Profi kaszkadőr, aki filmet rendez és színészmesterséget tanul!

Itt beszélgetünk a Fészek Művészklubba, Keresztessy Zsolt színész-kaszkadőrrel, aki éppen egy színész óráról jött ki interjút adni.

 

 

Csak a sokrétű tudásnak van jövője.  Az elmúlt tíz évben nem volt nélküle Hollywood-ban akciófilm, mégis visszatért Budapestre. Kaszkadőrre nem volt szüksége, ugyan is profi kaszkadőr lévén, erre nem is volt szüksége. Itt beszélgetünk a Fészek Művészklubba, Keresztessy Zsolt színész-kaszkadőrrel, aki éppen egy színész óráról jött ki interjút adni.

 


- Hol és mikor kezdett filmezéssel foglalkozni?

Pályafutásomat a filmes szakmában 2005-­ben kezdtem az Eragon című produkcióban mint mellékszereplő. Itt ragadott meg először a filmes világ miliője és ez a szerelem azóta is töretlenül tart, és tartani is fog amíg csak élek. Megjegyzendő, hogy már gyermekkoromban is ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy egyszer színész legyek, filmszínész. Ennek fényében képeztem magam, mind gyakorlatban mind pedig a kamerák előtt. Az igazsághoz hozzátartozik hogy előbb álltam a kamerák előtt, s csak a kamerák kereszt tüze alatt tanultam a filmszínészet fogásait. 

- Aztán egy hatalmasat fordult következett be az életében!

Igen, 2006-­ba az Egyesült Államokba költöztem ahol a szerencsének is köszönhetően, folytatni tudtam a filmes munkát több, jelentőségteljes, A kategóriás produkcióban. Elsőnek a Szökés (Prison Break) című sorozatban mellékszereplőként, majd a Kaptár (Resident Evil) című filmsorozatban szintén mellékszereplőként. De játszottam az Underworld, Hell Boy és a Bombák Földjén (The Hurt Locker) című produkciókban is. A filmrendezők szerint, mivel ösztönösen jól csináltam a rám bízott karaktereket, nos ők, mindig szívesen hívtak vissza.

- Ilyen volt Andy Vajna is?

Ilyen volt Andy Vajna is, de azok a filmrendezők is, akiket felsoroltam.

- Az álom azonban félbeszakadt, ugye?

Sajnos 2011-­ben családi okok miatt vissza kellett jönnöm Magyarországra, de szerencsémre tudtam folytatni a filmezést. Dolgoztam a már idehaza forgatott Z­ Világháborúban (Z­War), külföldön a Trónok Harcában (Game of Thrones) Vikingekben és a Robin Hood-ban. De forgattam a nagy sikerű Válaszcsapás (Strike Back) és a Szérum című akciófilm sorozatokban is. 2013-­tól, két éven keresztül, aktív szereplője (Dongó) voltam az Éjjel-­Nappal Budapest reality sorozatnak. Emellett dolgoztam a Haction, Társasjáték, Magánnyomozók Tv­-s sorozatokban is mint karakterszínész.

- Maga egy kimondottan erős-izomzatú, jó alkatú fiatalember, ezt mondjuk láthatók a filmes fotóin. 2013­-tól Unger Béla Europe Stunt League kaszkadőr társulatának a tagja lettem, így több más produkcióban, nem csak mint színész, hanem egyben kaszkadőr is jeleskedtem. (Srike Back, Robin Hood, Last Kingdom, Camp­X) Legutóbbi munkáim az AVICII­Pure Grinding című zenés produkcióban, illetve Pacskovszky József által rendezett, "Tökéletes Gyilkos" című mozifilmjében volt, ahol is (Markó) szerepére kaptam lehetőséget.

- Úgy tudom, külön színészórákat vesz idehaza!

Az USA-ban ez természetes dolog hogy amikor a színésznek épp nincs filmes lehetősége, állandóan karba tartja és képzi magát. Tavaly ősz óta a Kazán István Kamaraszínházba, Kriszt László tanár úrhoz járok beszéd és színészmesterség órákra, ahol jó kemény órákat tart. Igazán azt szeretem, amikor nem kímélik az embert, s szembesítik a hiányosságaival, mert hogy e nélkül nem megy. A színházi világ, a miliő, egy szakmai és emberi pluszt tud adni nekem, amit eddig sajna nem volt hol elsajátítanom, de most itt vagyok, s ez a lényeg.

- Beszélgetésünk elején elmondta hogy mennyire fontosnak tartja a profizmust, hogy muszáj a filmes szakmában, minél sokrétűbbnek lenni.

Ezt most is így gondolom, s igyekszem sokat tanulni, például az előbb említett jó mesterektől, de az olvasást,a szellemi önképzést is fontosnak tartom. Csak a sokrétű tudásnak van jövője.

- Milyen jövőbeli elképzelései vannak?

Legfőképp folytatom a színházi tanulmányaimat, aztán van saját filmes elképzelésem, amit nemsoká megmutatunk a nagyközönségnek. 2015 év végén, saját stábbal, egy reality akciófilm sorozat forgatásába kezdtem, "A Kárhozat Útján" címmel amit Ezüst Koppány rendezett. A filmnek, az "Az árva madárka" valamint a "Mario Lanza" zenés játékokról, (amit viszont Kriszt László rendező vitt színpadra,) 2016 március 9-én  tartunk sajtótájékoztatót a Fészek Művészklub, Kellér termében. Emellett két kisfilmes ötletem is gyártás alatt van, melyeket szeretném magas-nívójú filmfesztiválokon a szakma és a nagyközönség elé tárni.

- További sok sikert kívánok és köszönöm a beszélgetést.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek