Tele van

Szabolcska Mihályról elnevezve

Tele van

 

Egyik városunkban történt ez az eset, és ennek igazság-magváról meggyőződhet bárki, aki némi fantáziával és filosz beütéssel rendelkezik.

Volt egy mulatós kedvű pártember a 6o-as, 7o-es években, aki egész odáig vitte, hogy a pártbizottság kulturális osztályára került. Így gyakran delegálták bizottságokba, döntéshozatali testületekbe. Az volt a dolga, hogy ügyeljen a párt érdekeire, megtestesítse a párt vezető szerepét a legapróbb dolgokban is. Az, hogy a kulturális osztályra került, korántsem jelentette azt, hogy ő maga kellő műveltséggel rendelkezett. Nem, abban az időben ez egyáltalán nem volt meghatározó jelentőségű. A lényeg, hogy megbízható, jó elvtárs legyen, és e tekintetben nem volt hiba. Már bizonyított az ellenforradalom leverése során, egész élete a nagy bizonyság volt.

Érdemei elismeréseként kapta ezt a pártfeladatot, ami egyben állást és nagyon fontos embereknek kijáró fizetést is jelentett. Magyarán, a többi naplopóhoz hasonlóan semmi érdemleges munkát nem végzett, ha a munkát értékteremtő tevékenységként definiáljuk. Elég csendesen folyt az élete, bár a jó állásra sokan pályáztak elvtársai közül, de annyira nem volt kirakatban, hogy nagyon megérte volna tülekedni érte. Ott voltak az érdemei, amelyeket nem lehetett vitatni. Ahogy mondani szokás, jó lóra tett annak idején.

Gyakran adódott olyan ünnepség, ami tivornyába torkollott. Olyankor a párt felsőbb vezetése tudtával és részvételével az élet napos oldala, egész éjjel tartó "betyáros" alakítás következett. Rövidesen elismert mulatós elvtársként emlegették a belső körökben, hangereje és egyéb, e tekintetben kiemelkedő tulajdonságai okán. Ha jó hangulatot akartak az elvtársak, őt is mindenkor meghívták, és a kulturális munkatárs ki is tett magáért minden alkalommal. A megyehatáron is túljutott híre. Lassan országosan ismert lett pártkörökben a mulatós elvtársunk. Persze, az ilyen érdemekkel nem lehetett túl messzire jutni, de ő nem is kívánta a közelharcot, jól elvolt ebben a státusban, a felesége sem szekálta, nem volt túlságosan nagyravágyó.

Így aztán szépen ellébecolt a szürkeségben, a viszonylagos jólétben. Megtűrte őt mindenki, vagyis csodák csodájára nem volt ellensége. Két gyereke is volt, nem kajtatott a nők után, megelégedett saját feleségével, aki jól főzött és rendben tartotta a családot. Kellő mérsékletet tanúsított, bár akadt elég banánhéj a párbizottságon, de nem lépett rá. Tudta, hogy nem szabad, mert nincs semmi, amibe kapaszkodhatna, ezért nem vitte túlzásba a dolgokat. Mintaférj lett, persze a félelem vezérelte, nem annyira az erkölcsi alapállása.

Így "tengődött" az életen át, és csupán egyetlen említése méltó nagy dobása volt: Ady-városban Szabolcska Mihályról nevezték el a városrész főutcáját az ő javaslata alapján.

Kedvenc nótája volt a "Tele van a város akácfa virággal" kezdetű dalocska, amelynek szövegét Szabolcska Mihály írta, aki költőnek igencsak középszerűt alkotott. Annak idején Ady, ha szóba került Szabolcska neve, csak költőcske Mihályként említette.

Ezt nem tudta a kulturális munkatárs, csak véletlenül tudta meg középiskolás fiától, hogy az ő kedves nótájának szövegét Szabolcska írta.

Amikor az új városrész utcáinak elnevezéséről tartottak a tanácsülést, javaslatokat kértek a pártbizottságban is erről. A pártbizottság javaslatát természetesen rögtön akceptálták, így lett Ady-városban a fő utca neve Szabolcska Mihályról elnevezve. Nem volt ebben semmi célzatosság, sem gúny, csak egyszerűen ez jutott eszébe a mi elvtársunknak. Nem volt kötelező, hogy eszébe jusson, csak most éppen így jött ki a lépés, hogy megszólalt.

Senkinek nem volt ellenvetése, a bizottságban nem tudtak az Ady-Szabolcska névpáros tűz-víz ellentétről, Mount Everest - Göcseji dombság össze nem illő együtt említéséről.

Amikor először hallottam erről a fura helyzetről, sehogy sem értettem a dolgot. Aztán a Népszabadságban megjelent egy írás, valami pártember írt a városrész fejlődéséről, ellentmondásairól. Itt említette meg ezt az elnézésbeli anakronizmust a cikk írója, mint a fejlődés egyik ellentmondásos jelenségét.

Mi lett a következmény?

Idővel az utca nevét megváltoztatták, Munkásőr utca lett a neve.

Jól visszavágott valami vonalas elvtárs a Szabolcska név miatt! A mi jámbor hősünk közben nyugdíjba ment, senki nem tudta meg, hogy ő volt a "keresztapa", ilyen dekadens polgári névvel!

Aztán jött a rendszerváltás, a munkásőr név persze kidobásra került, megint más került a helyébe. Hosszú utca lévén, az eleje is más, a másik fele is más. Az eleje: Szabolcska utca.

A keresztapák nem gondoltak arra, hogy elvi okok miatt nem lenne szabad Ady-városban Szabolcska utca nevet adni. Elég hely van a nagyvárosban, ahol adhatják ezt a nevet, csak ebben a városrészben ne szabolcskázzanak!

Ady nem volt akárki, nem éppen ízléses dolog, hogy a "költőcskével" gúnyt űznek emlékéből.

 

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
bodójános
#3. 2015. július 1. 10:44
Kedves karola!
Az ilyen anomáliákat egyszerűen hanyagsággal
párosult műveletlenségnek látom, és igazi kár jórészt akkor keletkezik, ha az illető döntési helyzetbe kerül.
A szocializmusnak nevezett korszakban találkoztam néhány ilyen förmedvénnyel, amit aztán meg is írtam.
Foganatja persze semminek sem lett, engem sem csuktak le, hagytak beszélni, mint Jónást a kőoszlop tetején.
Köszönöm, hogy reagáltál!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek