Szent Márton és Pannónia. Kereszténység a római világ határán

Egyszerre nyílt és Szombathelyen az Iseum Savariensében és Pannonhalmán a Pannonhalmi Apátsági Múzeumban a Szent Márton-év keretében egy egyedülálló régészeti kiállítás.

 

 

Egyszerre nyílt és Szombathelyen az Iseum Savariensében és Pannonhalmán a Pannonhalmi Apátsági Múzeumban a Szent Márton-év keretében egy egyedülálló régészeti kiállítás Szent Márton és Pannónia. Kereszténység a római világ határán címmel. A híres régészeti leleteket és számos aranytárgyat, köztük a Nagyszentmiklósi kincs egy darabját (és három másik darabjának másolatát) is felvonultató gyűjtemény közel öt évszázadát mutatja be Szent Márton szülőföldjének, Pannóniának és betekintést enged a kereszténység térségen belüli elterjedésébe.

1700 évvel ezelőtt született Szent Márton, a korai középkor legnépszerűbb szentje. A Római Birodalomterületén, Savariában (ma Szombathely) született a Kr. u. 316-os évben. A hagyomány szerint szülőháza felett áll a mai Szent Márton-templom. Apja katonatiszti erényeiért jutalomból Itáliában kapott birtokot, így gyermekként Ticinumban (ma Pavia) nevelkedett. 12 évesen szülei ellenkezése ellenére felvette a kereszténységet. 15 évesen lépett a hadsereg kötelékébe apja akaratának megfelelően, 19 évesen lett légionárius.

Legendájában egy téli este éppen kilépett Amiens kapuján, amikor nélkülöző koldussal találkozott, akit rablók fosztottak ki és vertek meg. Saját köpenyét kardjával kettévágta, egyik felét a koldus vállára borította. Álmában Jézus jelent meg a koldusnak adott köpenydarabban. Ehhez a történethez kapcsolódik az 561 körül keletkezett legrégebbi nyugati ábrázolása a ravennai San Apollinare-bazilikában. A trónon ülő Krisztus és az igen előkelő helyen, a vértanúk között szereplő szent Márton ugyanolyan bíbor színű ruhát viselnek.

371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg, ő azonban tiltakozott megválasztása ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Életét csodák és gyógyulások kísérték.

Hivatását haláláig kitartóan gyakorolta, 397. november 8-án elhunyt.

Szemét és kezét folyton az ég felé fordította, és fáradhatatlan lélekkel szüntelenül imádkozott. Mindig hanyatt feküdt, s mikor a papok kérlelték, hogy oldalára fordulva könnyebbüljön meg kissé, azt felelte: Testvéreim hagyjátok hadd nézzem inkább az eget, semmint a földet, hogy lelkem az Úr felé táruljon. Ekkor meglátta, hogy az ördög ott ólálkodik, mire rászólt: Mit állsz itt te kegyetlen bestia? Semmi szennyet nem találsz bennem. Ábrahám kebele fogad be engem. (Legenda Aurea Szent Márton Püspök)

November 11-én Toursban temették el, Sírja felett kápolnát emeltek.

Márton tisztelete halála után gyorsan terjedt; már életében legendák keringtek jóságáról. A tours-i zsinat 461-ben ünnepet rendelt számára. Tisztelete egyre fokozódott, népszerűvé vált az emberek körében

- Csak a köpenyét osztja meg Szent Márton, Szombathelyet és Pannonhalmát nem: a két hely most nem verseng azon, hogy kihez kötődik a szent, hanem közös kiállítással tiszteleg előtte. - (Dr. Puskás Tivadar Szombathely polgármestere)

Szent Márton több ország, tartomány, többek között Magyarország védőszentje. A hagyomány szerint Márton a pannonhalmi várhegy mellett született 316-ban vagy 317-ben. (Ez a magyarázata annak is, hogy a pannonhalmi bencés monostort és bazilikáját Szent Mártonnak szentelték, bár a XX. században bebizonyosodott, hogy Márton szülőhelye a mai Szombathellyel azonos.) A középkorban a tours-i püspök a királyi hatalom, a királyság védőszentjévé vált, így Szent István király a lázadó Koppány elleni csatájában az ő támogatását kérte. A győzelem után Márton az Árpád-ház, majd a magyar királyok patrónusa, és Magyarország védőszentje lett

- Ha a szellemi, az erkölcsi és a vallási viszonyokat vizsgáljuk, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy korunk inkább hasonlít Szent Márton korára, mintsem különbözik attól. Korunkat is jellemzi a vallási sokféleség, a pogány erkölcsi szabadosság, a vallási és a szellemi zűrzavar. Akkor sem volt könnyű eligazodni a világban, miként ma sem. - (Veres András püspök) A római katonából lett keresztény ember kettős identitása pontos lenyomata korának is: a kiállítás tárgyainak segítségével most először kaphatunk átfogó betekintést abba, hogyan terjedt el a kereszténység a római provincián belül. A tárlat koncepciója Takács Imre művészettörténészhez, a kiállításterv egyik megalkotójához kötődik: nem akarták időben korlátozni magukat Szent Márton korához ragaszkodva csupán, azt is meg akarták mutatni, milyen volt e területen a kereszténység továbbélése a népvándorlás korában. A kiállítás hat részre oszlik, ebből az első három egység Szombathelyen, a második három Pannonhalmán kapott helyet. Azt, hogy az ókeresztény korban milyen vallási közegben kezdett el terjedni a kereszténység, Szombathelyen tekinthetik meg az érdeklődők, hiszen a település a Római Birodalom jelentős városa volt egykoron. Az ezt feldolgozó első részt követi az egész provinciára kiterjedő aspektus, amiből megismerhető az a vallástörténeti háttér, ami Szent Mártonra magára is jellemző volt. A harmadik szombathelyi rész a kereszténység tárgyi emlékeit veszi számba.

Pannonhalmán a főapátság Szent Mártonhoz való viszonyát bemutató bevezető rész után a negyedik résszel folytatódik az osztott tárlat: az ókeresztény korban kialakult rítus tereit, kellékeit mutatják be. Az ötödik egységben azt lehet megismerni, miként élt tovább a kereszténység a népvándorlás korában, a befejező rész pedig abba nyújt betekintést, hogyan viszonyult a korabeli elit a kereszténységhez. Ennek legeklatánsabb példája a nagyszentmiklósi kincs, amelynek négy darabját (egy eredetit és három másolatot) láthatják az látogatók.

 

Pannónia és a szomszédos területek, a Kárpát-medence népeinek keresztény hitre térését meghatározta a római birodalomhoz tartozás. A püspökségeket városokban alapították, a népvándorlás korában letelepülő germán népeknél a keresztény hit terjedését főként a vezető réteg megtérése jellemezte. Ezért Pannóniában, a Kárpát-medence dél-keleti részén (Daciában) és a birodalomhoz soha nem tartozó Alföldön a kereszténység terjedése eltérően ment végbe. A 3. századra a Pannoniáig terjedő keresztényéget tanúsítja a pannoniai származású Hilarius aquileiai püspök. (276-286). A keresztény. közösségekre a Diocletianus kori üldözés (4. század. első évtizede) vértanúiból lehet következtetni, akik csaknem kizárólag DNy-Pannoniában, Sirmiumban és környékén éltek.

Amikor 470 u. a birodalom fölbomlott, néhány évszázadig ezek a városokban alapított püspökségek jelentették a lakosságot összefogó szervezetet.

A római uralom megszűnését a Kelet-Dunántúlon a 430-as években a római lakosság kiürítése, a hunok megjelenése és Attila birodalma, majd rövid ideig tartó germán megszállás követte. Mivel a lakosság elmenekült a Kelet-Dunántúlon megszűnt a római uralom és azzal együtt természetesen a római kultúra és a keresztényég is, a Nyugat-Dunántúlon a késő római lakosság hosszabb ideig fennmaradt.

Az avar időszak elején a Közép- és Dél-Dunántúl egy részén sajátos, az antik hagyományokat a viseletében őrző és egyes leleteik alapján részben ker. népesség élt, akiknek az eredete vitatott, részben a késő római lakosság leszármazottai lehettek, részben az avarok által Itáliából elhurcoltak alkothatták. Az avaroktól jól elkülönülő etnikumú népesség a leletek alapján intenzív kapcsolatokat tartott a mediterráneummal. A túlnyomórészt dunántúli ker. tárgyak az avarság toleráns magatartását bizonyíthatják, a misszionálásra az avarok között azonban nincs adat. az avarok térítése a nyugati missziós feladatok közül nem hiányzott, megvalósítására a frank hódításig kísérlet sem történt.

Az avar-frank háborúk elmúltával, a területileg illetékes püspökök arról vitáztak, hogy a vidék lakosságának keresztelése érvényes-e vagy sem. A fennmaradt jegyzőkönyv szerint számos keresztényt kellett, hogy találjanak, papjaik idióták (írástudatlanok és műveletlenek) voltak. Főként a provinciális római népesség leszármazottai lehettek. Nem tudni, hogy nagyobb tömegben a Dráva-Száva között, vagy a Dunántúlon éltek-e? Ez a nagyobb számú keresztény lakosság a szervezett római egyházzal kapcsolatot nem tartott.

A frank hódítás után az avar vezető réteg meghódolt, későbbi avar vezetők, Theodorus és Ábrahám neve mutatja, hogy megkeresztelték őket.

Az általunk is ismert emlékek az üldözések megszűnte (Kr. u. 313) után keletkeztek. Szombathelyen keresztény sírkövek maradtak fenn. Ezekre felvésték a Krisztus nevét rövidítő monogramot. Óbudán a régészek több templomot, kápolnát és festett sírkamrát találtak. A legismertebbek a pécsi ókeresztény temető épületei. A föld felszínén kis kápolnák álltak (több mint tíz ilyen került elő). Alattuk festett temetkezőhelyek voltak. A sírok falfestményein madarak, kertábrázolások és bibliai jelenetek láthatók. A keresztény kultuszhelyek berendezési tárgyaiból több bronz lámpafüggesztő tag és mécses ismert. Ezek kereszt v. Krisztus-monogram alakúak. A viseleti tárgyak között ker. jelképek főleg gyűrűkön és a fibulákon találhatók. Bronzgyűrűkön Krisztus-monogram, tűtartóján Krisztus-monogram fordul elő. Több száz ólombullát ismerünk, köztük számos Krisztus-monogrammal díszített példányt. Egy Komárom-Szőny lelőhelyű kék üvegkorsón az accipe vivias in Deo felirat az edény liturgikus használatára is utalhat (pl. agapé alkalmával). Dunaújvárosban két aranyalapú üvegpohár-aljat (fondo d'oro) találtak. A kerámiatárgyak néhány esetben besimítással Krisztus-monogramot v. keresztet tartalmaznak az edényekre (leányfalusi őrtorony). Pécsen, Alsóhetényben, Savariában előkerültek kisebb, általában fehér márványból faragott korlátmaradványok, amelyek lehetségesen keresztény templomokból származnak.

 

 

A sajtó képviselőit június 6-án látták vendégül a kettős kiállítás helyszínein, Szombathelyen az Iseum Savariensében és Pannonhalmán a Pannonhalmi Apátsági Múzeumban. Előbbi helyszínen Tóth Endre régész, utóbbin Vida Tivadar régész tárlatvezetésével tekinthettük meg a régészeti-, művészettörténeti emlékeket. A kiállításon több olyan műtárgy szerepel, melyek eddig ismeretlenek voltak a közönség előtt, legfeljebb egy szűk szakmai kör ismerhetett.

 

 

Először az Iseum Savariense múzeumban látható kiállítást ismertetem, természetesen a teljesség igénye nélkül.

 

Itáliából származik az az 1. század második feléből származó bronzszobor, mely Tamásiban került elő. A szobor két részből áll, külön készült Fortuna figurája és külön a trónus, melyen helyet foglal. Pártája és pupillája ezüstberakással készült. Az istennő szobra a kiállítás legkorábbi darabja.

 

A 4. század második feléből származik egy kék színű üvegkancsó és egy lilás-pirosas színű üvegpohár. A késő római sírban talált kancsó különleges jelentőségét az adja, hogy ebből a korból nem ismerünk más, ilyen méretű és ilyen színű üvegkancsót.

 

A legkorábbi keresztény emlékek a kiállításon Nagy Konstantin korának végéről származnak. Az alsóhetényi erőd leletanyagából való orrvédő lemez. A lemezen található Krisztus-monogram alapján feltételezhető, hogy viselője keresztény lehetett.

 

Késő római sírból került elő az aranyozott bronzból készült díszes fibula. A Krisztus-monogram a tulajdonos keresztény vallására utal.

 

Sírmelléklet a Brigetioban felszínre került üvegkancsó. A rajta olvasható felirat alapján megkülönböztetett alkalmakkor keresztény használatot feltételez.

 

Két különleges technikájú kép, az arany aljú üvegpoharak, un. Fondod’oro. Kettős aljú pohár két üveglapja közé aranylemez-képet tettek, melyeken emberalakokat, jókívánságokat jelenítettek meg. A poharak közkedvelt ajándéktárgyak voltak a korban, jelentős számban kerültek elő katakombákból, noha nem temetkezési célt szolgáltak. A már összetört pohár alját volt szokás benyomni a frissen befalazott sírüreg vakolatába, hogy a sírhelyet könnyebben fölismerjék a hozzátartozók. Az egyik aranylemez-kép díszes viseletű házaspárt ábrázol, fejük felett SEMPER GAVDEAT[IS] IN NOMINE DEI: Örvendjetek mindig az Úr nevében felirat olvasható. A másik képen egy házaspárt és gyermeküket láthatjuk.

 

A Pannonhalmi Apátsági Múzeum kiállított régészeti emlékek néhány képviselője.

 

Két oltárasztal-töredék, melyek egykor egy oltárasztal részei voltak. Az egyik fragmentum ma is Sirmiumban, a másik Bécsben található. A Jónás próféta életéből vett jelenetekkel díszített egykor összetartozó kőfaragás részei a kiállításon találkoztak újra.

 

A kiállítás egyik legértékesebb tárgycsoportjának különlegessége, hogy éppen Pannonhalmán találták rá egy szőlőparcellában. A leletet fegyverek és lószerszámok alkotják, szimbolikus jelentőségű hatalmi jelvényeket tartalmaz. Különösen fontos az arany lemezekkel díszített íj (markolat- és íjvég), az egyszerű kétélű hosszú kard mellett az aranyos markolattal, arany rekeszekben almandin gránátokkal ékes keresztvassal és aranyos hüvelyveretekkel ellátott dísz-kard, amikhez még feltehetően arany szalaggal dísztett lovaglóostor csatlakozott. Nem sír, hanem úgynevezett halotti áldozat maradványai a tárgyak, amit a halotti tor alkalmából az emlékhelyen ástak el. A titkos temetés (aminek fogalmát Attila temetése kapcsán ismerhetjük) és a máshol lévő emlékhely szokásának párhuzamait ázsiai régészeti és néprajzi adatok jelentik.

 

Homokbányászás közben találták meg egy előkelő germán nő ékszereit. A szétdúlt női sírból származó leletegyüttes részei: késő római nyaklánc, korong alakú zárótagján Krisztus-monogrammal; ezüstből öntött, ékvésett, aranyozott állatfejes fibula. Az eredetileg a késő római hadsereg katonai öveinek bronzvereteit díszítő ékvésett, geometrikus spirálindák a felület fény-árnyék hatásával érnek el hatást a szemlélőre. A forma innen került – valószínűleg a római hadseregben nagy tömegben szolgáló zsoldosok közvetítésével – a germánok díszítőművészetébe, ahol hamar a női öltözet kiegészítők, ékszerek jellegzetes díszítőstílusává vált.

 

Vida Tivadar régész az edény megtalálója ismertette az egyik legpazarabb Magyarországon előkerült késő római leletet (és megtalálásának körülményeit), a Budakalászon talált vadászjelenetes korsót, amely a Seuso kincs méltó párja, bár annál jóval kevésbé ismert. A korsót viaszveszejtéses eljárással öntötték, ma zöldes barna színű nemes patina fedi, de egykor színe az aranyhoz hasonló volt és ezen a felületen jól érvényesültek az egyes részleteket (fegyvereket, ruhákat, növényeket) borító ezüst- és vörösrézlemez berakások.

 

A korai avar kor egyik leggazdagabb női sírjának a lelete a fonatmintával, maszkokkal és keresztmotívummal díszített korongfibula (tűs ruhacsat), amely a mellkason fogta össze a ruhát. A fibula formai és díszítőelemei Itáliától Skandináviáig megtalálhatók. A tárgy bizonyítja, hogy az avar uralom alatt élő germán népesség vezetői a Meroving-kori Európa jelentős részét behálózó, kiterjedt kapcsolatrendszert építettek ki.

 

A kora középkori Közép-Európa legnagyobb kincslelete a nagyszentmiklósi kincs. A 9. csésze kétségtelenül keresztény tartalmú. A másolatban bemutatott 10. csésze kevéssé tér el. A csészék alján medalionok közepén egyenlő szárú kereszt látható. Talán kereszteléskor használhatták.

 

A fent részletesebben említett régészeti leletekről és műtárgyakról, továbbá a most nem említett, de a kiállításon szereplő egyéb darabokról, az elkövetkező napokban külön-külön fényképeket és leírásokat teszek közzé.

 

Ábránkon a nagyszentmiklósi kincs 9. és 10. tálkája


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek