Székely autonómia - Az inkubátor autonómiáról, és a románság fele nyitott, bikultúrális Székelyföldről

Az igazi kultúrális fölény a románsággal szemben az lenne, nem az a féltégla, régi kutyabőr, mivel verjük mellünket, hanem az, hogy ismerjük kultúrájukat, gondolkodásukat.

 

Már írtam arról, hogy Valeriu Braniste, román publicista a XIX. századi Erdélyben azt veti a magyarok szemére, hogy félnek a kontaktustól más nációkkal, mert félnek, hogy elveszítik önmagukat ez által. Ugyan ezt megállapította Prohászka Lajos is. Amelyik nemzet fél a más nemzettel való érintkezéstől, annak nincsen asszimiláló ereje, hogy a más értékeket asszimilálja ezért fél - ez pedig identitás probléma. Vajon az autonómia nem ilyen félelemből fakad - többek között - és elzárkózás akar lenni, védelme a törékeny identitásnak az idegennel szemben, hogy nehogy elveszünk a találkozásban?!

 

Valeriu Braniste Pesten végzett egyetemet, magyar irodalom tanár volt. Arany sírjánál beszédet mondott. Ismerte a magyar kultúrát. A románok sok magyar formát tudtak asszimilálni, anélkül, hogy ez ártott volna nekik. Mi ha átveszünk valami identitás veszteség áll fenn.

 

Nálunk két véglet van, vagy merev szemben állás a románsággal, vagy a könnyű önfeladás.

 

Mi magyarok szeretjük hangoztatni, hogy kulturális fölényünk van a románokkal szemben, de közben elfelejtjük, hogy az igazi kulturális fölény az, mikor nyitottak vagyunk egy minket körülvevő nemzet fele, ismerjük pluszban annak kultúráját - a plusz ismeret adja az igazi kulturális fölényt.

 

Azt hiszem, hogy igazán a nem magába záruló Székelyföldnek, a nyitott Székelyföldnek van jövője, mely képes megvalósítani a bikulturalitást. Az élő rendszerek mindig nyitottak kifele.

 

Az igazi kulturális fölény a románsággal szemben az lenne, nem az a féltégla, régi kutyabőr, mivel verjük mellünket, hanem az, hogy ismerjük kultúrájukat, gondolkodásukat. Mert aki ismeri a másik gondolatait az ismeri a másik lelkét és nem kell tartania tőle - mindig az ismeretlentől félünk, az ismeretlen románoktól, mi frusztrál.

 

Azt hiszem, hogy nekünk tudat alatt az autonómiáról egy inkubátor képzetünk van. A nyitott és a vitalitással rendelkező nemzet a körülmények ellenére képes megmaradni - Iorga szerint ez az életképes nemzet. És nem az, mely csak egy inkubátor autonómiában lát garanciát a megmaradásra. Nyitottság a körülmények ellenére - lásd az erdélyi románság, gondolok a sok kulturális elem átvételére. Más szempontból zártak is voltak velünk szemben - ez nem csak rajtuk múlott.

 

A megmaradás alkímiáját egy román ortodox püspöktől tanultam, Andrei Sagunatól - Erdélyben volt püspök a XIX. században. Ő azt mondta, amikor az erdélyi román diákok Pesti egyetemen tanultak, magyarul: nem az a lényeg, hogy ki költi ki a tyúktojást, hogy az esetleg nem tyúk, hanem az a lényeg, hogy tyúk lesz a tojásból. A külső körülmények nem számítanak, ha az élet a belső mintákat követve fejlődik. Ez a megmaradás titka, a belső mintákhoz való hűség. Ha hűek vagyunk belső mintáinkhoz, akkor tudhatunk románul, ismerhetjük a román kultúrát, nem fogunk elveszni benne, általa. Szemben állni úgy, hogy nem utasítunk el semmit.

 

Ez a belső identitást nem a románok fenyegeti igazán, hanem épp van egy közös ellenség, a globalizáció. Ennek egyedüli ellenszere az elme visszatérése belső mintáihoz.

 

 

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

 

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
markusdeak
#7. 2010. november 3. 18:18
Kedves Attila!

Vajon az autonómia nem ilyen félelemből fakad - többek között - és elzárkózás akar lenni, védelme a törékeny identitásnak az idegennel szemben, hogy nehogy elveszünk a találkozásban?!

Nem! Téves az a felfogás, hogy az autonómia elzárkózás. Az autonómia megadása egy többségi társadalomtól (nem szeretem ezt a szót) az egyenjogúság elismerése, a kisebbségtől (ezt a szót sem szeretem) az autonómia igénye az önszerveződés igénye. Egy saját arcára formálódó közösség képes befogadni más közösség kultúráját, más közösséggel szemben toleranciát gyakorolni és önmagát megmutatni. Az autonómia a nyitás igénye.
Természetesen minden amit leírtam működhet autonómia nélkül is boldogabb történelmű tájain a világnak. Közép-Európában nem. Elsősorban az utódállamok "mi győztesek vagyunk, úgy is viselkedünk" hozzáállása vagy volt hozzáállása miatt. Ahol ez az attitűd nem működött (Szlovénia, Ausztria) ott sem az önrendelkezés, sem az asszimiláció nem okoz gondot sem a kisebbségnek, sem a többségnek.
Az igazi kultúrális fölényről csak annyit, hogy ilyen fölény nem létezik, nem csak román-magyar, hanem semmilyen vonatkozásban sem. Aki ilyet érez, legyen az északnorvég vagy délausztrál, keletjapán vagy nyugatangol az nincs tisztában a szó (kultúra) jelentésével.
Amúgy egyetértek.
Márkus
NagyAttila(Puli)
#6. 2010. november 3. 14:23
Van egy fordított világlátásunk, mi még Széchenyit is befolyásolta. Nem a forma tart meg, hanem mi tartjuk meg a formát. Mi tartjuk meg a nyelvet és nem ő minket. Nem mi élünk a nyelvben, hanem a nyelv él bennünk. Nem a nyelvében él a nemzet, hanem önön lelkében, mi a nyelvet is élteti.
A nemzetnek egy belső szellemi, lelki valóságnak kell lennie és nem intézményesnek - tévedés, hogy az intézmények megvédenek.
A belső nemzetit a csend teszi élővé és az is védi. A csend nemzet megtartó szerepe azt hiszem ez valami új, mit eddig nem gondoltunk nemzetmegtartónak.
A kocsmába a pohár mellett oláhozva, zsidózva nem tartunk meg nemzetet.
NagyAttila(Puli)
#5. 2010. november 3. 14:14
Tudod nekünk az a gondunk, hogy vagy nagyon könnyen feladjuk identitásunkat, vagy mereven szemben állunk - ez utóbbira a székelység hajlamos.

Nem beszélve arról, hogy aztán az olyan, mint a Gárda masírozása a román nemzeti ünnepen Kolozsvárt, nem sok hasznunkra van.
előzmény: hozzászólása, 2010. november 3. 12:14
NagyAttila(Puli)
#4. 2010. november 3. 14:11
Köszi.
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2010. november 2. 21:31
Döme Zsuzsa
#3. 2010. november 2. 21:31
Hintsd csak el a megmaradás titkát! Szükségünk van rá.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek