Paplanka I. Rész

Elnézést az észre nem vett hibáért! Yolla novellája hosszabb a rendszer által elfogadottnál, két részre kell osztani. Mégegyszer elnézést Yollától és az olvasóktól!


Ez a hetedik évzáróm. Délelőtt tíz órakor kezdődött, mert azt mondta az osztályfőnök, hogy addigra csökken a hőség, ezért a szülők többsége eljön e jeles eseményre. Így mondta, szó szerint: a jeles eseményre. Jobban tennék a tanárok, ha a bizonyítványokba adnák a jeleseket! Mi ebben a jó, hogy a hatemeletes házak övezte betonozott iskolaudvaron álldogálunk a harminckét fokos hőségben? A téglalap alakú tér hosszabbik oldalán osztályonként kettes sorokban sorakozunk az osztályfőnökök mögött és farkasszemet nézünk a velük szemben lévő családtagok hordaszerű csoportjával. Mindenkiről dől az izzadtság, miközben hallgatjuk az iskolaigazgató harsogó hangját, mely sérti a fülünket, mert a hangosításon túl a hangokat visszaverik a tűzfalak is.
Anya és apa is megígérte, hogy eljönnek az évzáróra, de hiába pipiskedek, nem látom őket a szülők között. Örülnék neki, ha kettesben várnának rám, mert az élettársaik ide nem jönnek el velük. Hiába reménykedem, úgysem leszünk megint egy család. Igaz, arra az időkre nem emlékszem, amikor mind a négyen együtt éltünk, mert kétéves voltam, amikor elváltak. A bátyám, aki most volt harmadikos gimnazista, azt mesélte, hogy sohasem veszekedtek, akkor pedig nem értem, hogy miért váltak el. Bence nem tudott eljönni, akkor sem, ha akart volna, mert reggel Londonba utazott nyelvet tanulni. Nézzük a helyzet pozitív oldalát. Küldök egy sms-t Samunak, a szerelmemnek, hogy jöjjön elém fél hétre és fagyizzunk az évzáró után.
Anya mindig mondogatja, hogy a nagy melegben legyen nálam ásványvíz. Igaza van, mert megszomjaztam és megittam a fél liter buborékos vizet, csakhogy most meg pisilnem kell. Fél órája tart a jeles esemény, és ha nem lesz gyorsan vége, akkor vagy bepisilek, vagy előre furakszom, szólok az osztályfőnöknek, hogy bemegyek az iskolai mosdóba. De akkor már nem jövök vissza. Szerencsére végre vége a hegyi beszédnek, és futhatok a vágyott helyiségbe. Nem bajlódok a kézszárítással, mert sokan vannak és mielőbb az osztályterembe akarok érni. Hiába sietek, ha az osztálytársaim nem igyekeznek. Jelzi a mobilom, hogy üzenetem érkezett.
Pap Hanna! Ugye nem akarsz telefonálni a bizonyítványosztás alatt?
Muszáj eltenni a telefont, mert Pista bácsi megteszi, hogy elveszi tőlem és szeptemberig vissza sem adja. Haragszik rám, mert az utolsó tanítási napon mini sortban és rövid pólóban jöttem az iskolába. Leszidott, hogy ez iskola nem strand, ráadásul felhívta apát is. Honnan tudja, hogy melyik héten kinél vagyunk? Ma még apánál vagyok, holnap reggel jön értem anya, és a jövő héten náluk leszek. Két ötösöm és két hármasom van, a többi jegyem négyes. Teljesen mindegy, milyenek a jegyeim, mert úgyis megszidnak az apai nagyszüleim. Bezzeg Bence kitűnő tanuló!
Rohanok le a lépcsőn. Az a szórakozásom, hogy közben kiszámolom, mennyire szeret Samu. Szeret, nem szeret, szívből, igazán, egy csöppet, egy csöppet sem, szeret, nem, szívből, igazán...
Mire leérek, addigra kiürül az iskola előtti parkoló. A járdán két csoport várakozik, nyilvánvalóan valamelyik párhuzamos utcában hagyták a kocsit és várják az apukát, hogy előhozza. Samunak se híre, se hamva. Lehet, hogy késik pár percet, addig megnézem a mobilomat. Három üzenetet kaptam: Apa üzenete: Kicsim! Közbejött egy megbeszélés. Menj le Bella nénihez. Apa. Anya üzenete: Hannácskám, ügyes vagy! Puszi. A harmadik: Szüleimmel vagyok. Majd hívlak: Samu.
Engem nem szeret senki! Egyedül hagytak! Egyszerűen lepasszolnak Bella néninek! Tudom, hogy apa sokat dolgozik, ennél fogva sokat is keres. Fizeti a külön nyelvórákat, a tánctanulást, megveszi nekem is, Bencének is, amit csak kérünk, zsebpénzt is ad, évente kétszer külföldre visz bennünket nyaralni. Csak nincs ideje beszélgetni. Azt hitte, hogy majd az élettársa, Rita foglalkozik velünk. Csakhogy Rita buta! Főzni sem tud! Állandóan szépítkezik! Bezzeg anyával szót lehetne érteni, de csak addig, míg haza nem ér a szerelme. Attól kezdve anya kizárólag Gyuszi bácsira figyel. Persze, mert nála lakik. A barátnőm sem ér rá, mert ma van az öccse születésnapja, azt ünneplik. Samu sem szeret! Ha szeretne, akkor meglépett volna a szüleitől. Éhes vagyok, szomjas vagyok! Elmegyek a plázába sajtburgert enni. De nem jó egyedül lógni! Nincs kivel vihogni! A barátnőmmel gyakran kiülünk a pláza előtti padra és figyeljük a forgalmat. Röhejesek az emberek! Csak oda kell figyelni rájuk!
A villamosmegállóig egyenletesen lépkedek: Szeret, nem, szívből, igazán, egy csöppet, egy csöppet sem, szeret, nem, szívből, igazán, egy csöppet... Megérkezett a villamos. Sok az utas. Egymáshoz érnek kapaszkodás közben. Mi lenne, ha lelépnék? Észre sem vennék! Nem hiányzom Bella néninek sem! Miért gondolják, hogy hülye vagyok? Azt hiszik, nem tudom, hogy Bella néni pénzért vigyázott rám kiskoromban? Már csak az hiányzik, hogy megint Paplankának szólítson! Annak idején eljött értünk az óvodába és az iskolába. Finom uzsonnát adott, utána Bence megcsinálta a leckéjét. Igazából szerettem Bella néni ölében ülve rajzolgatni, gyurmázni. Amikor hiányzott anya, odabújtam hozzá, átölelt és ringatott, mint egy kisbabát: Pap Hanna, melegíted szívem, mint egy Paplanka. Aztán apa megismerkedett Ritával, és nem kellett többé Bella néninek vigyáznia ránk.
Vehetnék két sajtburgert és hazavihetném. Otthon nincs senki. Nézném a televíziót, megdézsmálnám apa csokoládé készletét. Rita biztosan elment szépítkezni, pedig azt mondja Koltai mama, hogy az a nő bármit tesz, akkor is egy piszkafa. Meg satrafa! Egy piszkafa-satrafa! Pap nagyi szerint pedig Gyuszi bácsi maga a perpetuum mobile, aki állandóan fut, szalad! Ő a lótifuti!
Mi abban a jó, ha a nagyszülők a volt menyük és a vejük élettársait ekézik?
A következő megálló a pláza. Leszállok a villamosról. Megveszem a sajtburgereket és lehet, hogy az üzletház előtti padon rögtön elfogyasztom. Minek azzal a várni, ha éhes vagyok? Egyébként is, hová mennék haza? Apánál van a bázis, hivatalosan nála vagyunk. Ám hetente hurcolkodunk, mert minden páratlan héten anyánál vagyunk. Időnként lazán lepasszolnak bennünket a nagyszülőkhöz. Így nekünk négy otthonunk van! Bence szerint használjuk ki ennek az előnyét. Megtanulhatnék Koltai mamától sütni, főzni, ablakot pucolni, állatokat nevelni, a Pap nagyitól pedig elsajátíthatnám a társasági viselkedést, a jó modort, a csinos öltözködést, azzal a természetességgel, ahogyan őt Koltai papa fúrni, faragni tanítja, Pap papa pedig matekból és fizikából korrepetálja és bevezeti a csillagászat rejtelmeibe. Egyszerűen nem érti meg a bátyám, hogy nekem másra van szükségem!
Leülök a pláza előtti üres padra, hogy megnézzem, mennyi pénzem van. Mindig elfelejtem, mert sokfelé dugdosom, nehogy egyszerre elhagyjam, vagy elköltsem. Mindet magamnál hordom, legyen nálam, amikor szükségem van rá. Nekem mindenki parancsol, mikor hová menjek! Egyedül Koltai mamánkhoz mehetnék bármikor, amikor eszembe jut, csakhogy ők egy főváros közeli kisvárosban laknak, ezért nem olyan egyszerű elmenni hozzájuk. Semmiben sem értenek egyet a Pap nagyszüleimmel, csak abban, hogy a bátyámmal együtt, mindkettőnknek egyetemet kell végeznünk, mert a szüleink elszabotálták a tanulást. Azt nem tudom, hogyan lehet elszabotálni a tanulást, mert vagy tanul a gyerek, vagy nem. Én nem akarok diplomát! Fodrász leszek! Vagy manikűrös! Elszöszmötölök és beszélgetek egész nap. Egyébként is, azt mondta apa, hogy annyi pénzt ad nekem, amiből egész életemben megélek. Akkor minek törjem magam?
A bőrömön érzem, hogy valaki figyel. Körbenézek, de nem látom az illetőt. Jönnek, mennek az emberek, pontosabban a fiatalok. Senki sincs egyedül. Vagy a párjával, vagy kisebb társasággal van. Nem volt igazán jó ötlet idejönni. Bella néni bizonyára finom ebédet főzött, sőt, talán süteményt is sütött. Négy helyen, összesen negyvenhatezer forintot tartogatok. Két tízezrest, egy húszezres4 és három kétezrest. Úgy döntök, hogy húszezressel fizetek, és a visszajárót tovább dugdosgathatom. Árnyék vetül rám. Mire felnézek, valaki kikapja kezemből a húszezrest. Fel sem ocsúdok, amikor egy fekete ruhás vagyonőr leteperi a fiút, a másik pedig hozza a pénzemet. Majdnem kiugrik a szívem a mellkasomból. Nagyon megijedtem. Megszólalni sem tudok.
Nyugodj meg, kislány. Megvan a pénzed. Gyere, felvesszük a jegyzőkönyvet.
Terel befelé a plázába, miközben eltűnt a kollégája a tolvajjal együtt. A fekete ruhás a földszinten, a mosdók és a takarítószer tároló melletti ajtót kinyitja előttem és betessékel. Ott a kollégája és még két másik is, akik a monitorokat nézik. A tolvaj nálam egy fél fejjel alacsonyabb, vézna fiú. Háttat fordít nekem, mégis olyan ismerős a tartása.
Most légy nagylegény! - ragadja meg durván a fiú karját a nagydarab fekete ruhás. - Fordulj szembe az áldozatoddal! Vagy annyi merszed már nincs?!
Hiszen ez a Boros Ferkó! Osztálytársak voltunk. Öt éve költöztek el a házunkból! Muszáj kitalálnom, hogyan szabadulhatunk ki innen. Kihúzom magam, mert apa szerint a határozott fellépés fél siker. Előveszem a mobilomat, és megvillantom, hogy jól láthassák a fekete ruhások. A legújabb modell, kétszáztízezer forint volt.
Felhívom apát, hogy jöjjön értünk! Nem örül, ha megtudja, hogy itt fognak bennünket, amikor csak bevásárolni akartunk!
De Hanna...
Hallgass, Ferkó! Ez az igazság! Kiskorú gyerek molesztálásáért feljelenti magukat az apám!
Megnyomom a gyorshívó gombot. Kikapják kezemből a telefont.
Világjáró Autók Márkakereskedés! Pap Tibor telefonja! Jó napot! Miben segíthetek?
A fekete ruhás kinyomja a telefont és visszaadja. Szerencsére apa valóban tárgyaláson lehet, mert sohasem tagadná le magát. A négy fekete ruhás vitatkozni kezd, hogy elengedjenek-e bennünket, vagy hívják a rendőrséget. Megcsörren a telefonom. Visszahívott apa helyettese.
Szervusz, Hannácska! Vitay Béla vagyok. Mi a baj? Miben segíthetek?
Csókolom, Béla bácsi! Tessék elképzelni, találkoztam Boros Ferkóval a pláza előtt...
Tudom, az a szőke srác, az osztálytársad...
Igen vele.
Hirtelen nyolc kéz bábozik a levegőben, nehogy bármit is mondjak.
Üzenem apának, hogy elmegyek Ferkóékhoz és este hatra hazaérek.
Rendben, megmondom. Vigyázz magadra! Szólj, ha segítségre lehetek! Szervusz!
Üdítővel kínálnak bennünket, de mi szedjük a lábunkat, mielőbb az utcán akarunk lenni. Tudtam, hogy apa cégének hallatán megváltozik a fekete ruhások véleménye. Apa autószalonjában százmilliós használt autókat árulnak.
Mit keresel itt, Ferkó!
Szórólapokat rakok a kocsik szélvédőjére.
Gyere velem, Bella néni vár ebédre!
Nem lehet! Még százötvenet ki kell tennem!
Mennyi pénzt kapsz érte? Kifizetem neked!
Megcsörren a telefonom. Bella néni keres, hogy ideje hazamenni, és vigyem magammal Ferkót is. Úgy kell húznom magam után a régi barátomat. Megváltozott. Már nem az a nevetős szőke kisfiú, akivel egy padban ültem az iskolában. Az sem számít, hogy egy fél fejjel magasabb vagyok nála. A bátyám is alacsony volt. Másodikos gimnazista korában elkezdődött nőni. Most olyan száznyolcvankét centi magas lehet.
Fecsegek útközben. Egyszerűen muszáj beszélnem, mert egyetlen szót sem tudok kihúzni Ferkóból. Tiszta a ruhája, a haja frissen mosott, mégis elhagyatottnak tűnik. A szemében félelmet látok, mintha bántani akarnám. De nem akarom!
Bella néninél terített asztal vár bennünket. Zöldségleves, rakott kel, meggyes pite az ebéd. Ferkó annyit eszik, mintha egész héten éhezett volna. Hideg limonádét kapunk inni. Míg mi falatozunk, Bella néni főz magának egy kávét és leül mellénk, kávézni.
Egyetek, gyerekek, egyetek! Hannácskám, veled még számolok! Egy órája itthon kellene lenned. Hol csavarogtál? Hol találkoztatok gyerekek? Ferkó, úgy tudom, hogy Erzsébetre költöztetek.
Barátom bólint, de nem hagyja abba az evést, nehogy valaki elvegye előle a tányért. Ilyet még nem láttam. Tudom, hogy négyen vannak testvérek, de akkor is. Nekem a meggyes pite ízlik a legjobban. Két nagy szeletet is elfogyasztok és bánatos vagyok, mert több már nem fér belém! Iszogatom a limonádémat, és közben elmesélem Bella néninek, hogy a plázánál találkoztam Ferkóval.
Miért hívtad apádat? Mi történt? Tudtad, hogy ide kell jönnöd!
Tudtam hát, de ezen még gondolkodnom kell.
Gondoltam, elmegyek Ferkóékhoz, és ezt akartam megmondani.
Jól van, gyerekem! Ebéd után hazavisszük Ferkót. Öt éve nem találkoztam Bözsikével, legalább váltok vele néhány szót.
Bella néni, nem kell engem hazavinni! - tiltakozik barátom, aminek egyáltalán nem értem az okát.
Ne aggódj, jól vezet Bella néni! - próbálom megnyugtatni, nem mintha ez új információ lenne számára.
Gyomromban milliom pillangó repdes. Rossz jel! Anya már mondaná, amennyiben egy rossz dolog történik veled, az háromig meg sem áll! Senki sem jött el a családból a tanévzáróra, Ferkó el akarta lopni a húszezresemet. Mi lesz a harmadik? Eszembe jut, hogy megígértem, kifizetem Ferkónak a pénzt, amit a szórólapokkal keresett volna. Az pontosan háromezer forint. De nekem csak kétezreseim vannak.
Bella néni, tessék szíves lenni felváltani nekem egy kétezrest!
Szívesen, gyerekem, majd ha lesz készpénzem. Mindent kártyával vásárolok. Mindjárt jövök, csak felveszem a másik ruhámat.
Kettesben maradunk Ferkóval és gyorsan előkeresek két kétezrest és a kezébe nyomom.
Gyorsan tedd el, mielőtt Bella néni meglátná.
Nem kell, majd holnap megkeresem, akár a dupláját is.
Megígértem.
Jó, akkor elteszem.
Megrántja a vállát és érzem, hogy ezt a témát ejteni kell.
Kimegyek a mosdóba - közlöm vele és kiszaladok a konyhából. Az előszoba ellentétes oldalán találom a fürdőszobát és a WC-t. Kihallatszik Bella néni telefonbeszélgetése.
Jó, Bélám, megteszem. Tíz percen belül indulunk.
Nem tudom, miről beszélt Bella néni Béla bácsival, de nem is érdekel. A felnőttek szeretnek a gyerekek háta mögött intézkedni. Sokkal jobban izgat, hogy a legnagyobb hőségben átmegyünk a fél fővároson, miközben Bella néni ősrégi kocsijában nincs klíma.
Útközben megállunk az egyik élelmiszer áruháznál.
Vásárolunk, gyerekek! - közli velünk és a parkolóban barátom kezébe nyom egy százas érmét, hogy hozzon egy bevásárlókocsit.
Mikor keres Samu? Éppen most, amikor magam sem tudom, miért kell nekem ebben a tömegben körbejárni az ezer négyzetméteres áruházat? Nem találkozom vele! Ma biztosan nem! Tudomására hozom a tőlem telhető legbűbájosabb hangon:
Bocsika, nem érek rá!
Egy órát bóklászunk az áruházban és Bella néni púposan telepakolja a bevásárlókocsit. Végre elindulunk. Azt hiszem, lassan lemegyünk a térképről.
Itt tessék balra fordulni és az utcában a második ház előtt megállni.
Megszólalni sem merek, amikor meglátom a rozoga kerítést és málladozó vakolatú házat. A kert azonban rendezett, és ha jól látom, van abban minden. Bab, borsó, paprika, paradicsom, hagyma, krumpli, meg palánták, amikből nem tudom, mi lesz. Bözsi néni, Ferkó édesanyja kilép a házból és követi őt két óvodáskorú kislány. Őket nem ismerem, mert azután születtek, hogy elköltöztek a házunkból. Bella néni kinyitja a kocsi csomagtartóját és felszólít bennünket, hogy amiket megvettünk az áruházban, azokat szépen hordjuk be a házba. Bezzeg ő csak parancsolgat, miközben kedélyesen beszélget Bözsi nénivel.
A konyhában rend és tisztaság van, mégis kellemetlen szagot érzek. Elromlott volna valamelyik vezeték? Nem valószínű, mert olyan orvosság szag van, mint a kórházban.
Bözsi néni elsírja magát és az eperfa alatti rozoga kerti garnitúrához navigál bennünket. Leülünk. Editke és Lilike csacsognak. Kényelmetlenül érzem magam, de nem tudom, hogy miért. Ferkó és az édesanyja pár percre magunkra hagynak bennünket.
Tudod, a húsokat be kell tenni a fagyasztóba! - súgja nekem Bella néni, majd a kislányokhoz fordul, átadja nekik a ridiküljéből előhalászott két tábla csokoládét.
Meggyszörppel, kancsóvízzel, poharakkal, tányérokkal és szalvétával megrakott tálcát hoz Ferkó, majd megjelenik Bözsi néni egy kazalnyi szalagos fánkkal, ami legalább annyira finom, mint Bella néni meggyes pitéje, pedig nincs rajta lekvár, csak fahéjas porcukor. Most veszem észre, hogy mindössze hatan vagyunk. Ferkó apukája, Karcsi bácsi biztosan dolgozik. De hol van Katinka, barátom három évvel fiatalabb húga?
Miért nem jön ki hozzánk Katinka? - teszem fel a kérdést, csak úgy általánosan, hátha valaki válaszol rá.
Nincs itthon! Keresztanyánál van! - vágja rá Editke és nagyot harap a fánkjába.
Kevesebb az éhes száj! - kontráz Lilike, miközben bontogatja a frissen kapott csokoládéját.
Elpirul Bözsi néni és ugrasztja Ferkót, hogy hozza ki a rajzait, és mutassa meg nekem. Nagyon szépen rajzol Ferkó, tudom, mert annak idején csodáltam a rajzait. Nemegyszer ügyesen lerajzolta a tanárainkat, mókásan kifigurázva jellemző tulajdonságaikat. A két kislány beszalad a házba kezet mosni, utána mennek a homokozóba játszani és ránk sem hederítenek. Ferkó pléddel és mappával a hóna alatt lép ki a házból és int, hogy menjek vele. A másik fa alá leteríti a plédet, arra ülünk és kinyitja a mappát, melyből előkerülnek a szokásos fekete-fehér ceruzarajzok mellett színes akvarellek is, amelyek sokkal szebbek és nekem is jobban tetszenek. Elsorolja, melyiket mikor festette. Rajztanára heti kétszer délutánonként külön is foglalkozik vele.
De lehet, hogy nyolcadik után nem tudok továbbtanulni...
Nem érkezek rákérdezni, hogy miért nem, mert hirtelen megmerevedik, utána felpattan:
Bocsi, mindjárt jövök!
Berohan a házba és értetlenül nézek utána. Nem illik magára hagyni a vendéget, mondanám, ám megüti fülemet Bella néni és Bözsi néni sugdolózása, amely azért nem annyira csendes, hogy ne halljam, ha odafigyelek. Mert erősen kell figyelnem, hiszen lágy szél borzolja a fák lombját, melynek halk susogása alapzajként szolgál a beszélgetésükhöz.
Tudod, Bellácska, jó ember Pap Tibor! Azt hittem, megbolondulok, amikor megkaptuk az értesítést, hogy a bank elárverezi fejünk felől a lakásunkat. Karcsi vidéken dolgozott, én pedig megpróbáltam helyt állni a munkában és a két gyerek nevelésében. Nem volt pénzünk a megemelt törlesztő részlet fizetésére. Nem hittem volna, hogy elvehetik a lakásunkat. De megtették. Tibor nyugtatgatott. Semmi baj, Bözsike, majd kitalálunk valamit. Hozza át a banki papírokat és meglátom, mit tehetünk. Ez volt kedd este, péntek délután, amikor hazajött a férjem, már azzal vártam, hogy Tibor mindent elintézett. Megegyezett a bankkal, nekünk meg vesz egy házat a pesti oldalon, hogy ne kelljen senkinek se lakbért fizetnünk. Mérges volt az uram, hogy neki ne tegyen senki szívességet, majd leköltözünk vidékre, a nővéréhez. Az idő tájt Karcsival mindennaposak voltak a veszekedések. Akkor nyugodott meg, amikor meglátta ezt a kétszobás házat. Összekapartuk az utolsó filléreinket és kitataroztuk. Beköltöztünk és kiderült, hogy áldott állapotban vagyok. Megmozdultak a gyereket. Aztán felszámolták a céget, ahol Karcsi dolgozott. Nem talált munkát. Egy vasárnap délben ebédnél lefordult a székről. Agyvérzést kapott. Lebénult és azóta is nyomja az ágyat.
Elsírja magát Bözsi néni. Megdöbbenek. Nem tudtam, hogy miért költöztek el Ferkóék a szomszédunkból. Csak arra emlékszem, hogy fél évig anyánál voltunk, mert apa felújította a lakást és utána valahogyan tágasabb lett, és kaptam egy utcára néző, önálló nagyszobát, amit narancssárgára festettek, hófehér új bútorokat és plazma tévét is kaptam.
Kiemelt ápolási díjat kapok, ami havi ötvenkétezer forint, ehhez jön a családi pótlék, így élünk hatan száztizennégyezer forintból. Nem panaszkodom, mert félévente kapunk az önkormányzattól segélyt és gyógyszertámogatást. Ferkó sokat segít nekem, eljár szórólapot osztogatni. De mit is panaszkodok! Veled mi van, Bellácska? Még mindig gyakran vigyázol Tibor gyerekeire? Bár, Bencére már nem kell, miután középiskolás nagyfiú.
Nem hallom Bella néni válaszát. Számolok, bár matekból nem vagyok erős. Mire való az okos telefon? Nekem heti húszezer forint a zsebpénzem, és ennyi idő alatt Ferkóék hatan élnek huszonnyolcezer-ötszáz forintból! Az nagyon kevés! Mennyit kereshet apa? Fogalmam sincs! Miért kell Ferkóéknak ilyen kevés pénzből élni? Nem értem ezt a helyzetet, pedig töröm rajta a fejem. Muszáj abbahagynom a töprengést, mert kezében tiszta rajzlappal és egy marék ceruzával kipirult arccal visszatér Ferkó:
Lerajzolhatlak, Hanna?
Persze, kicsit később, mert mosdóba kell mennem.
Nyújtja a kezét, hogy segítsen felállni. Bemegyünk a házba és megmutatja, hol találom a fürdőszobát és a mosdót. Megállapítom, hogy ráférne a tatarozás a fürdőszobára, bár engem a kíváncsiság vezet. Szeretnék találkozni Karcsi bácsival. Kicsi korunkban sokszor elvitt bennünket, Ferkót, Katinkát, Bencét és engem az állatkertbe, bábszínházba, sütizni, vagy éppen kirándulni. Senkivel sem tudtam olyan jókat mulatni, mint vele, a magas, nagydarab, fekete hajú, örökké nevetőskedvű Karcsi bácsival. Óvatosan kinyitom az ajtót és belopakodok a konyhába, mert a felől halk beszélgetést hallok. Zsúfoltnak tűnik a konyha. Pár másodpercbe telik, mire észreveszem annak okát, ami nem más, mint a konyhaszekrény folytatásában elhelyezett heverő. Ezek szerint valaki itt alszik a családból. Belém hasít a gondolat, hogy az csak Ferkó ágya lehet! Atyaisten! Hát persze! Az egyik szobában a szülők vannak, a másikban meg a lányok! A heverő végén ott egy félig nyitott ajtó, onnan hallom a barátom hangját. Óvatosan beleskelődöm.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
szerkesztőség
#2. 2017. augusztus 7. 15:10
Elnézést az észre nem vett hibáért! Yolla novellája hosszabb a rendszer által elfogadottnál, két részre kell osztani. Mégegyszer elnézést Yollától és az olvasóktól!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek