Rákóczifalva blues

Legyetek aranymagból, én csak testet nemzettem nektek, önmagatok szelíd fényű csillaga a valótok.

1.

Pára leng körül, a sötétség magjából bomlik a hajnal, gyűrődik elő a fény, szökken szárba, növeszt törzset, lombot, aranylón pompázó színekből csöppentett virágok ágain.
A folyó melletti töltésen biciklizünk, a két kölyök előttem tekereg a sajátjával, csacsognak, mindent meglátnak, riadt nyuszit, gémet, vércsét, gólyát, a tavon zsong a vízi világ, a parti fák árnyékában pedig megcsillan a kubikos gödrök zöldes, maszatos tükre, az áradás feltöltötte mind, és száz méterre a Tisza, mely életben tarja ezt a parti világot. Fái dagadt füzek, a rét olyan dúsan zsendül, hogy láthatatlan, ám annál gazdagabb élővilága, mint a legnyüzsgőbb metropolisz, állandó, zajos forgalommal, csak úgy surrognak a füvek és virágok, ahogy rajtuk, mellettük a kavargó bogárdharmában kitinbe zárt lelkük rezdüléseire hangolva együtt, sokszor egymásba hatolva szaladnak, ballagnak, döcögnek, zizegnek, susognak, zümmögnek, röpködnek. Ők az aprónép, a hatalmas pockok, ürgék és hörcsögök között, mint az óriás csillagok között az űrbéli kövek és por, de a mezei nyulak nyurga, tapsi kolosszusai már csillaghalmazok, ide-oda szökkenő, billiom sejtből összenőtt izmos világmindenség, dülledt szemeik még a meszi árnyékok változásait is látják, dicséretes méretű füleikkel pedig a csak sejdíthető cikkanást is észlelik, fölneszelnek, és uzsgyé, ha csak a veszély gyanúja is, már rohanás a védett bokrok felé, vagy a közeli üregbe.
Megérkeztünk. A gyerkőcök lepattannak a cajgáról, és ugyanazzal a lendülettel szaladnak a falépcsőkön a kilátó tetejére. Alattunk a varázslat, messzire látunk, a szőke öregtündér, a folyó csalfa öleléssel vár, nem szeretem a gödreit, de jó benne lubickolni. Szeszélyes, még békeidőben is kiszámíthatatlan, úgy kell megismerni, mint bármelyik nőt, akinek lelke csupa tarka intarzia, és minden rezzenésre formát vált, újabb mágikus virággal riaszt, kábít és csábít.
Az iszappal befolyt komplejáróval szemben a varsányi templom, mintha maradt volna abból az idilli pásztori világból, amiben egyszerű, mégis fenséges volt a hit.
Ráhajolva a korlátra, körülnézünk, csöndben vagyunk, bennünk a csönd, az éber fényben fürdünk.


2.

Lehajtott fejjel, behunyt szemmel, a jó fűbe bújva, mint a kisnyulacska, állatok és bogarak közé, virágok színe és illata közé, kavicsok és rég elmúlt népek, hősök, királyok, parasztok közé, csak egyszer, csak egyszer vagyunk itt. Együtt heverünk gyermekeimmel, ágyunk a világegyetem, mozdulatlanul bámulunk a kékbe bele, ó, ragyogó misztérium, ami fönt van és mégis mindenütt, mozdulatlan felhőink szép érzések, mesés lények, tündérek, angyalok, nem vagyunk rosszak most, és ők is békések. Összebújva suttogunk titkosakat, nem messze egy sólyom kőröz, testük testem, szavaik lélegzetem, húsunk a mezítelen Nap.
Ha majd elszakad belőlem az a fonal, ami megkötözött titeket, háttal lebegek majd a mélybe, de jó lesz, mintha omolnék újra részekké, nyugodtan, míg ti erőre kapva a függetlenség igézetében leltek kincsre, magatokra, és hordozzátok százfelé, szórjátok ezerfelé, önzetlenül, szabadon, egyre gazdagabban.
Belétek fonódott örökségem lett testté általatok, közösségünk sorssá merevedett, falakká, amiben laktok. Ti vagytok, akik újraértelmezhetik, megváltoztathatják a mindenséget, rajtatok áll a győzelem, ki tudtok-e lépni árnyékomból, melyben a fülledt múlt hűsölt sokáig. Legyetek aranymagból, én csak testet nemzettem nektek, önmagatok szelíd fényű csillaga a valótok.

 

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
urdungburdung
#5. 2012. december 13. 19:25
mint bent, úgy kint:)))
előzmény: Csilla hozzászólása, 2012. december 11. 20:59
Csilla
#4. 2012. december 11. 20:59
Kedves urdungburdung!
Nagyon tetszett a "szőke Tisza" környékét bemutató természetleírásod, melyben szinte eggyé válik az ember az őt körülvevő világgal.
urdungburdung
#3. 2012. december 11. 17:11
szerintem aszok csakis vélettlenűl kerülhettek bele
de aszért köszi, szerintem is gazdagos
Fer-Kai
#2. 2012. december 11. 09:00
Megkapóan szép gazdagság.

(Egy-két szóismétlés, vagy helyesírási hiba - dülledt szemeik még a meszi (messzi) árnyékok - javítandó, itt-ott lehetne kicsit húzni belőle, de mindez szóra sem érdemes az értékeihez képest.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek