Szerelmes vagyok magába

...egy plátói szerelem margójára...

 

legyen végre csend, ha eltikkadt az álom,
ha elvesztettem végleg, és már nem találom.
ha nem lesz valóság, és nem lesz már szó,
ha nem lesz ölelés, és nem lesz búcsúszó.
álmomban nem dereng fel az égboltnak kékje,
ha háborog a lelkem, és nem ölel a béke,
kimondom suttogva, vége van, hát vége.

 

érzésből nekem most ennyire tellett,
nem mondom, csak érzem, vágytam önre, kellett.
többet nem kell semmi, semmi és a semmi,
szemben áll a jövő, előre kell menni.
nem kérdez az élet, mégis néha téved,
álmodtam egy szépet, a szerelem: ítélet.

 

előre kell menni, de most nem kell semmi,
csak létezni kell még, és levegőt kell venni.
egyszervolt szerelem, ennyi volt, csak ennyi,
fellobbant, ellobbant, nincsen már mit tenni.
régóta éreztem, a szerelem fegyver,
visszaadom önnek, elveheti, nem kell.

 

nem kell a hangtalan kimondott bók,
és nem kell többé az álmodott csók.
csak ön kellett, ezernyi fénytelen,
álmoktól zaklatott zavaros éjjelen.
ön kellett csak egyedül nekem,
de nem lett a sorsom, és nem lett a végzetem.

 

rám nyitotta szemét, megsejtve titkokat,
ígért a szeme mindent, mit nem szabad.
hajnal jött lemondón, vérvörös pirkadat,
a szívem dobbant még, nem szabad, nem szabad.
dobbant még, dobbant még, azután megszakadt,

megszakadt csendesen, megszakadt, megszakadt,
egyetlen perc sem volt, csak törött pillanat,
csak törött pillanat, egy pillangó itt maradt.
pillangó a fényben.
ő csak él. pillangó a fényben. mit remél?

 

különös pillangó, aprócska érzelem,
nem mozdult még semmit. rezzenéstelen.
még most is szeretem. még most is szeretem.
az öné vagyok régen, ha rám szakad az ég,
és hogyha nem lesz már soha-soha kék.
szeretem, szeretem.
pusztít a szerelem,
mennyit ér a sorsom, és mennyit az életem?

 

szeretem, szeretem,
megöl a szerelem.
sorsommal nem tudom, miért szállok vitába,
szerelmes vagyok magába,
reménytelenül és hiába.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek