Post-Altamira

Egy életérzés körvonalai, amelyikből művek vagy azok interpretációi nyerhetőek. Az érzés, hogy valami után vagyunk, mindig előlegez valamit...

 

A köznapi általánosítások, az episztemék és idiomák , hétköznapi mítoszok vágybeteljesítő tömegfantáziái,- mint képzet,- mindenkit megkísértenek, és elhitetik, hogy a szellemi törekvések és az elvontság megtestesülései betegesek, nem a természetes, nem a vitális sajátja.

Ez a tudathasadt tapasztalat, a populáris kultúra nyomása, megmagyarázatlan életérzésként jelentkezett és követett,  néha saját műveim létrehozási fázisainál, narrációs kísérleteinél, váratlan élethelyzetekben.

Forrása még nem volt lokalizálva, úgy hatott mint egy ösztön, amelyik vissza szeretne juttatni az eredeti, boldog állapotba.

A bökkenő, hogy nyomokban sem tűnt fel,  az eredeti teljeség, originárius vitalitási rend, ezért előre, a jövőbe vetett tekintettel, azt feltételeztem, hogy létezik a végiggondoltságnak olyan szintje, ahonnan már minden spontánul hat. A hétköznapi lét patentjei, magasabb szinten rendeződnek, vagy pedig szürreális gyakorlatom jelent megváltást, és van a szürrealizmusnak olyan  gyújtópontja, amelyik megfelelő tudatváltozást hoz.

A vágy, hogy természetes legyek, azon bukott el, hogy nem találtam hozzá természeti-társadalmi közeget.

 Szituációs belakhatóságok  csak kulturális alapon lehetségesek, olyan szinteken, ahol nincsen visszacsatolás a manipulált populáris mítoszok közé.

Senki ne értsen félre, néha jó megnézni egy filmet, szárnyalni és győzni, ha csak virtuálisan is, és ennek árát megfizetni egy önfenntartó szisztémának.

Emlékszem egy, a rendszerváltás utáni rajzfilmre, Mickey Mouse legyőzte Lenint, egyik idióma legyűrte a másikat.

A homályos vágy börtönfalai, Platón poszt-altamirai barlangjának horizonthullámzása, amelyre létképletünk rajzolódik.



Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek