RD - Bolondok képtára IV. Matyi

Budapest furcsa figurái...

 

Matyi bácsit, vagy ahogy nevezték a "Bátyót" sok évvel ezelőtt láttam meg először. Az idősödő, őszes ember egy jókora bevásárlókosarat cipelt magával. Nehezen, fújtatva vitte, időnként letette hogy szusszanjon egyet, és apró szemeivel az arra járókat fürkészte. A lábánál lévő fonott kasornya púpozottan meg volt tömve, aki látta az öreget, azt gondolhatta, elküldte az asszony a zöldséges piacra bevásárolni. A répától a paradicsomig, almától a petrezselyemzöldig mindent tartalmazott a cipelnivalója. Ahogyan a mellette elhaladókat vizslatta, bele-belenyúlt a kosárba, igazgatta a felhalmozottakat. Néha kivett egy zöldfélét, és az asszonyok felé nyújtotta, ebből nyilvánvalóvá lett, eladóak.

Közelebb léptem, észrevette érdeklődésemet, lemutatott a lábához.

 - Itt van egy kosár - mondta, ahogy rám nézett. Ezt én is látom, gondoltam.

 - Mennyiért adja bátyám? - kérdeztem bizonytalanul, nem értettem tisztán mit mondott.

 - Ötven egy kosár - ismételte meg. Még mindig értetlenül álltam.

Aztán eszméltem rá az értetlenség okára. Amit és ahogyan mondta, kétféleképp volt érthető, akár szójátéknak is beválna. Ötven - itt van. Kevésbé artikulált kiejtéséből kiindulva, lehetett érteni így is, úgy is. Gondoltam megkérdezem még egyszer.

 - Most akkor mennyi? - Kicsit szemtelen volt a kérdés, szégyelltem is magam érte, talán azt hiszi alkudozni akarok.

Válaszolt, de nem lettem okosabb. Lenéztem, és döntöttem. Túl sok, számomra felesleges van ebben a fonottban, amúgy mit kezdenék ennyi zöldséggel. Már éppen mondanám: köszönöm, de... amikor mellém lépett egy asszonyság, és kérdőn rámutatott az árúra. Neki is ugyanazt mondja a bácsika, mire a nő benyúlt a pénztárcájába és átadott egy barna ötvenforintost. Tehát ötven, hogy én miért nem értettem?

Majd odahajolt az öreghez, kérte segítsen a megvett zöldféléket elvinni a szomszéd utcába, ugyanis ott lakik.

Csak most szégyelltem el magam igazán, Matyi bácsi, vagy "Bátyó" - később tudtam meg, hogy így hívják - valamit válaszolt, észrevettem hogy beszédhibás.

Igyekeztem más felé nézni, és gyorsan távoztam.

Létezett a Práter utcában egy - ahogy akkor mondták - maszek zöldséges, a Pista bácsi. Mit ad isten, Bátyó szokásos kosarával éppen a kis bolt előtt, az utcán próbált vevőt fogni. A svábnak sem kellett több, rárivallt az öregre.

 - Más helyet nem tánász? Jopp lezs há elmetyel innet Pátyó - kiabálta a pult mögül.

Elhatároztam, megtudom mi a baja az öreggel, ezért betértem egy alibivásárlásra, régóta ismertem a zöldségest.

 - Látom nem szívleli Pátyót - mondtam a nevet hasonló svábosan ejtve, miközben turkálást imitáltam a zöldségek közt - Bátyó a neve?

- Rossep, valamilyen Nofák Mátyi, csak a nágypáni piacon nefezik Pátyónak. Árut rák, ásztá ásszá fiszetnek neki, hosszá a kosárát, oszt itt árujjá előttem. Ötfen forintot kér az egésszé. Hát csodá, há nem tyün be egy fefő se?

Ráhagytam, és ahogy kifordultam az üzletből, elgondolkodtam.

Hát... ötven forint abban időben sem számított nagy összegnek, de valamiből élnie kellett szegénynek ugyebár.

 Aztán úgy esett, megint összefutottam vele.

Szintén hol másutt, mint a fent nevezett utcában működött egy apró élelmiszerüzlet, amit a nép csak "Mozsesznek" hívott. Ennek oka pedig, hogy az eladó a zsemlemorzsát röviden csak mozsesznek nevezte, innen a név, amely rajtaragadt az eladón és boltján egyaránt. A parányi üzletbe ha három vevő bement, négynek biztosan ki kellett jönnie, hogy elférjenek, vagyis férjünk, mert éppen benn álltam a rövid kacskaringós sorban a pénztárra várva, amikor megjelent Bátyó. Behozta a kosarát, és a keskeny mezsgye közepén letette, amíg a boltban keresgélt. Persze aki arra járt, mind belebotlott, ebből aztán hangos vita lett, amit a Mozsesz állított le, mondván így nem tud számolni. Akkoriban a kisboltokban ugyanis még nem volt pénztárgép, maradt a jól ismert papír, ceruza. Egyébként sem volt egy fejszámoló művész, a legkisebb zajra tévesztett, aminek hangos káromkodással adott hangot. Úgy alakult, mögöttem állt Matyi bácsi. Ahogy ott várunk a sorunkra, egyre valami csikorgásfélét hallok a hátam mögül, olyasmit, mintha a száraz fát recsegtetné a szél. Hátranézve rájöttem, ezt a zajt ő kelti, egészen pontosan a műfogsorát csikorgatja. Rám kerül a sor, eladó összead, az öreg meg változatlanul recegtet. A Mozsesz csak számol, áthúzza, számol és így tovább, aztán egyszerre bevörösödött a feje.

 - Öreg, az istenit magának, nyelje le, vagy köpje ki már végre, így nem lehet számolni - mondta feldühödve - ha eltévesztem, majd magánál fogom levonni! És vegye már el az útból azt az átkozott kosarat, nem lássa, hogy mindenki átesik rajta?

Matyi bácsi dörmögött valamit, a fogsort zsebre tette, a kosarat pedig kirakta az ajtó elé, úgy hogy azért lássa, persze megint csak akadályozva a ki-be járást.

Érthető, neki ez volt a vagyona.

Egyszer erről a vagyonról a szemem láttára mondott le. Úgy esett, szokás szerint féloldalasan vitte terhét, és egy kapu alatti beugróban megpihent a nyári hőségben. Ahogy a homlokát törölgette éppen, kilépett az utcára egy korosodó nő mellette. Megállt, és a kosarat nézte. Bátyó ránézett a kopottas ruhát viselő, szemmel láthatóan szegény asszonyra. Lenyúlt, átmarkolt néhány zöldfélét és odamutatta, majd jött az ismert trakta.

 - Itt van egy kosár - mondta a maga nehezen érthető módján.

Úgy látszott a nő megértette, mert lehajtott fejjel rebegte:

 - Nincs nekem ötven forintom, még azt sem tudom, mit adok ma enni a gyerekeknek.

Ahogy ezt kimondta, láttam könnyessé vált a szeme. Tovább akart menni, ám ekkor Matyi bácsi megfogta a karját, felemelte a kosarat és az asszony felé nyújtotta.

 - Nem érti, nincs pénzem, nem tudom megvenni!

Az öreg ránézett, megrázta a fejét, odahajolt hozzá. Valamit súgott a fülébe, majd mosolyogva belekarolt, és a kosárral együtt befordultak a kapun, vissza a házba. 

 

 

Előző rész

Első rész


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
janos
#10. 2011. április 18. 23:11
Venne az ember ha volna amivel. Tessék huzzál szőrt a tenyeremből,de hát nincsen.Ennyi. Tetsztt főképpen a csattanója.Grat.
kréker
#9. 2011. április 18. 14:46
Jók ezek az írások, én csaka Füttyöst ismertem.
Gratulálok!
Answer
#8. 2011. április 15. 17:46
Köszönöm neketek barátaim!
Báró von Shenczky
#7. 2011. április 14. 12:56
Tetszett a történet. Én Beregszászon születtem, ott több furcsa embert is jegyeztek anno. Mindig figyeltem viselkedésüket. Gyerekként számomra ők valami kiválasztottak voltak. Azt hiszem ihletett kaptam, és megemlékezek róluk egy kis novellában.
Mara
#6. 2011. április 14. 10:25
Gratulálok kedves Answer! A jóságos lelked most is megmutattad!
Eliza Beth
#5. 2011. április 14. 08:47
Honnan szedsz ilyen figurákat? Én csak egy orratlan asszonyt tudnék említeni, aki ragtapaszt viselt ott, ahol más a szellőzőberendezését, de évtizede nem láttam már őt sem... Lehet, úgy járt, mint a dinók....
Tara Scott
#4. 2011. április 13. 19:31
Cserekereskedelem? :) Nagyon tetszett ám! :)
Answer
#3. 2011. április 13. 14:56
Talán egy hölgy... spekulata...
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. április 13. 14:11
Balage
#2. 2011. április 13. 14:11
:D Tetszett ez is. Lesz penta a tetrából? Mert ha igen, akkor már várom ;o)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek