TEGNAPI TÖRTÉNET

1977. FEBRUÁRJÁBAN ÍRTAM. Nagyon klassz volt, mindjárt nyilvántartásba is vettek.

 

Káplár Imre Péter

Tegnapi történet

 

Tavaszodott.

A gesztenyék halványzöld levelei és a gázlámpák fénye.

Árnyalatok és léptek üteme, a távolodás, a visszavonhatatlan.

Valaki zongorázott.

Egy félelmetesen kiszámított gépezet kattogása, Chaplin

virágárus kisasszonya és a The Beatles mosolya.

Megérkeztünk.

A tegnap és a ma és egy szó. Szeretem a kis költőket az

értelmetleneket és a milliomosokat, a szocializmus arankáit.

Kivilágított utca, fák és a házak, a paloták és lakói.

Az utcai zenész zongorára vágyik.

Beszélgetés a feszültségről, ami az ifjúságban el, beszélge-

tés az eszméről, beszélgetés a vállalásról. Ma már kipusz-

tulnak az erős emberek. Az igazság könyörtelen, de hatásos.

A hivatalnokok, a kor vászonnadrágos kispolgárai, az

elbizakodott értelmiségi ifjak szakálla . . . és egy ember,

aki kimondja : a dolgok nem mindig megfelelően alakulnak.

A kocsmák, ahol építőmunkások sereznek két óra hosszat,

az intézetek és intézmények távoli ország gyümölcsének

illatában csevegnek.

Az idő olcsó.

És az anyag.

A gyár, a szervezettség elemi fokon, és emberek, akik tíz

éve nem produkáltak semmit.

Az utazás mindenkinek hasznos. De talán hatásosabb egy kis

önvizsgálat : nem szeretem a hamispénzverőket, a komédiásokat,

és a szellemi réteg elveszettjeit.

A barátom kérges keze és egy értelmezés utolsó előtti

mondata : ásatáson, alkonyi csendben, halványzöld és

barna árnyalat.

Helyesen nem tanultam még meg írni: de megtanultam mást:

ezért persze oklevelet nem kapok: a megszólítás a régi.

Az az ember, aki szépen elvégezte iskoláit: dicséretes.

Műveltsége bilincsbe veri a kisebbrendűség érzésének

maradványát -, nem kamasz szívemben - de átlátok rajta.

A fizikai munkát ajánlom a felnövekvő nemzedéknek, és

egyfajta önmérsékletet . A szerénység egészséges.

Hiszek a kultúrában és tetszik a költő, az író és festő,

akinek világa és ő maga : Nyugat. De elég is volt.

A cajgnadrágokból. a Beatlesből, Balzacból . . . és  a fényből,

mi árad századoktól fogva felénk.

Valami megváltozott, s jobb lenne, ha belátnátok és kimonda-

nátok -, az ellentétes égtáj még izgalmasabb.

Persze, sokat küszködtem. Kipróbáltam azt, amit nem lett

volna szabad : nem fogadtam el az iskolák egymásra épült

rendjét : keresetem önmagam és a század arcát : múlt

századbeli regénylapokon, régi képtárakban, éjjeli ország-

utakon, kedvesem hajában, a hozzátartozom viselkedésében,

és az írásban.

Ezért nagyárat fizettem.

A tanár, kinek véleménye szerint kidobott pénz volt az

iskoláé, mit rám költött, mert abbahagytam.

A nő, aki így szólt: gyerek vagy; a barátom, ki sohasem

adott hitelt.

A lázadás teljessé vált. Félbe maradt Raszkolnyikov, eltévedt

akarnok, a szellemi kényszermunka őrültje és a szándék,

az ígéretek, az évek : mik soha nem hoztak semmit.

Az éles szem csak kárára volt a fiúnak. A gondolat mélysége:

elkeserítő. A megalkuvás, a kényelem, és a fiatalok unt

szájából az ige -, mik betetőzték a művet.

Nem értek egyet azzal, ami elő van írva.

Végig-akarom-gondolni a gondolatot, a közért akarok dolgozni,

és nem kedvelem, ha a kedvem  hivatal elveszi.

Hiszek mindabban, amit az iskolákban tanítottak, észre-

vettem az élet fonák vicceit és lázadtam : én az inas, kinek

szájából csikk lóg, s fejében a társadalom pontos és nehezen

körvonalazható rajza.

Az okok túl mélyen vannak.

A viták és az értelmezések.

Hiányolom a humánum halk fényét, hiányolom a magyarázatot:

az elidegenedésről, az öngyilkosságról, ami testi, vagy

szellemi lehet.

Hiányolom, hogy személyes, emberi kérdéseimre és gondomra

nem kapok választ.

Hiányolom a közvetlenséget attól az embertől, aki maga munkás

volt, és most szép kézelőjére tekintve hagyja hogy mellette

elmenjek, és ha megkérdezem tőle, hogy miért döntött így,

vagy úgy, válaszát könnyen felkapja a szél és szűk sikátorok-

ban játszik vele tovább, és a Tettye utcában -, ha van ilyen

utca - meghal a szó, a mondat, mert nem is szólt hozzám :

a főnök.

A rókalyukak berendezett kedvességei, kétségtelenül előnyösek,

de a színek és a formák egyhangúsága : szíven szúr.

Vitatkozni akarok, értelmezni, szavalni, lelkesedni és hinni,

hogy mi vagyunk az erősebbek, akik nem álmodozunk

kandeláberek sárga fényében,

hat szobás házban,

arról,

hogy így tovább fogunk élni oly sokáig.

Tavaszodott.

És lassan megerősödnek az új hajtások és okos rügyek

hálózzák be a teret, bár megtörtént ez már azelőtt is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek