Szabó Gitta: VERIKA AZ ELÁTKOZOTT TÜNDÉRLÁNY 4. rész

mese szombatra


- Mi történhetett? Miért ilyen kihalt itt minden? - érdeklődött Mihály.

- Talán rég esett az eső, és kiszáradtak a növények - vélekedett Csupor.

 - De az is lehet, hogy sok eső esett, és a sok víztől pusztultak el, azután pedig kiszáradt a föld is - elmélkedett Mihály is.

- Hm! Bizony az is lehetséges - folytatta a gondolatmenetet a törpe.

- Nézd csak! - mutatott Mihály egy kissé távolabbra. - Ott olyan a föld, mintha réges-régen mocsaras lett volna, és száradás után felrepedezett a felülete.

A törpe nézte a barázdát, és bőszen bólogatott.

- Nagyon úgy néz ki.

A lovak egyre lassabban haladtak. Mintha lábaikat megbéklyózták volna.

- Mi ez már megint? - ijedezett a törpe. - Azt hittem vége a megpróbáltatásoknak. Mihály is tekergette a nyakát, mert ő is hallotta azt a furcsa cuppogást.

 - Süllyedünk! - kiáltotta hirtelen.

 - De, hiszen szilárd talajon járunk! - értetlenkedett a törpe.

Nem tudták mi történik velük. Csak azt látták, hogy a lovak patáinak nyomában víz bugyog a felszínre. A szekér súlya alatt hangos reccsenéssel roppant össze a száraz talajnak hitt kéreg. Az állatok veszélyt szimatolva, prüszkölve menekültek.

 - Ugorjunk le a szekérről, mert magával ránt! - ordította a törpe. Abban a pillanatban már ugrott is. Ám Mihálynak sem kellett kétszer mondani.

 - És most fussunk, ha meg akarjuk úszni száraz bőrrel! - kiáltott a szegény ember és igyekezett lábra állni, ám ahogy felegyenesedett azonnal beroppant alatta a talaj. Kezeivel kalimpálva keresett kapaszkodásra alkalmas eszközt. Sikerült is megkapaszkodnia a szekér rúdjában, ami még nem süllyedt el. Hason csúszva jutott egyre közelebb a szekér még látható részeihez.

 Az izgalomtól és fáradtságtól lihegve pihent egy pillanatig. Tudta, nem maradhat túl sokáig egy helyben, mert a sérült talaj tovább repedhet. Félő volt, hogy ő maga is elsüllyed.

A törpe sem járt másképp. Mikor felállt, alatta is beszakadt a föld, pedig picinyke súlya volt. Neki nem volt szerencséje. Ő nem talált kapaszkodásra alkalmas eszközt. Annyira félt, hogy egy hangot, sem mert kiadni, ezért Mihály nem tudta merre lehet. Mikor végre meglátta a törpének már a nyakáig ért a mocsaras víz.

 - Csupor! Ne mozdulj! - rémült meg Mihály. - Mindjárt kitalálok valamit, amivel segíthetek rajtad.

Nagyon óvatosan nézett körbe. Sietnie kellett, mert a talaj ismét repedezni kezdett. Csupor, tágra nyílt szemekkel nézett rá. Könyörgő tekintete gyorsabb cselekvésre ösztökélte a szegény embert.

 - Add ide a kezed! Kihúzlak! - nyújtózott Mihály az egyik kezével, míg a másikkal még mindig a szekérbe csimpaszkodott. - Hogy kerültél ilyen messzire?

A törpe nem válaszolt. Arra koncentrált, hogy baj nélkül érje el a segítő kezet. Pár perc telt csak el, de éveknek tűnt neki, mire kiszabadult szorult helyzetéből.

 - Itt nem vagyunk biztonságban, tovább kell menjünk! - mondta Mihály.

Gondolkodás nélkül kúszni kezdett a különleges felületen. A törpe nem tudhatta, miért választotta az immár barátjává lett szegény ember ezt a módszert, csak azt tudta, hogy haladniuk kell. Ő is kúszni kezdett. Vigyázott nehogy lemaradjon, ám minden igyekezete ellenére egyre nagyobb lett a távolság kettejük között. Megijedt attól, hogy egyedül marad ezen a kiszámíthatatlan területen. A félelemtől vezérelve talpra ugrott, hogy gyorsabban haladjon. Bár ne tette volna! A már egyébként is megrongálódott felület ismételten beszakadt alatta.

- Segítség! - kiáltott akkorát, hogy ő maga is meglepődött mekkora hangot tud kiadni. A kopár fák is beleremegtek. Mihály is megdermedt. Izgatottan nézett körül, de hiába, mert a törpét sehol sem látta. Rémülten kiáltozni kezdett.

 - Csupor! Szólalj meg, különben nem tudom, merre keresselek!

Amilyen gyorsan csak tudott elindult visszafelé a veszélyes úton. Csak kúszott, és kúszott az egyre ragadósabbá váló talajon. Kisvártatva megpillantotta a törpét. Egy beszakadt lék fogságában feküdt, és nem mozdult.

 - Csupor! Hallasz engem?

 Csupor nagy nehezen magához tért. Megint kapálózni kezdett. Ezzel még nagyobb bajba keverve önmagát. Próbált kimászni a lyukból, de a lék széle, amibe kapaszkodott, folyamatosan töredezett, és ő minden próbálkozás után újra visszacsúszott a vízbe. Végre megérkezett Mihály, ám segíteni nem tudott a kis embernek, mert az agyonrepedezett talaj végleg beroppant alatta. A víz nagy erővel tört fel. Elárasztott mindent. A törpe könnyű testét igen messzire sodorta. Mihály csak a kezét látta.

 - Jó kis csapdába kerültünk! Mintha szándékosan fedték volna el a vizet, hogy mi belevesszünk. Valaki nem akarja, hogy elérjem a célom - töprengett az ember. - Vajon hol lehet a törpe? Már a kezét sem látom. Úszni kezdett abba az irányba, amerre utoljára látta a kisembert. Váratlanul nagy hullámokká fodrozódott a víz. Nagy erővel dobálta Mihályt. A törpét úgyszintén. Nagyon sok vizet nyelt már, amikor valami alulról megfogta.

 - Jaj nekem! Mi ez már megint? - prüszkölte a törpe. - Kérlek, ne bánts engem, hiszen nem ártottam neked.

 - Nem ártottál? Ki szakította be a nehezen kialakított hőszigetelőmet?

 - Milyen hőszigetelőről beszélsz?

 - Hát, az ott! Látod? Az egész össze van törve. Hosszú évek munkáját tetted tönkre - panaszolta a világ legnagyobb teknősbékája, és kiemelkedett a vízből, hátán a törpével. Olyan hatalmas volt, hogy a nekitámadó hullámok kisimulva húzódtak vissza mellőle.

A törpe látván, hogy a hullámok megszelídülnek, ujjongva kiáltott fel:

 - Ezt nevezem! Te aztán igazán erős vagy!

 - Erős vagyok, de mit érek vele, ha borzasztóan fázom? Mióta nem süt a nap, egyre hidegebb a víz. Ezért készítettem sárból és elszáradt gallyakból ezt a védőréteget. Ez idáig igen jó szolgálatot tett, mert a levegőt áteresztette, és nekem az orrom hegyét sem kellett kidugnom.

 A törpe látta már, hogy valóban nagy bajt okoztak.

 - Kérlek, ne haragudj ránk! Mi nem tudhattunk erről. Mi csak az utat követtük.

 - Ti? - kérdezte a didergő teknősbéka.

Folyt. köv...

 

Előző rész...

Első rész...

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Gitka_61
#7. 2011. december 25. 12:03
Kedves Balázs!

örülök, ha tetszik a mesém! Kapkodok? Most ebben a jelenetben muszáj volt (egyébként is ebben a történetben sok cselekmény van), különben visszafordíthatatlan dolog történik. Bár mesében minden megoldható....ezért itt muszáj volt "kapkodni", de még beszélünk erről.
Ez a mese, két szálon fut. Majd látni fogod, vannak békésebb, nyugodtabb periódusok is.


További kellemes ünnepeket! Gitta
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. december 24. 08:38
Gitka_61
#6. 2011. december 25. 11:58
Kedves János!

Nem S, hanem Ó! :)

Viccet félretéve, hálásan köszönöm szép szavaidat! Igyekeztem nem a szokásos nehézségeket, buktatókat, ellenfeleket hozni a mesémben. Itt három elemmel kell megküzdeni. Eddig volt a tűz, a víz,...a harmadik még csak ezután jön....

szeretettel! Gitta
előzmény: janos hozzászólása, 2011. december 24. 14:31
Gitka_61
#5. 2011. december 25. 11:54
Köszi Eliza!
Ezek szerint megfogott a téma :))))

puszillak! Gitta
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. december 24. 15:33
Eliza Beth
#4. 2011. december 24. 15:33
Védőréteg a teknőcnek... no, ilyet sem pipáltam még! :-)))
janos
#3. 2011. december 24. 14:31
Ezt a nagyszerű mesét csak egy nemes lelkű egyéniség írhatta!
Szeretettel gratulálok és ezen az úton kívánok Boldog Ünnepeket!
János
Balage
#2. 2011. december 24. 08:38
Szeretem ezt a mesét.
Ez a rész kifejezetten izgalmas, egyetlen dolgot kifogásolhat benne az ember, hogy néha kapkodsz az írással. Ne tedd, ráérsz mesélni, mi hallgatunk ;o)
Le a kalappal a fantáziád előtt és Boldog Karit!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek