Rövid történetek az életemből: 11-13. részlet

Nem akartam osztozni az anyámon.

 

 

 

11


Az apám elesett a háborúban, az anyám szép asszony volt, özvegy. Megakadt a férfiak szeme rajta. A nevelőapámnak is. Ő szép, magas, fekete hajú, kék szemű, és szűkszavú ember volt. Azóta sem találkoztam jobb természetű emberrel. Az öcsém hasonlít rá valamelyest, kinézésre is, meg a természetét tekintve is, bár azt hiszem, nincs annyi türelme. Persze kezdetben hallani sem akartam róla. Váltig azt hajtogattam, majd hazajön az én apukám, de idővel megkedveltem a leendő nevelőapámat.


Egy napon mentem az óvódába, amikor egy ismeretlen néni megszólított, és beszédbe elegyedtünk. Persze én nem tudtam, hogy a néni a leendő nevelőapám anyukája. Kérdezgetetett erről-arról, hogy hogyan hívnak, hol lakunk, ki az anyukám, van-e apukám. Ezekre a kérdésekre válaszoltam, az utolsóra meg azt feleltem: volna nekem is apukám, de Pista bácsinak az anyukája nem szeret engem, ezért vagyok apuka nélkül.


A következő vasárnap a nevelő nagymamámnál ebédeltünk, és merem állítani, hogy az összes unokái közül engem szeretett a legjobban, de én is úgy szerettem őt, mint az anyai nagyanyámat.

 



12



Albérletben laktunk, egy angyali jó házaspárnál. Egy szoba volt a miénk. Míg nevelőapám nem jött hozzánk, addig mi ketten voltunk ott, és én az anyámmal aludtam.

 

Megérkezett a harmadik személy is. Addig nem volt baj, míg nem jött el az alvás ideje. Az Istennek sem akartam lefeküdni. Egy hokedlin ültem, kezemet keresztbe fontam a mellemen, és azt hajtogattam, hogy nem vagyok álmos, pedig majd leestem már a székről. Az apa szerepét természetesen úgy képzeltem el, hogy létezik, van, mint a többi gyereknek, csak nem velünk alszik. Mikor már nem birtam tovább cérnával, odafordultam  az újdonsült apukához, és azt vágtam a fejéhez cseppet sem barátságosan: " Mennjen már haza, és aludjon az anyukájával, mert én is anyukámmal akarok aludni !" Ott volt a baj, hogy nem akartam senkivel sem osztozni az anyámon.      

         

                                                    
13



Kötelező gyermekoltás volt meghirdetve. Nekem is mennem kellett. Azt mondta az anyám, hogy nem ér rá, menjek el, Márton doktor bácsi, akit nagyon jól ismertem, várja a gyerekeket, majd ő tudja, mit kell csinálni. Nem tiltakoztam, ha már fel kell venni azt az oltást, hát felveszem, és lassan elsétáltam az egészségházba. A váróban anyukák voltak a gyerekeikkel. Azt hiszem, én voltam a legalacsonyabb, de ott vártam a doktor bácsit. Mikor megérkezett, engem is az elsők között terelt be a rendelőbe. Nem is volt semmi baj addig, míg az egyik kislányt hiába fogta le az anyukája, üvöltött, vonaglott, menekült volna, de csak azt érte el, hogy a spricc kihúzódótt az inyekciós tűből. Amikor megláttam a karjában a tűt ide-oda himbálózni, az inamba szállt a bátorságom, és szép lassan elkezdtem farolni a kijárati ajtó felé. Sikerült volna megszöknöm, ha egy kicsit többet álltam volna az esőn, és magasabbra nőttem volna. Ott volt a bökkenő, hogy a hatalmas ajtón, a kilincsek is magasan voltak, és míg én pipiskedtem, hogy elérjem a kilincset, kinyissam az ajtót, és uzsgyi neki, vesd el magad, akkorra odaért a doktor bácsi, és szelíden visszatranszporált az asztalához.


- Csak állj nyugodtan, semmiség az egész.


Hitetlenül néztem rá, de valami nyugtató légkört vont körém. Beadta az inyekciót, és én csak ma vagyok büszke magamra.                       

 

 

Folyt. köv...

 

Előző rész...

Első rész...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Mara
#13. 2012. január 5. 10:26
Drága Zsó,
örömmel olvastam elismerő szavaidat. Felteszem a többi részt is. Megtisztelnél, ha elolvasnád.
Szeretettel: Mara
B.Ú.É.K.
Zsó
#12. 2012. január 3. 17:14
Bevallom, ezektől a részektől olvastam visszafelé életedet egészen az első részig.
Lenyűgöztél, hol szomorú, néhol vidám írásoddal.
Édesapa nélkül felnőni kegyetlen dolog lehet.
Én legfeljebb hat éves koromig emlékszem vissza. Örömmel olvasom tovább életed történetét, ha erre lehetőség nyílik.

BUÉK! Kedves Mara
Mara
#11. 2012. január 2. 21:08
Köszönöm kedves Fer.Kai meglepően átérzett szavaidat.
Szeretettel: Mara

B.Ú.É.K. ebből sosem elég.
Mara
#10. 2012. január 2. 21:03
Angyali vagy, drága Zsuzsa. Köszönöm.

Szeretettel Mara

B.Ú.É.K.
Fer-Kai
#9. 2012. január 2. 19:26
Minden látszat ellenére ezek tényleg nagyon fontos, szinte sorsfordító pillanatok voltak.
Nem csoda, hogy emlékezetesek - most már nekünk is.
Döme Zsuzsa
#8. 2012. január 2. 18:32
Mondd még sokáig tovább!
Mara
#7. 2012. január 2. 17:36
Köszönöm kedves Answer.
Ölellek: Mara
Mara
#6. 2012. január 2. 17:36
Mert akkor természetesnek tűnt,kedves Eliza Beth hogy egyedül elmentem felvenni az oltást, és nem bömböltem, mint a többiek. Igaz, az inamba szállt a bátorság:):):):):)., de átvészeltem.
Szeretettel: Mara

B:Ú:É:K:
Mara
#5. 2012. január 2. 17:32
Köszönöm szépen drága Kató!
Szeretettel : Mara

B:Ú:É:K:
Answer
#4. 2012. január 2. 16:48
Napló gyermekéveidről.
Gratulálok, ölellek: answer
Eliza Beth
#3. 2012. január 2. 15:27
"én csak ma vagyok büszke magamra" -------- Miér csak ma?
Juhász Kató
#2. 2012. január 2. 15:15
Aranyos történetek egy kis tündérről.
Gratulálok, tetszett!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!