RD - Egy modern Piroska

Egy különleges életút Nyugatról Keletre, egy pár váratlan csavarral.

 

Maureen Nyugat-Németországban nőtt fel, egy mindenkit és mindent domináló anya és egy, a nevelésébe bele nem szóló, apa között. Zárkózottságra ítélve, barátnők, barátok nélkül, csak az anyai döntések értelmében zajlott az élete. Szeretett magában énekelni, míg egy szép napon az anya rá nem rontott szobájában, kiáltva, hogy: Akinek olyan csúnya hangja van, az ne is énekeljen! És Maureen elnémult. Szeretetre vágyott, ridegséget kapott. Serdülőkorban ébren arról álmodott, hogy majd egyszer eljön érte egy herceg fehér lovon, aki szereti, megbecsüli, megtiszteli, és akit szeretni, megbecsülni és megtisztelni lehet. Ahelyett rémálmok gyötörték, főleg egy vissza-visszatérő: Maureen látta magát, ahogyan egy, az anya által előidézett balesetben lebénul, kerekesszékbe kerül, és mielőtt zakatoló szívvel és könnyes szemekkel felébredt volna, még hallja anyja hangját: Látod, nem menekülhetsz előlem, örökké szükséged lesz rám!

Egyetemi évei alatt is zárdai életet kellett élnie, míg egyszer, turistaként el nem jutott Magyarországra, egy szocialista országba, amelyről azelőtt még nem is hallott, kivéve a Csárdáskirálynő című operettben, meg egy könyvben és ebből készült filmben: Sokat gondolok Piroskára (Ich denke oft an Piroska).

De amikor átment Poroszlónál a Tisza-hídon, szíve-lelke azt sugallta: ez a Hazád!

Mindent megtett annak érdekében, hogy Magyarországra kerüljön: félbehagyta tanulmányait, összeveszett a családjával - de eljutott szíve országába!

Nehéz kezdet volt: nem beszélte a nyelvet, összkomfortos, többszintes kertes házból olyan albérletbe csöppent, ahol a víz csak az udvari kerekes-kútból jött, fával kellett fűteni, és a tyúkoknál volt az illemhely. De nem bánta.

Annak ellenére, hogy első házassága egy erőszakos férjjel és második egy lelki bántalmazóval mély nyomokat hagyott a lelkén, nem adta fel. Vigaszt talált gyermekeiben, lovában, a színházban, munkájában és a másik hobbijában, az írásban.

Elköltözött, és új életet kezdett. Szívügye lett az, hogy nyelvtudásával és egy rendezvénnyel segítsen a fogyatékkal élőknek. Tapasztalatai megmutatták neki, hogy Magyarországon ezen a téren még nagyon sok tennivaló van, legyen szó integrációról, társadalmi elfogadásról, akadálymentesítésről, vagy éppen segítőeszközökhöz való hozzáférésről. Munkája sok szervezettel és emberekkel hozta össze, megtanulta a speciális igényeket, és megtapasztalta, hogy mennyire nehéz a fogyatékkal élők élete. A rendezvénye, bár nagyon nehezen jött létre, támogatás nélkül, hiszen egy kezdő „összművészeti" rendezvény az integráció és a tolerancia szellemében nem volt kategorizálható, ergo nem pályázhatott, és a szponzorok sem tolongtak. Mégis sikerült létrehozni, és nagy sikert elérni. Amikor a nap végén látta a boldog arcokat - legyen szó  résztvevőről, nézőről vagy segítőről - érezte és tudta, hogy megérte a fáradtságot és a pénzt, mert a nagy cél megvalósult!

Az előkészítések és a lebonyolítása alatt sok ismeretség, barátság kötődött, amely arra ösztönözte, hogy továbbra is folytasson harcot az esélyegyenlőségért.

Aztán jött a hirtelen, tragikus fordulat:

Egy szokványos nyári nap után elment aludni - és úgy ébredt fel, hogy mindkét lába lebénult. A kórház, ahova a mentő vitte, borzasztó állapotban volt, csótányok mászkáltak a kórteremben, az orvosok, nővérek hozzáállása nem emberhez méltó volt, más egyebekről nem is beszélve. Sajnos a legmodernebb technikával, orvosi tudással sem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a bénulást, csak a fellebbezhetetlen tény maradt. Most nagyon is segítettek az előzőleg létrejött barátságok, kapcsolatok, mert megtartották benne a lelket, és tapasztalatokkal, tanácsokkal látták el.

De az életét végül is saját magának kellett új alapokra helyezni. Ami - hiszen voltak tapasztalatai - nem is olyan egyszerű a mai Magyarországban. Saját otthonába már nem mehetett vissza - hiszen nem volt akadálymentes és nem is lehetett átalakítani -, szerencsére egy baráttól kapott egy kölcsönlakást, amíg sikerült egy akadálymentes bérleményt találnia.

Kerekesszéket is először kölcsön kapott, majd egy aktív kerekesszéket rendelt az Interneten, Németországból, hiszen csak így tudott továbbra is a mindennapi életben részt venni.

Mivel a tömegközlekedés akadálymentesítés terén még gyerekcipőben jár, a taxi meg drága és a városon túl nem mehetett, mert sem távolsági busz, sem a vonat nem, vagy csak nagyon kis mértékben és nagyon sok nehézséggel érhető el egy kerekesszékben ülő ember számára, keresett egy olcsó, átalakított autót, amelyet rövidesen meg is talált. Így már szabadon mozoghatott, és szerencséjére munkáját is sikerült megtartania.

Továbbra is járt lovagolni - arra a helyre, ahol megtartotta a rendezvényét, és ahol fogyatékkal élők részére lovagoltatást biztosítanak -, úszni és színházba, és baráti köre nem hogy csökkent, de egyre nőtt. Külföldi kapcsolatokat keresett, tapasztalatcsere céljából és annak érdekében, hogy felhívja külföld - és az EU bizottságának - figyelmét az itt uralkodó állapotokra.

Megpróbál minél jobban részt venni a társadalmi életben, megmutatni, hogy egyedül is boldogulhat az ember, még akkor is, ha nem tud járni, és kedvet adni sorstársainak, hogy mozduljanak ki, küzdjenek meg a nehézségekkel, ne adják fel, és próbáljanak meg együtt változtatni a sajnos még mindig létező, velük kapcsolatos előítéletekkel szemben.

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Csilla
#9. 2013. március 2. 20:51
Kedves Maureen_Okelly!
Hősöd kitartásáról, lelkierejéről példát vehet bárki.
Rendkívül tudatosan vezetted végig a történetet. Gratulálok sok-sok szeretettel:
Csilla
Szente Erika
#8. 2013. március 2. 14:49
Nagyon jó a téma választás.
Gratulálok.
Erika.
Balage
#7. 2013. március 2. 14:31
Bevallom, ezt nem meseszombatra, hanem nosztalgiavasárnapra szántam, de ha már elütemeztem, ám legyen. Mindenesetre szerintem jó írás...
Gitka_61
#6. 2011. április 1. 10:13
Igen, ez egy remek bemutatása a sérült emberek, a társadalom stb viszonyainak. Ami igazán megrázó volt, az az a gyermekkori álom, ami végül beteljesült, ha nem is egészen úgy, ahogy azt megálmodta. Valószínűleg pontosan ez az álom vitte útját a mozgássérültek világa felé. Sajnos nem csak lélekben hanem fizikailag is....
Eliza Beth
#5. 2011. március 28. 11:55
Olvastam már tegnap, csak még nem kommenteltem. Jól sejtem, hogy önéletrajz? Gratulálok az akaraterődhöz!
Maureen_Okelly
#4. 2011. március 28. 11:44
Nagyon köszönöm! Az élet így hozta, csak egyszer élünk, nem lehet, nem szabad feladni soha....
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. március 27. 15:56
Answer
#3. 2011. március 27. 18:21
Ez egy jó írás!
Grat!
Balage
#2. 2011. március 27. 15:56
Nagyon aktív életutat mutattál be. Gratulálok!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek