Részlet a Rövid történetek az életemből 18. és 19. rész

Amint már mondtam, háború dúlt még Európában...

18

Amint már mondtam, háború dúlt még Európában, valamiből meg kellett élni. Az én anyám a világ legügyesebb asszonya volt. Kitalálta, hogy a padláson kukoricából pálinkát főz, azt elviszi városra, és eladja. Ment az üzlete jól, mert sokat maradtam nagymamámmal egyedül reggeltől estéig. 
Egy nap két mogorva ember jött nagyanyám házába, felmentek a padlásra, és megtalálták a pálinkafőző szerkentyűt, meg húsz liter pálinkát. Ráripakodtak szegény anyusra, hogy fogja az egészet, és befelé a községházára. 
Anyám idegesen, kapkodva öltözött. Az arca piros volt, a szemében a könnyek csillogtak, de nem pottyantak ki. Rám nézett, és lágy hangon, de erélyesen azt mondta, hogy mosakodjak meg, vegyem fel a tiszta ruhámat, mert én is megyek vele.
A két férfi elkezdett tiltakozni: a gyerek nem jöhet.
Az anyám rájuk nézett, és határozottan kijelentette:
- Nem hagyom el a gyerekemet. Lesz, ami lesz, de együtt maradunk.
Megindultunk. Az anyám és én mentünk elől, az emberek szorosan a nyomunkban voltak. Az anyám vitte mindkét pálinkás ballont. Egyszer elkezdett engem tolni lassan az út széle felé. Tiltakozni akartam, de rám nézett, és csendre intett. Amikor elég közel voltunk egy jó vastag eperfához, mindkét üveget nekilódította a fának. A butykosok eltörtek, a pálinka kifolyt, mi meg álltunk mozdulatlanul.
- Mit csinált? Mért törte össze a pálinkás butykost?
- Milyen butykost? Milyen pálinkáról beszélnek. Magam sem tudom, mit akarnak tőlem, meg ettől a kislánytól. Hazamehetek?
- Mehetnek
Boldogan fogtam anyám kezét, és siettünk vissza nagymamámhoz, aki csodálkozva nézett  ránk.
- Ugye lányom, megmondtam, hogy nem jó vége lesz a pálinkafőzésnek. Te is tudod, hogy irigyek az emberek. Egy férfi sem tudott pálinkafőzőt csinálni, ezt nem úszhattad meg.
Megint jöttek a mogorva emberek, most ők szedték szét a padláson a pálinkafőző szerkentyűt, és ők vitték el tőlünk örökre.
Nagymamám sírt.
- Nem baj anya, mondta anyus nagymamámnak. Majd kitalálok valami mást, akkor sem halunk éhen.


19

Ha valami rossz fát tettem a tűzre, bizony az anyámtól megkaptam volna, ami nekem jár érte, de olyankor nevelőapám háta, jobban mondva lába mögé bújtam, és megvédett az anyám haragjától.
Egy napon az ifjúsági otthonban könyvkiállítást rendeztek. Mindig szerettem olvasni, újságot, könyveket, bár kevés volt nálunk, de az egyik tanító néni adott nekem olvasnivalót. Elmentem megnézni a kiállítást, és nagy örömmel szaladtam haza az anyámhoz, hogy mit láttam én, és kértem, jöjjön el velem, vegyen nekem meséskönyvet. Egyből elutasított azzal: erre bizony nincsen pénzünk. Elpityeredtem, de hamar mentő ötletem támadt. Elmentem a nevelőapámhoz, neki is elmondtam az óhajomat. Kézen fogott, és azt mondta
- Gyere, nézzük meg azokat a könyveket.
Csillogó szemmel, az izgalomtól kipirult arccal mentem vele a kiállítás felé. Nézegettük a könyveket, beszélgettünk az eladóval. Kis időre megvette nekem  Az Óz varázslója című mesekönyvet. Leírhatatlan boldogsággal szorongattam a kezemben a könyvet.
- Gyere apus, megmutatjuk anyusnak, mit vettél nekem.
- Azt már nem! Eldugod a könyvet, és csak titokban olvashatod, mert ha megtudja, mit tettem, mindketten szorulunk anyádtól.
Még ma sem tudom, megmondta-e az anyámnak a könyvvásárlást, de ez volt az első könyvem, amit azóta is féltve őrzök.

Folyt. köv...

 

Előző rész...

Első rész...


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Mara
#14. 2012. február 14. 08:55
Köszönöm kedves Balage elismerésed és biztató szavaid.
Szeretettel: Mara
Balage
#13. 2012. február 13. 16:51
Szeretem ezeket a visszaemlékezéseidet.
Ne hagyd abba!!! :)
Mara
#12. 2012. február 13. 08:47
Drága Zsuzsa, nagyon jól estek szavaid, amelyekkel sokat mondtál!
Szeretettel és köszönettel: Mara
Mara
#11. 2012. február 13. 08:46
Köszönöm Fer-Kai hozzászólásod.
Szeretettel : Mara
Döme Zsuzsa
#10. 2012. február 12. 18:27
Ne hagyd abba, Mara!
Fer-Kai
#9. 2012. február 12. 13:56
A tiltott dolgok... a szabadságvágy apró, felejthetetlen beteljesülései.
Mara
#8. 2012. február 12. 11:28
CSAK EGY MEGJEGYZÉS.
NAGYMAMÁMAT A LÁNYAI NEM ANYÁNAK, HA NEM ANNYÁNAK SZÓLÍTOTTÁK.

A KÖNYVEMBEN IS KIJAVÍTTATTAM.:):):)
Mara
#7. 2012. február 12. 11:21
Köszönöm kedves Eliza Beth.

Szeretettel: Mara
Mara
#6. 2012. február 12. 11:20
Kedves Báró von Shenczky.

köszönöm szép elismerésed, és bizony igaz, mindig a kis emberek hátán csattan az ostor.

Szeretettel: Mara
Mara
#5. 2012. február 12. 11:18
Kedves Kató, köszönöm szép elismerésed.
Úgy látszik anyukáink nagyon talpra esettek voltak.
Szeretettel: Mara
Eliza Beth
#4. 2012. február 12. 10:48
Még mindig tetszik!
Báró von Shenczky
#3. 2012. február 12. 09:51
Kedves Mara, szívbemarkoló az írásod. Sajnos mindig a kisembereket akarják ellehetetleníteni, a nagy gazemberek mindig mindent megúsznak. Nagyon sajnáltam a családjáért kockáztató édesanyád, és a könyv utáni vágyad is meghatott. Szépen írsz!
Juhász Kató
#2. 2012. február 12. 08:58
Kedves Mara!
Nagyszerű Édesanyád volt, olyan, mint az enyém. Ő is főzött húsvétra pálinkát, pedig Apukám egy kortyot sem ivott.Ők csakazértis főztek, mert nem volt szabad.
A butykosok eltörése csodás ötlet volt. Megsemmisült a bizonyíték. Nagyon élveztem
mindkét írásodat. Várom a következőt és gratulálok!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek