Gratulálok!
János
Aktuális
Prev Play Pause NextA veszélyeztetett perzsa leopárdokkal 2003 óta foglalkoznak a Budapesti Állatkertben
Öt év után újra császárbajszú tamarinok születtek a Schönbrunni Állatkertben. A három majombébi még csak öt centis, így nemüket még nem lehet megállapítani.
Az egész bonyodalom akkor kezdődött, amikor futár jött és pihegve szólt. Othelló épp a konyhában tartózkodott. Szeretett a konyhában tartózkodni, hisz oly jó, mikor tele a bendő.
Tehát mikor a futár átesett a küszöbön, épp kacsazsíros kenyeret majszolgatott kovászos uborkával, hozzá valamiféle lőrét kortyolgatott. Hitvese, Desdemona – ki nem azonos Monalisával, és nem is hasonlít rá – pörkölt szaftot tunkolgatott, friss, ropogós kenyérrel. No, ott tartottunk, hogy futár jött, és pihegve szólt. Mit szólt! Pihegve, lihegett. - Nagy jó uram! Itt a vég! Velencét elönti a víz! Othelló lenyelte a falatot, hangosan böfögött, majd így szólott. – Miről beszélsz te szerencsétlen! Velencét egész évben víz mossa! - Emelkedik a vízszint jó uram! Már Júlia erkélye is víz alá került! - Veronában árvíz van? – sikkantott fel Desdemona, és a levegőben állt meg tunkoló keze. A szaft végigfolyt csuklóján. Othelló utálkozva nézett rá. - Úgy nézel ki, mint egy disznó! – állapította meg fanyalogva, és bekapott egy fél karéj kenyeret. - Nem az a Júlia! – magyarázta a futár. – A szomszédban lakó Blazsek! Tudja mórné, aki Pestről jött, strichelni, vagy minek. - Úgy. Jól mondod, strichelni – állapította meg Othelló, de el is harapta a szót, mert Desdemona villámló szemekkel nézett rá. - Honnan tudod? – kérdezte két falat között, de Othelló leintette. - Akkor cselekednünk kell! – kiáltotta a ház ura. – Mondjátok meg Jágónak, hogy költözünk! És a szót, tett követte! A hatalmas mór átküldte hitvesét a szomszédba lakó Blazsek Júliához, és rövid alkudozás után megvásárolták a nő Budapesten, a huszadik kerületben lévő otthonát. Amikor a különféle bürokratikus formaságokon túl voltak, felkerekedtek, és beköltöztek a négy szobás, hitelekkel terhelt, B30-as téglából épített kertes házba. Telt-múlt az idő, és elérkeztek ahhoz a bizonyos, végzetes estéhez. Desdemona aznap korán lefeküdt. A tévében valami ostobaság ment, a gyomrát pedig megfeküdte a magyaros étel. Pizzát ettek, makarónival, hozzá Giantit ittak. Az égre felkúszott a Hold, és bevigyorgott az asszony szobájába. Amit látott, attól kis híján legurult az égboltról. Othelló halkan lopózva az asszony ágya felé közelített. Már-már kezeit tapasztotta a hófehér nyakra, amikor az asszony felriadt álmából. - Ki az? Othelló? – kérdezte. - Én! – mondta a mór, dörgő hangon. – Imádkoztál-e már ma este, Desdemona? - Igen… - suttogta a nő. - Ha van oly bűnöd, amelyet még meg nem gyóntál, s melyre irgalmat vársz, ezen nyomban most gyónd meg! - Miért jó uram? Mielőtt Othelló válaszolhatott volna, sipító női hang söpört végig az előszobán, be a hálóba. - Dezi! Dezikém! Merre vagy? - Anya! – kiáltott fel Desdemona. - Hah! Itt az anyád! – hökkent meg a mór. – Hogy került ide? Az anyós ekkor toppant be a szobába. - Kulcsom van, te féleszű! – vetette oda a vejének. - Jágó! – kiáltott fel a hatalmas mór. Jágó egy pillanat alatt ott termett, hisz eddig az ajtó előtt hallgatózott. - Szólítottál jó uram? - Hát nem megmondtam - dörögte Othelló –, hogy vegyétek el ettől az asszonytól a kulcsot! - Elvettem uram! – mondta Jágó, és földig hajolt. - Hát akkor, hogy került be a házamba? Az anyós egy köteg kulcsot húzott elő rengeteg szoknyája rejtekéből. - Gondolod te szemét, kitilthatsz innen, amikor nálad van a lányom? – kiáltotta. - Honnan az a rengeteg kulcs? - Honnan, honnan! Hát másoltattam te idióta! Ennyi eszed sincs? - Velem így nem beszélhet, mama! – kiáltott fel Othelló. – Én a velencei mór vagyok! - Inkább bádogos lennél, vagy tetőfedő te nyomorult! Akkor legalább fizetni tudnád a hiteleket! Írt a bank, fizessek helyetted, vagy elárverezik a kastélyomat! - Jesszusom! – kapott a szívéhez Desdemona. - Milyen kastélyról beszél mama! Az egy garzon! – nevetett Othelló. - Igen! Jól mondod te szemétláda! Garzonkastély! Azt az én uram, aki egyszerű lóvasutas volt, építette a saját kezeivel! - Na ja! – mondta a mór. – Annyi végkielégítésből, amit ő kapott a lóvasúttól, én egy igazi palotát építettem volna, nem egy ilyen kis piszlicsári vackot. - Jágó! Befizettük a csekket? – kérdezte a mór, hű szolgájától - Be… - Na látja! – vetette oda Othelló foghegyről. – Azt idejön cirkuszolni. - Még hogy piszlicsári! – méltatlankodott az anyós. – Amikor fedezetnek kellett, akkor bezzeg jó volt! Mi? - … a gáz és villanyszámlát, meg az életbiztosítást. Azt mondtad jó uram, ez a legfontosabb! – fejezte be Jágó, a mondatot. - Kinek van itt életbiztosítása? – kérdezte gyanakodva az anyós. - Nekem anyám – suttogta Desdemona. - Úr Isten! – csapta össze kezeit az anyja. – Te ostoba lány, te! És ki a kedvezményezett? - Én! – dörögte Othelló. - Te vagy anyám – mondta Desdemona mosolyogva. - Micsoda? – hökkent meg a mór. – Azt hittem, én vagyok! - Az én lányom nem hülye – mondta az anyós büszkén. – Okos lány vagy kicsikém – simogatta meg Desdemona arcát. A mórt a gutaütés kerülgette. Kis ideig csendben voltak, majd Othelló hangot váltott. - Drága mama! – mondta hízelegve. – Adjuk el azt a kis garzont, és költözzön ide! Az árából kifizetjük a tartozást, és mindenki boldog lesz. - Legfőképpen te, igaz? - Gondolja meg, drága mama! – győzködte őt Othelló. – Jól megleszünk, higgye csak el! - Majd ha megdöglök, akkor! Tiétek lehet a kastély, oszt azt csináltok vele, amit akartok. - Jaj édesanyám! – mondta Desdemona. – Ne beszélj így! Hidd el, minden rendben lesz. Otika majd keres valami munkát. - Ne Otikázz! – dühöngött a férfi. – Én a velencei mór vagyok! - Na édes fiam! – mondta az anyós. – Ebbe fogsz te belehülyülni! A mórságodba! Ki van a segged a gatyából, azt te vagy a velencei mór! Marha! - Jágó! Ez az asszony azonnal távozik! - Na gyere Jágikám, menjünk – karolt bele az asszony Jágóba. A többiek megrökönyödve nézték. - Anya! Te és Jágó? – kérdezte Desdemona. - Igen kislányom, szeretjük egymást! – mondta az asszony, és Jágóval az oldalán elhagyta a szobát. - Most mi lesz jó uram? – kérdezte Desdemona. - Várunk – felelte Othelló. - Mire? Ebben a pillanatban odakintről vérfagyasztó sikoly hallatszott, majd hangos dübörgéssel valaki legurult a lépcsőn. - Anya! Anyukám! – sikította Desdemona. - Erre! – mondta Othelló gonoszul mosolyogva. – A mór megtette kötelességét, a mór… - … elmehet a jó büdös francba! – fejezte be a mondatot a szobába belépő anyós. – Szerencsétek, hogy ennek a féleszű Jágónak is volt életbiztosítás! És én voltam a kedvezményezett. Hát így történt, hogy végül is Desdemona életben maradt. A Jágó után kapott pénzből kifizették a hiteleket, és még ma is élnek, ha meg nem…