Tilinkó, évfolyamtársam emlékére

különleges ember volt

 

Történetem nem egy fúvós hangszerről, hanem egy lányról szól, akire fél évszázad távolában is szavakkal ki nem fejezhető csodálattal és szeretettel gondolok vissza. Kapcsolatunk több és kevesebb volt a barátságnál - nehezen meghatározható. Talán egyszerűen csak annyit mondok - évfolyamtársak voltunk és kollégiumi szobatársak az egyetemi éveink idején.
A fővárosból jött, létszám fölötti lett, átirányították a vidéki város bölcsészkarára - így egy heti késéssel érkezett. rendkívüli alkalmazkodó képességével gyorsan beilleszkedett hat személyes kis szoba-közösségünkbe. Az ország különböző részeiből jöttünk össze, de hamar barátok lettünk. Néha énekeltünk és Tili - mert így hívták az újonnan érkezett lányt - bekapcsolódott, csatlakozott eme szokásunkhoz - és ezzel kezdetben komikussá vált számunkra. A János vitéz c. operettből a francia királylány dalát dúdolgatta , és amikor elhangzott az a rész, hogy " Ó csak ne volnék gyenge leányka, akit a felhőktől is óvnak..." - kitört belőlünk a nevetés, mert Tilire mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy gyenge leányka lett volna, sőt kifejezetten molett volt, erős testalkatú. Észrevette kuncogásunkat és többé nem énekelt, de nem tette szóvá és nem látszott, hogy megbántódott...
Rendkívül művelt, olvasott lány volt, és saját bevallása szerint lusta. Lustasága csak abban nyilvánult meg, hogy vizsgaidőszakban nem gyötörte magát a felkészüléssel, mert ő már túl volt azokon a könyveken, amiket nekünk kötelezően előírt olvasmányként és a jegyzeteinkből tanulni kellett. Volt néhány tárgy - például a filozófia - amit nem ismert eléggé, de azt azért nem tanulta, mert nem érdekelte, és így volt minden más tárggyal is, ami érdeklődésétől távol állt. Ezeket a vizsgaanyagokat én vertem a fejébe a folyosón két széken ültünk az ablaknál és én mondtam neki a szöveget, ő egy idő múlva elaludt. ilyenkor felkeltettem és megszidtam:
- Ébredj fel és figyelj, mert megbuksz, te őrült - mondtam . Mire ő:
- Igazad van, figyelek ezután. 
Persze újra elaludt, de elégségessel átment a vizsgán. Természetes intelligenciája mindig kisegítette, soha nem bukott. Fogadást kötöttünk egy alkalommal, hogy nem fog sikerülni a kollokvium, de ő állította, hogy igen. A tét: fejére húzott szatyorral végig sétált a város legnépesebb utcáján, mi csapatban nevetve, utána. /szerencséje is volt, mert esett éppen az eső/ . 
Ő nem járt el szórakozni, de mindenkinek segített szépítkezni, amikor bálozni készültek, majd lelkesen hallgatta élményeiket. 
Amikor valamelyikünk beteg lett, ő ápolta gondosan, etette, orvoshoz kísérte, borogatás készített - velem is megtette. 
Jómódú szüleitől - mivel azok külön éltek - elég szép összeget kapott havonta a költségekre, de nem költötte el, még ebédjegyet sem vett, inkább felszolgált a menzán ebédért és az árát félretette, a pénzből családjának karácsonyi ajándékokat vásárolt. A vacsorára sem volt gondja, minden maradékot elfogyasztott, amit a többiek már kidobtak volna. Ő sosem volt beteg. 
Előfordult, hogy - bár nagyon szerettem , éjszakákon át beszélgettünk, amikor hét végén a közel lakók haza utaztak és csak ketten maradtunk a szobában - akaratlanul, vagy játékból gonoszkodva olyan megjegyzést tettem, amivel megbántottam. Különösen reagált: az órára nézett és miután a pontos időt megállapította, így szólt hozzám.
- Most egy hétig nem szólok hozzád. 
Betartotta a szavát. ha mégis halaszthatatlan mondanivalója akadt, akkor leírta vagy üzent egy szobatársunktól. Miután letelt a kiszabott egy hét, újra helyre állt a barátságunk, mintha mi sem történt volna.
Nagyot nőtt mindannyiunk szemében, amikor vizsgaidőszakban - hogy lefoglalja magát , - tanulás helyett - olasz meséskönyveket vásárolt az antikváriumban és annyira megtanulta az olasz nyelvet, hogy másodéves korunkban ezt a szakot is másodévesként folytatta.
Tilinkónak édesanyja nevezte, amikor várta az állomáson , akkor láttuk, mekkora hatalmas szeretet kötötte őket egymáshoz. Megható volt látni.
A diplomázás után visszakerült a fővárosba, egy jó nevű kollégiumban lett nevelő tanár - mint ő megjegyezte lazán: lustaságból, mert tanítás helyett inkább olvasott, zenét hallgatott..Csak egy évfolyam találkozóra jött el. Akkor megtudtuk, hogy férjhez ment, fia született, majd elvált. 
Néhányszor még - ha Pesten jártam, - megkerestem , mindig kedves, vidám volt. Fia okos fiatallá serdült. Angliában, Oxfordban tanult, ő pedig Tili, az édesanya utána kiköltözött az országból. Emléke ma is elevenen bennem él tovább. különleges volt .. mert végtelenül szerény, de így is megtartotta méltóságát. Szeretnék hallani róla, de - kutattam bár - senki sem tud róla egykori évfolyamtársaink közül. Nemsokára esedékes az ötven éves évforduló.... de már én sem jutok el oda.

 

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Urbán-Szabó Béla: Rózsa