Részlet a Rövid történetek az életemből című kötetemből

Apus felemelt, a magasba tartott két kezével, nem szólt semmit. A szeméből patakzottak a könnyei, és én szerettem volna, ha örökre így tart engem a magasban, csak mosolyogva.

 

 

1

 

 A vonatban voltunk, apus, anyus, meg én. Ha kinéztem a vonat ablakán, csak szürkeséget láttam. Nem voltam még négy éves sem, és csöppnyi teremtésre sikeredtem. Rémült, koromfekete szemem nagyra nyílt, kerekded arcom mintha csodálkozna. Nem értettem semmit. Valami furcsa szomorúság ült mindannyiunk vállán, pedig én csak sejtettem, hogy valami rossz készül. Apus felemelt, a magasba tartott két kezével, nem szólt semmit. A szeméből patakzottak a könnyei, és én szerettem volna, ha örökre így tart engem a magasban, csak mosolyogva. Anyus ült a padon, és maga elé nézett. Eltakarta az arcát. Aztán búcsúztak egymástól, majd mozogni kezdett a vonat, és apus leugrott a vonatról. Kétségbeesve kérdeztem: „Apus nem jön velünk?"

Ekkor láttam Őt utoljára.

Elesett a második világháborúban.

 

2

 

Nem emlékszem, miért fájt a lelkem, hogy majd megszakadt a bánattól. Bizonyára valami rossz fát tettem a tűzre, és szidást, verést, vagy magam sem tudom már, hogy milyen büntetést szabott ki rám anyus, Nagymamámnál laktunk, aki igazi falusi házban élt. A gangnál, a konyha bejáratánál három lépcsőfok volt. Ott ültem a lépcső felső fokán, és hangosan szipogva, panaszszóval hívtam az apám: "Hol vagy drága apukám? Gyere értem, mert itt senki nem szeret engem. Nincs senki. aki megvédjen a bajtól!"

 Anyus tőlem nem messze terigette a mosott ruhát.

Többé nem bántott, még akkor sem, ha csintalankodtam.

Folyt. köv...

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Answer
#24. 2014. október 12. 19:59
Jó ezt olvasni újra, de a kép nekem most is zseniális!
Szeretettel ölellek: Answer
Ruder - Jana
#23. 2012. február 23. 22:13
Úgy kezdődik.... hogy máris tudom: Ezt a könyvet szeretném elolvasni!
Mara
#22. 2011. október 16. 20:41
Drága Gitka,
soha sem beszéltem az anyámnak, meg másnak sem fájdalmas emlékeimről. Anyámnak azért nem, mert keservesen nevelt fel minket, az öcsémet meg engem, másoknak meg nem tudom mért nem tártam ki a szívem. Engem inkább arról ismertek, hogy másokat vigasztaltam, nevettettem meg. És valójában vidám az alaptermészetem minden keservem ellenére.
Biztos én is elfelejtettem sok mindent, de vannak dolgok, amiket még ma is látom lelki szemeimmel.
Szeretettel olvastam szép hozzászólásodat: Mara
Mara
#21. 2011. október 16. 20:33
Kedves Fer-Kai, hálásan köszönöm elismerésedet. Szeretettel: Mara
Mara
#20. 2011. október 16. 20:32
Kedves Answer,
elismerésed köszönöm, és a kislány a képen tükrözi akkori érzéseimet.
Szeretettel ölellek: Mara
Mara
#19. 2011. október 16. 20:29
Drága Zsuzsa, akkor megértesz. Köszönöm, hogy olvastál. Szeretettel: Mara
Mara
#18. 2011. október 16. 20:28
Drága Tara. köszönöm szavaidat. Te olvastad az egész könyvet, ezért is jelentenek sokat szavaid. Szeretettel puszillak: Mila
Mara
#17. 2011. október 16. 20:26
Köszönöm kedves Eliza Beth elismerésedet. Mind rövid történet, de azért kap az olvasó egy képet igaz történeteimen keresztül nem csak rólam, hanem az akkori életről is.
Szeretettel: Mara
Mara
#16. 2011. október 16. 20:24
Drága János, hidd el nekem, hogy szavaiddal átölelted a lelkemet. Köszönöm Neked. Puszil: Mara
Mara
#15. 2011. október 16. 20:23
Drága Kató, köszönöm elismerésedet.
Ha a szerkesztők megengedik, teszek még fel részletet, és akkor megérted, mért nem merek még ma sem sötét szobában aludni, pedig tudom az okát, és nem tehetek róla.
Szeretettel : Mara
Mara
#14. 2011. október 16. 20:20
Kedves Zsuzsa, köszönöm szépen.
Szeretettel: Mara
Mara
#13. 2011. október 16. 20:20
Kedves Balage, nagyon szépen köszönöm elismerésed. Igazán jól esett. Köszönöm.
Hát nincs rózsával kihintve az utam, de az anyám szeretete sok mindentől megvédett.
Szeretettel: Mara
Gitka_61
#12. 2011. október 14. 20:29
Megrázó, szomorú, és oly jól ábrázolod a gyermeket, aki szövögeti gondolatait,hogy megértse..én anya nélkül nőttem fel, tudom milyen a hiány. De én nem emlékszem. Neked hogyan maradtak meg ily elevenen az emlékeid? Talán sokszor elmesélték neked, hogy, hogy is volt? Közösen őriztétek? Vagy hogy?

Balázshoz csatlakozom, a továbbiakban!

Örülök, hogy itt vagy!
Fer-Kai
#11. 2011. október 13. 21:38
Rövid, de tartalmas és továbbgondolható.
Nemesen egyszerű, letisztult.
Answer
#10. 2011. október 13. 19:18
Ja, egy kiegészítés, ahányszor a kislány képére nézek ,annyiszor meg kell állapítanom mennyire bájos...
Answer
#9. 2011. október 13. 18:59
Ez fájdalmas, tele érzésekkel.
Átéltem a gondolataidat.
Gratulálok, szeretettel ölellek: answer
zsuzsahorváth
#8. 2011. október 13. 17:23
Mila,kedves,én is apa nélkül nőttem föl,így írásod mélyen megérintett.
Tara Scott
#7. 2011. október 13. 16:46
Szeretem a könyvedet Milácskám. Volt, hogy nevettem, volt, hogy könnyeket csaltál a szemembe mint most.
Szeretettel ölellek: Tara
Eliza Beth
#6. 2011. október 13. 16:02
Tényleg rövid történetek,de annál meghatóbbak. Szép, őszinte könyv lehet....
janos
#5. 2011. október 13. 14:49
Nagyon bántó a léleknek , hogy ilyen dolgok történnek.
Annyira de annyira bele látok szomorú lelkedbe, és szeretnélek átölelni csak egy percre, hogy lásd mennyire együtt érzek veled.
Puszi ,János.
Juhász Kató
#4. 2011. október 13. 11:58
Kedves Mara!
Nagyon szépen megírt szomorú történet,
számodra pedig fájdalmas emlék.
Döme Zsuzsa
#3. 2011. október 13. 10:31
És nagyon szép is.
Balage
#2. 2011. október 13. 09:20
Ha ilyen az írás többi része is, akkor az egy nagyon nagy, és nagyon szomorú írás lesz.
A bevezetőd megfogott, meghatott, egyszerűen lenyűgözöl...
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek