Radnóti Miklós: Töredék

verselemzés - aktualitás


Amikor egy verset átéléssel értelmezni akarunk, nem lényegtelen a kort, melyben a mű született, és a szerző életét, sorsát is tekintetbe venni. Noha a költeményt, minden sorát idézni tudom, most olvasgatom, elmélkedem: mit mond a mai olvasónak?
A vers címe, a versszakok kezdősora és az utolsó - kissé elkülönülő - záró versszak összekapcsolódik értelmezésemben.
A cím - Töredék - azt sugallja, valami nagy, átfogó, de összetört világkép, érzelemvilág szilánkjait közvetítik a vers gondolatai, melyek nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz, mégis közvetlenül összetartoznak.
A vers 1944. májusában, a II. világháború hatodik évében, talán annak legpusztítóbb szakaszában íródott. Minden egész összetört - ez a gondolat többször felvillan a korabeli versekben. Mint valami széttépett gyöngysor szemei, szétgurulnak a verssorok. A háború poklában elfásult a lélek, devalválódtak az erkölcs értékek.
Töredék - a címet a költő adta - mert a korról, melyben él /a kezdősorok hangsúlyozott visszatérése/ - méltó átkot mondani nem tudna más, csak a világ bűnhődését megjósoló proféta, Ézsaiás, - mert nincsenek szavak, melyek méltón kifejeznék az elaljasulást. "A költő is csak hallgatott" - noha zsidó származása miatt elhallgattatják, nem gyávaság motiválja ezt a hallgatást, hiszen várja, hogy "talán megszólal újra..." - egy emberibb világban - ahol bölcsebb, szebb halál várja a foglyokat, akikkel a költő erőltetett menetben együtt vánszorog.
Az első négy versszak magát a kort vázolja elénk, melyben kiemeli a lényeget, hogy az ember elaljasult: "önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra" - utalás a koncentrációs táborokra, a fasiszta eszméktől, a fajelmélettől megfertőzött, fanatizált gyilkosokra - és áldozataikra, akiket gyűlölnek, és már az is bűn, ha valaki "lelkesedni rest", aki szót emelt, "az bújhatott," - és felvetődik a félelem, a gyávaság és az áldozatvállaló veszély dilemmája.
Ebben a világban nem érdemes életet adni és az életet megtartani,
itt jön a versbe a vetélésnek örülő anya képe és a holtakat irigylő halottjelölt... akinek asztalán habzik a méregoldat, hogy véget vessen önmaga gyötrelmeinek.

A versnek időtlen igazságai vannak. Az emberiség minden történelmi korban eszmék vezérelte ámokfutásokra volt képes: a hatalomvágy gátlástalan népirtásai, az uszítás a másság ellen / vallás, bőrszín, kultúra, hagyományok elvetése nevében / dúltak háborúk.
A mindenkori győztesek vértől és mocsoktól részegülten ünnepelték magukat - mint a költő korában a fasiszta országok vezérei, és megtévesztett népei.
A vers aktualitása ma is élő. Eszmék vezérlik a politikát, a politika pedig irányítja az emberek mindennapi életét, befolyásolja jövőjét. A hatalom urainak részvéte nem igazolja az elnyomorodást. Ma is érvényes az elvárás: lelkesedni kell a meghírdetett jelszavak tartalmáért, szót emelni ellene véteknek számít. Hallgatni nem kell, de szólni nem érdemes, mert nincsenek segítő fórumok, ha vannak, erőtlenek. Nem születnek gyermekek olyan biztató számban, hogy ne kellene aggódnunk azon, leszünk-e még mi magyarok évtizedek múlva.
A vers tehát töredék jellegét önmaga tagadja, mert továbbgondolásra késztet tömörségével, képeivel, elégikus hangulatával, a kemény mássalhangzók alliterációinak a versen végigvágó ostorával.
Olyan vers ez, mely saját korának jellemzésén át betekintést nyújt az egyetemes emberi társadalmak történelmi aljasságaiba és ezáltal aktualitását nem veszíti el - sajnos - talán soha.

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!