül vívva gigászi küzdelmét, mikor az irodában, hirtelen izgatott kapkodás támadt. Minden reggel ez történik, de miért?

A kollégák elhúzogatták a székeket, asztalokat az útból, biztonságba helyeztek mindent, ami törékeny, vagy értékes, vagy csak épp a kezükbe akadt.

A telefonzsinór viszont elkerülte a figyelmüket. Nem úgy hősünk negyvenhatos cipőjét.

A készülék magával rántotta a mélybe a faxot, az ő zsinórja a közeli asztalon (igen gondatlanul) elhelyezett kis antik állólámpát. Az pedig, mintegy rábólintva az események ilyetén alakulására, igazán látványos ívben repítette a tesztelés alatt álló új szerver leszerelt oldalfalának helyén át az alaplap, és a processzor közé a frissen elkészült két liter koffeinmentes kávét.

Hans Jörgman, cég norvég ügyvezetője rezignáltan bólintott, és a már előre bekészített borogatást a fejére helyezve, hangos szanszkrit nyelvű kántálásba kezdett, egy, a rossz szellemektől óvó indián amulettet szorongatva görcsösen a bal kezében, a jobbot (biztos, ami biztos), a Biblián tartva.

Úgy fél óra elteltével elvonultak a polgárőrök, a Szeizmológiai Intézet munkatársai, a katasztrófa-elhárítás, és a nemzetvédelem is. Nehezen hitték el, hogy nem az orosz és a kínai maffia véres leszámolásának, esetlegesen egy pusztító erejű földrengésnek a nyomaira bukkantak.

A nap hátralevő része, szinte eseménytelenül telt, mígnem összefutottunk a „Söröző a hurkamajomhoz" nevű, egyébként rendkívül nívós élménykombinátban.

Itt érte sajnos némi inzultus, mikor a biliárdozni próbáló bikanyakú kezéből kirántotta a dákót. Azt hitte a golyóval, illetve az asztallal ellentétes irányú hirtelen mozdulatra, hogy kicsúszott emberünk kezéből az eszköz, és segíteni próbált. Igazán nem kellett volna. A tesztoszteronnal telepumpált vállalkozó ezen a mozdulaton bukta el a nyékládházi búvárszivattyúgyárat, ami meglehetősen nyugtalanná tette. Ennek ott helyben kézzelfogható bizonyítékát is adta. Többen segítettünk elállítani a vérzést, mikor is üdvözült mosoly ült ki, az uszkve háromszáz pofontól kissé bódult emberünk arcára. Eszébe jutott minden, amit eszperantóul tudott. Ezt a három szót ordibálta, mígnem a csuklás a műintézmény közönségének nem kis örömére beléfojtotta a szót. Kisvártatva figyelmet kért, és követelte a mosónők, állítólagosan beígért korai halálát. Nemsokára bárpultra állva Balázspali számokat konferált fel. Onnan egy elhajított karosszék segítette le őt, rövid úton vetve véget az estének, és beszélgetésünknek egyaránt...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#4. 2011. január 10. 15:53
Jó kérdés. Én nem láttam kb. 20 éve....
előzmény: Minek? hozzászólása, 2011. január 9. 13:47
Minek?
#3. 2011. január 9. 13:47
Él még az Illető? ;-)
Eliza Beth
#2. 2011. január 8. 21:44
De jó! Volt egy ismerősöm hajdan, "Baleseti Gócpontnak" becézték.... De ennyit még róla sem meséltek .-))))
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek