Szőke monológ-Csúcsforgalom saga 9.rész

Na, most ne szakíts félbe Mucikám, mert most kell elmondjam. Nem, nem várhat, és kérlek, ne szakíts félbe! Tudom, igen, itt is szakad.


Szóval ritka szar reggelre ébredtem, egész éjjel hánykolódtam és forgolódtam. Nem, nem a felettem lakók kufircoltak, és nem is a szomszéd néni aludt el a sorozaton. Hanem Gusztinak rossz éjszakája volt. Igen, tudod mióta meg volt az a kis beavatkozás nagyon nyugtalan. Mondta a doki, hogy pár nap és újra a régi lesz, de még mindig nem az, aki volt. Tudod, odabújós, de mégis macsós, gyengéd ám határozott. Olyan amilyennek megszerettem. Szóval nehéz éjszakám volt, aztán mire elaludtam volna kelhettem is.  Persze, Guszti horkolva aludt. Vannak napok, mikor már reggel érzed, bár fel sem ébredtél volna, jobb lenne egész nap ágyban hemperegni. Na, ez pont ilyen volt. Szakadt az eső, és utáltam, hogy megint tűsarkút vehetek, mert ez a főnök kifejezett kívánsága, és én még özönvízben sem járhatok gumicsizmában, mert van egy lábbuzi főnököm.

Már majdnem teljesen felöltöztem, mikor elszakadt a melltartóm pántja, és kezdhettem elölről.

Közben Gusztin kitört az öt perc, igen, ráfeküdt a lila szoknyámra ez a hülye macska és egyből olyan lett, mint egy angora. Nem, nem zongora, an-go-ra. Tudod, az olyan gyapjús anyag. Na, mindegy. Szóval, ott álltam bugyiban és tűsarkúban, a harisnyámba akadva egy hisztis herélt és igyekeztem pozitívan hozzá állni, igen, pont úgy, ahogy a jógaoktatóm javasolta. Tudod, az az új. Igen. Levakartam Gusztit, aki sértetten elvonult, és előástam egy másik szoknyát a szekrényből.

Aztán elindultam. Két sarokkal odébb már csillagokat láttam, mert a vizes cipőm feltörte a sarkamat. Már alig éltem, mire megjött a busz. És mit gondolsz ki vezette? Igen, igen, igen! Ő volt. Végre valami jó!

Igyekeztem olyan gyengéden és mosolygósan nézni rá, ahogy csak tőlem telt, de aztán egy hülye pasi rám tapadt. De tényleg. Még a gombjait is éreztem a hátamon. Azt hittem ki akar kezdeni velem, mert mindenfélét hablatyolt a fülembe, én meg csillagokat láttam a cipőm miatt, de nem mutattam. Tudod, egy hölgy a pokolban is hölgy, ahogy a nagyi mondaná. Nem, az én nagyim. Mi? De hülye vagy.

Aztán tömeg volt azon a nyamvadt buszon, megállt valami nő is mellettem, és telecsöpögtette a cipőmet az esernyőjével. Az én cipőmet az ő esernyőjével. De én erre is csak mosolyogtam, mint az üdvözült, mert mit nekem eső, tűsarkú és esernyő, ha hamarosan megismerkedhetem ezzel a cuki buszsofőrrel.

Hát persze, hogy elhatároztam, van egy volt osztálytársam a diszpécsereknél, és már beszerveztem. Holnap felhívom. Remélem, szereti a szőkéket.

És tudod mitől lett végleg jó kedvem?

Munka után shoppingolni indulok. Elhatároztam, hogy veszek egy új tűsarkút!


 

Kép forrása: static.desktopnexus.com

 

 

A csúcsforgalom saga előzményei és folytatásai


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Balage
#10. 2010. április 29. 09:17
Szerintem sem látszik rajta, hogy összecsapva lenne. Küldöm ma neked is a köv. epizódot. Legalább ahhoz is tudod igazítani sztoridat. Persze, csak ha folytatod velünk a mókát ;o)
előzmény: katuska hozzászólása, 2010. április 28. 19:47
Szabados Melinda
#9. 2010. április 28. 20:18
Balázsé is itt van. :-)))))))))
előzmény: Lótuszvirág hozzászólása, 2010. április 28. 20:12
Lótuszvirág
#8. 2010. április 28. 20:12
Nem tűnik összecsapottnak!:)) Kiváló írás Katuska kedves! Jöhet a következő! Válassz alakot, és írd meg a következő részt!:)
Jó érzés tudni, hogy szívesen vagy velünk!:) Mi is örülünk csatlakozásodnak!:)
előzmény: katuska hozzászólása, 2010. április 28. 19:47
katuska
#7. 2010. április 28. 19:47
Örülök, hogy tetszik, mert nem sok időm volt rá, kicsit összecsaptam. De a lényeg, hogy megfelel Nektek. Jó Veletek lenni !!!
Balage
#6. 2010. április 28. 10:12
Kedves Katuska!

Nagyszerű írásod! Örülök, hogy te is csatlakoztál a klubbhoz :D
Lótuszhoz hasonlóan azonban én is kérnék mindenkit, igyekezzünk mindig más szemszögéből bemutatni az eseményeket, ne legyenek ellentmondások a teljes sztoriban sem ;o)
Külön örülök, amúgy, hogy katuska is csatlakozott, ugyanis valjuk be, az ő stílusa is egy újabb színfoltja ennek a mesének.
Szóval köszi és grat az íráshoz!
Balázs
Lótuszvirág
#5. 2010. április 28. 08:26
Nagyszerű írás kedves Katuska!:)))
... Bár a Te szőkéd egy kicsit fiatalabb, és hisztisebb az eredetinél...:) Az ugyanis én voltam. Megtörtént esettel kezdődött ez a saga. leírtam egy reggelemet.
Jól esett kicsit megfiatalodni általad, köszönöm!:)))

Örülök, hogy bekapcsolódtál! Folytassad, ha van kedved!:)

Egy apró kérésünk van mindenkihez, aki csatlakozik. Igyekezzen olyan szereplőt megszólaltatni, aki eddig még nem szerepelt, hogy a történet ne boruljon fel.

Gratulálok szeretettel, Lótusz.
székács lászló
#4. 2010. április 28. 08:02
klassz karc :o)) Laci
Eliza Beth
#3. 2010. április 27. 22:43
Tök jó, visszakanyarodtunk az elejéhez... innentől örök a körforgás :-))

Üdv a fedélzeten, Katuska! :-))
markusdeak
#2. 2010. április 27. 22:18
Hatezer méter , új csúcs, ki lesz a zászlótűző? eddig "csak" jó volt, már izgalmas is.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Transzformáció