Száz fényév

Apokalipszis után

Száz fényév

Apokalipszis után

Létezik egy világ nem oly` messze tőlünk.
Óceánok, hegyek éppúgy, mint a Földünk.
Valami hiányzik! Nincsenek virágok.
Sem hatalmas csordák, madarat nem látok.

Valami feltűnik, mintha embert látnék,
úgy suhan nesztelen, mint egy sötét árnyék.
Felettébb felkelti a kíváncsiságom,
ám gyorsan elrejti egy ősrégi várrom.

Alatta elterül egy lepusztult város,
külső kerülete kráterrel határos.
Vajon mi történt itt? Halkan kérdem, félve.
Az árny, ki ember volt, felelt a kérdésre.

- Úgy száz éve történt, nem bírtunk magunkkal!
Tömegpusztításban ki áll elő jobbal?
Kié lesz erősebb rakéta és bomba?
Sakkban majd bolygónkat tartani ki tudja?! -

- Történt, hogy egy őrült a gombot megnyomta,
ezt a mozdulatát vissza nem vonhatta!
Felperzselő fények villantak az égen,
boldogsággal tölt el, hogy akkor nem éltem! -

- Csak maroknyi ember volt, aki túlélte,
Dédapám apámnak éppen így mesélte.
Élelmet kerestek, magokat találtak,
reményt teremtettek igazabb világnak.-

Elhallgatott ekkor, arcán boldogság ült,
szeme távolt nézte, és futásnak lendült!
Rohantam utána, el ne vesszen újra.
együtt értünk vele egy kicsinyke dombra.

Apró, pici dombon ezer kis virág nyílt,
megkönnyebbült lelkünk örömkönnyeket sírt!
Távoli világban élet győzött újra.
Pedig otthonunktól száz fényév választja.

Most visszaindulok, és majd elmesélem,
csak addig várjatok, szívrepesve kérem.
Ne tegyetek rosszat, míg haza nem érek,
túl sok a száz fényév. Talán visszaérek!?

2018. június 8.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek