Szép Ernő: Vőlegény

A szombathelyi Weöres Sándor Színház előadása

 

Lecsúszó világ a múlt század elején. Küszöbön az első világháború, amit szinte megváltásként várnak a meggazdagodni vágyók.

A Csuszik család lányai férjhezmenésről álmodnak. Kornél, a legidősebb lány, foggal-körömmel kapaszkodik a reménybe, hogy Rudi, a fogász kimenti őt a szegénységből. Mariska - a középső lány, akit mindenki semmibe vesz, de nélküle megállna az élet - és Duci - a legifjabb, aki nem éppen az eszével tündököl - mindent elkövetnek a sikerért, hiszen ők csak akkor gondolhatnak házasságra, ha Kornélka már elkelt. Anya a régi, úri világ foglya, parancsolni tud, tenni már nem. Apa igazi link alak, s bár alapjában véve mindig jót akar, a szándéka folyton félresikerül.

Őrült futkosással kunyerálják össze az „ozsonnára" valót, hogy a jólét látszatával elcsavarják a gyanútlan fiatalember fejét. Nem tudják, hogy Rudi hasonló cipőben jár. A rendelője álca, a zsebe üres, hozományra vadászik, csak és kizárólag a pénz érdekli.

Nehéz eldönteni, a szituációk mulatságos oldalát nézzük, vagy a siralmasat. Bohózatnak szánalmas, bár bővelkedik humorban, ismert és ismeretlen szófordulatokban, de ha beleéljük magunkat a család helyzetébe, máris elmegy a kedvünk a nevetéstől.

Drámának túlságosan mulatságos, pedig komoly pszichés tragédiát hordoz magában a történet. Fizikailag persze mindenki túléli, de a lelkek beletörnek a nyomorba.

A mai világra simán ráhúzható társadalomkritika.

Szép Ernő darabja nyilván megosztja majd a véleményeket. Aki mulatni akar, az csak a poénokra figyel, és nem gondol a mélységekre, ezért jól fog szórakozni. Akit a korabeli társadalmi problémák érintenek meg, fejcsóválva, fanyarul megmosolyogja ugyanazokat a poénokat, mert elsiklani felettük lehetetlen. Talán töprengőn összehasonlítja a múlt századelőt a mostanival, levonja a következtetéseit, de ő is jól fog szórakozni, csak másképpen.

Nehéz bárkit kiemelni a szereplők közül, mert mindenki hozta a figuráját. Mertz Tibor a lecsúszott hivatalnokot, Vlahovits Edit a szétszórt anyát, Gonda Kata a túláradóan szerelmes Kornélkát, Edvi Henrietta a butuska fiatalt. Számomra mégis Alberti Zsófi majdhogynem láthatatlan, mégis nélkülözhetetlen Mariskája volt a központ. Az ellensúly pedig Horváth Ákos, aki szótlanul is uralta a színpadot.

Az biztos, senki sem vonhatja ki magát az előadás hatása alól, sokáig zsonganak majd a jól célzott humormorzsák a mindennapi gondolataink között.

Egy baj van ezzel a darabbal...

Hogy akkoriban „véres valóság" volt.

 

 

 

Fotó Mészáros Zsolt, wssz.hu


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek