Padlón

...hunyd le a szemed, szép ez a táj...

 

csattan a húsban
a rőt színű hajnal,
álmot és érzést,
mind levadász.

 

szilánkos éjjel
harcol a fénnyel,
vibrál a kép,
és torzul a táj.

 

szárnyaszegetten
ébred a nap fel,
nincs tarsolyában
semmi se már.

 

tudom, már nem jössz,
halkul a fény is,
törjön a rács,
ha börtönbe zár.

 

zendül az érzés,
ne vedd el, őrzöm,
magzati pózban
szűkölve bár.

 

mélyen a csontban
reccsen a bánat,
nincs benne dallam,
erős kéz ráz.

 

megremeg mélyen
a csontokba varrva,
névtelen érzés,
összekuszál.

lobban a semmi,
ennyi meg ennyi,
hunyd le a szemed,
szép ez a táj.

 

olvad a vágy már,
gyűrött a paplan,
álmot ha vár még,
hiába remél.

 

gyűrött az álom,
gyűrött a foncsor,
eltört régen
a torzult tükör.

 

valóság talmi
vad viharában,
szárnyak nélkül
már nem repülünk.

 

képzelet hívott
nagy hevülettel,
reggel mégis
a földre kerülünk.

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek