Szamárfül

...Puszi úr kalandjai folytatódnak...

 

 

Sajnos Puszi úr portási pályafutásának csillaga hamar leáldozott a Vörös Hajnal varrodában. Pocók Eleonóra elvtársnő fegyelmivel vált meg tőle, mivel a portás Gusztáv nevű kandúrja belerondított a párttitkár elvtársnő kedvenc retiküljébe a varroda ellenőrzése alkalmával.

Hogy mi lett a macska további sorsa, nem tudni, ám Puszi urat nem kerülte el a szerencse.

Az a patinás, belvárosi iskola alkalmazta pedellusi minőségben, amelyet nemrég kereszteltek át, és amely új nevét a nép szeretett fiának köszönhette. A tanári kar nagyrészt kicserélődött, az avítt világnézetet valló agg paptanárokat felváltották haladó szellemben gondolkodó friss tanerők. Bizony, megváltozott a világ, s e változást legjobban az igazgató, Schnell Sámuel elvtárs volt hivatva érzékeltetni.

Lendületes, fiatalos személyiségén nem hagytak nyomot a börtönévek, bár sajna volt része bennük. Régi történet ez, nem is érdemes bolygatni, legfeljebb Weisz úr tudna mesélni akkori segédje által elsikkasztott összeg nagyságáról, ám ő sajnálatos módon nem tért vissza egy rosszemlékű munkatáborból, Schnell Sámuel meg leülte a büntetését, de ez még a régi világban történt.

Schnell elvtárs azóta bizonyított, igenis hű az eszméhez, mellyel a börtönévek alatt ismertette meg egy elvtárs, és szabadulása után azonnal csatlakozott a párthoz, majd nemsoká kitüntetéssel végzett a marxista egyetemen.

Ideológiája egyszerű volt és szigorú, nem tűrte az erkölcstelenséget, a hazugságot, különösen a lopást, ezért az iskola átszervezésénél egyhangúan az ő neve merült fel igazgatóként.

Kollégái kiválogatására nagy gondot fordított, lévén elsődleges szempont erkölcsi fedhetetlenségük és politikai meggyőződésük, pedagógusi elhivatottságuk másodlagos. Van még idejük fejlődni, tapasztalatot gyűjteni, legyintett Schnell elvtárs, ha valaki megemlítette, hogy például Rigó Ilona elvtársnő orosz nyelv tudása hagy kívánni valót maga után, de kétségtelen, hogy remek káder.

Rigó Ica azután lett Schnell Sámuel szeretője, miután az a felszabadulás mámorában kimentette őt hét erőszakosan ismerkedni vágyó katona társaságából. Semmi, csak társaságra vágytak, hiányzik nekik a család, legyintett a parancsnok elvtárs az asszony sírására. Hálából az asszony Schnell társául szegődött és mivel az felismerte, hogy a jövő a szovjet-magyar barátságra épül, unszolására Rigó elvtársnő megtanulta az orosz konyhanyelvet. Innen csak egy lépés volt a katedra.

De özv. Kanalasné Boriska például remekül bevált, mint takarítónő, igaz, ő még az iskola előző munkaerőihez tartozott, ám akkoriban a matematika és fizika titkaira oktatta az ifjúságot. Férje a kormányzó tisztikarának többségével elesett a várnál, ezért az asszonyt nem kívánatos elemként száműzték a tanári karból, de takarítani kiválóan tudott, és a pártnak minden ember fontos, tehát maradt. A döntésben nem kis szerepet játszott Boriska tekintélyes mellbősége, szőke kontya és igéző kék tekintete.

Puszi úr beilleszkedése az új kollektívába nem volt zökkenőmentes. Első nap, késő délután nem ismerve még pontosan az iskola beosztását, kopogtatás nélkül nyitott be a szertárba, azt gondolván, a tornaterem ajtaját nyitogatja, és ott találta Schnell elvtársat Boriskával félreérthetetlen helyzetben. Puszi úr úriemberként azonnal érzékelte a szituáció kényességét, pardon, mondta, és azonnal behúzta az ajtót. Ki merné elirigyelni Schnell elvtárs igényét a változatosság iránt, ha barna kedvese mellé néha szőkét is megkíván ?!

Ettől fogva Puszi úr az igazgató elvtárs kedvence lett, soron kívül kapott új kályhát kis irodájába, és minden reggel maga Boriska vitte le neki a frissen kifőtt kávét, de nem azt az undok ízű pótkávét, hanem igazi babkávéból főzöttet, az igazgató elvtárséból egyenesen.

Puszi úr élvezte a pedellusi munkát, alapvetően egyszerű gondolkodású, őszinte ember volt, élni és élni hagyni lett volna a jelmondata, de nem volt neki ilyen, helyette ott segített akár a diákoknak, akár a pedagógusoknak, ahol tudott. Munkarendje szerint hajnalban kezdett, kinyitogatta a termeket, bekészítette a krétát, fát vagy szenet rakott a kályhák elé télen, megszerelte a nyikorgó ajtókat-ablakokat, és egyszer, de csak egyetlen egyszer lopott is.

Az úgy történt, hogy egy alkalommal késő délután, miután minden elcsendesedett, az igazgató elvtárs éppen továbbképzést tartott Boriskának a szertárban, amikor Rigó Ilona elvtársnő gyanakodva keresésükre indult. Puszi úr eleinte sikerrel akadályozta a kutatást, majd miután a szertárhoz vezető folyosóra fordult a dúlt lelkű elvtársnő, elszánta magát. Látván, hogy nem tudja megakadályozni a készülő katasztrófát, Puszi úr becsengetett. Igen, kétségbeesésében megnyomta a csengő gombját, és szabályosan becsengetett. Kicsit kísértetiesen hangzott a berregő csengőszó a kihalt folyosókon, de arra jó volt, hogy a párocska észbe kapjon, és kimeneküljön a szertár ablakán. Sajnálatos módon az igazgató úr megvált nadrágjától a továbbképzés alatt, és a körülmények kényszerítő hatása miatt kénytelen volt egy szál habselyem alsóban távozni az ablakon keresztül. Hogy miként szállította haza sofőrje az eset után, az már egy másik történet, elég az hozzá, hogy a légyott helyén maradt nadrágja az iskola kulcsaival egyetemben. Puszi úr, mit sem tudva erről, nyomában a gyanakodó elvtársnővel sorra nyitotta és zárta a termeket, bizonyítva, nem tartózkodik azokban senki emberfia.

Ám este, midőn az izgalmakkal teli nap után békésen pihenőre tért volna, megkocogtatták az ablakát. Az igazgató elvtárs nem kevesebbet kért tőle, mint hogy most, az éjszaka folyamán nyissa ki az iskolát, és lopja ki nadrágját a kulcsaival. Puszi úr habozott, sötétben, tolvajként visszaosonni munkahelyére, ajtókat nyitogatni, kitenni magát annak a veszélynek, hogy igazoltatják egy idegen nadrággal a hóna alatt, ez nem fért össze az erkölcseivel. Schnell elvtárs kért, könyörgött, utasított, aztán sírva ecsetelte Rigó Ilona reakcióit, ha kiderül hűtlensége. Nem volt mit tenni, igazgató elvtárs hazaosont, nem kompromittálhatta magát éjjel az utcán, Puszi úr meg búsan fejébe nyomta micisapkáját, és elindult.

A tolvajok és a szerelmesek istene kísérte útján, mert sem járőröző rendőrrel, sem teremtett lélekkel nem találkozott. Zseblámpája halovány fényénél olyan ijesztő volt az iskola máskor gyerekzsivajtól hangos folyosója, hogy először félve nyitott be a szertárba. Kitömött sas nézett rá szigorú üvegszemével a falról, ijesztően nyikorgott a parkett, és kétszer is benézett a sarokban álló íróasztal alá, mire megtalálta az ominózus ruhadarabot.

Másnap Puszi úr soron kívüli fizetésemelést kapott, és munkahelyi helytállása miatt előterjesztették kitüntetésre is. Az ajánlásban kitértek feddhetetlen erkölcsi életére, és munkahelyén tanúsított hozzáértésére.

Igazán szép pillanatok voltak, és egy igazán fontos elvtárs jött le a megyétől, hogy a mellére tűzze a kitüntetést. Kilépve az ajtón, Puszi úr büszkén kihúzta magát az utcán, és szamárfület mutatott tükörképének egy kirakatban.

 

 

 

Folyt. köv...

Első rész...

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
katuska
#9. 2012. július 13. 21:47
Örülök, hogy jól szórakoztatok, mert magam is így voltam ezzel, míg írtam. Elvtárs vagy a régi időkből itt felejtett úr, nem számít, Puszi úr élt, él és élni fog...míg életben tartjátok Ti, az olvasók!
Answer
#8. 2012. július 13. 20:55
Remekeltél4
Gratulálok!
Eliza Beth
#7. 2012. július 13. 20:41
De jó volt! Nem dicsérgetlek agyon, úgyis tudod! :-))
andor
#6. 2012. július 13. 19:50
Kedves Katuska!
Hát ez megint egy fantasztikusan jól sikerült írásod. Akár egy film, úgy pereg le a szemeim előtt, ez az izgalmas groteszk történet. A végén úgy intettem magamhoz az Igenemet, mert nem tudtam becsukni a csodálkozástól nyitva maradt számat. Miután becsukta, azonnal fölajánlottam neki: Katuska írt, olvasd el te is! Nem kellett 2x mondani, már olvasta is. Hja, tudod, valamikor megegyeztünk: ...Jóban, rosszban... Hát most a "jóban" volt soron. Amíg olvasta, végig ott álltam mellette, hátha viszonozni kell a korábbi szívességét. Ez a ténykedésünk is elárulja, hogy ketten, "In státu nascendi" egymás után azonnal elolvassuk az írásaidat (könyvedet is!), osztozva a "jóban". Végül egy érdekes fordulat: Abban az időben valakinek azt mondani, hogy úr, az olyan sértés volt, mintha ma valakit elvtársnak szólítanának. Hiába, változnak az idők! Vagy még se?
Sok szeretettel Andy
Csilla
#5. 2012. július 13. 17:53
Fantasztikusan jól írsz, Katuska!
Egyébként ez pontosan így működött abban a rendszerben (szüleim visszaemlékezéseiből tudom). Legelső volt a párt, és annak hazug eszméi, no meg a háttérhatalmat kiszolgáló besúgó hálózat...
Ma sem jobb a helyzet, csak most nyíltabb és talán erősebb a globális tőke szorítása.
Lyza
#4. 2012. július 13. 10:50
Ez is kedves kis történet!..:))) Gratulálok! L.
Mara
#3. 2012. július 13. 09:58
Nekem is tetszik. Szeretettel: Mara
Balage
#2. 2012. július 13. 05:43
Tetszett. Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!