Othelló

Az egész bonyodalom akkor kezdődött, amikor futár jött és pihegve szólt. Othelló épp a konyhában tartózkodott. Szeretett a konyhában tartózkodni, hisz oly jó, mikor tele a bendő.

Tehát mikor a futár átesett a küszöbön, épp kacsazsíros kenyeret majszolgatott kovászos uborkával, hozzá valamiféle lőrét kortyolgatott. Hitvese, Desdemona – ki nem azonos Monalisával, és nem is hasonlít rá – pörkölt szaftot tunkolgatott, friss, ropogós kenyérrel. No, ott tartottunk, hogy futár jött, és pihegve szólt. Mit szólt! Pihegve, lihegett.

- Nagy jó uram! Itt a vég! Velencét elönti a víz!

Othelló lenyelte a falatot, hangosan böfögött, majd így szólott. – Miről beszélsz te szerencsétlen! Velencét egész évben víz mossa!

- Emelkedik a vízszint jó uram! Már Júlia erkélye is víz alá került!

- Veronában árvíz van? – sikkantott fel Desdemona, és a levegőben állt meg tunkoló keze. A szaft végigfolyt csuklóján.

Othelló utálkozva nézett rá.

- Úgy nézel ki, mint egy disznó! – állapította meg fanyalogva, és bekapott egy fél karéj kenyeret.

- Nem az a Júlia! – magyarázta a futár. – A szomszédban lakó Blazsek! Tudja mórné, aki Pestről jött, strichelni, vagy minek.

- Úgy. Jól mondod, strichelni – állapította meg Othelló, de el is harapta a szót, mert Desdemona villámló szemekkel nézett rá.

- Honnan tudod? – kérdezte két falat között, de Othelló leintette.

- Akkor cselekednünk kell! – kiáltotta a ház ura. – Mondjátok meg Jágónak, hogy költözünk!

 

És a szót, tett követte! A hatalmas mór átküldte hitvesét a szomszédba lakó Blazsek Júliához, és rövid alkudozás után megvásárolták a nő Budapesten, a huszadik kerületben lévő otthonát.  

Amikor a különféle bürokratikus formaságokon túl voltak, felkerekedtek, és beköltöztek a négy szobás, hitelekkel terhelt, B30-as téglából épített kertes házba.  

Telt-múlt az idő, és elérkeztek ahhoz a bizonyos, végzetes estéhez.  

Desdemona aznap korán lefeküdt. A tévében valami ostobaság ment, a gyomrát pedig megfeküdte a magyaros étel. Pizzát ettek, makarónival, hozzá Giantit ittak.   

Az égre felkúszott a Hold, és bevigyorgott az asszony szobájába. Amit látott, attól kis híján legurult az égboltról. Othelló halkan lopózva az asszony ágya felé közelített. Már-már kezeit tapasztotta a hófehér nyakra, amikor az asszony felriadt álmából.

- Ki az? Othelló? – kérdezte.

- Én! – mondta a mór, dörgő hangon. – Imádkoztál-e már ma este, Desdemona?

- Igen… - suttogta a nő.

- Ha van oly bűnöd, amelyet még meg nem gyóntál, s melyre irgalmat vársz, ezen nyomban most gyónd meg!   

- Miért jó uram?

Mielőtt Othelló válaszolhatott volna, sipító női hang söpört végig az előszobán, be a hálóba.

- Dezi! Dezikém! Merre vagy?

- Anya! – kiáltott fel Desdemona.

- Hah! Itt az anyád! – hökkent meg a mór. – Hogy került ide?

Az anyós ekkor toppant be a szobába.

- Kulcsom van, te féleszű! – vetette oda a vejének.   

- Jágó! – kiáltott fel a hatalmas mór.

Jágó egy pillanat alatt ott termett, hisz eddig az ajtó előtt hallgatózott.

- Szólítottál jó uram?

- Hát nem megmondtam - dörögte Othelló –, hogy vegyétek el ettől az asszonytól a kulcsot!

- Elvettem uram! – mondta Jágó, és földig hajolt.

- Hát akkor, hogy került be a házamba?

Az anyós egy köteg kulcsot húzott elő rengeteg szoknyája rejtekéből.

- Gondolod te szemét, kitilthatsz innen, amikor nálad van a lányom? – kiáltotta.

- Honnan az a rengeteg kulcs?

- Honnan, honnan! Hát másoltattam te idióta! Ennyi eszed sincs?

- Velem így nem beszélhet, mama! – kiáltott fel Othelló. – Én a velencei mór vagyok!

- Inkább bádogos lennél, vagy tetőfedő te nyomorult! Akkor legalább fizetni tudnád a hiteleket! Írt a bank, fizessek helyetted, vagy elárverezik a kastélyomat!

- Jesszusom! – kapott a szívéhez Desdemona.

- Milyen kastélyról beszél mama! Az egy garzon! – nevetett Othelló.

- Igen! Jól mondod te szemétláda! Garzonkastély! Azt az én uram, aki egyszerű lóvasutas volt, építette a saját kezeivel!

- Na ja! – mondta a mór. – Annyi végkielégítésből, amit ő kapott a lóvasúttól, én egy igazi palotát építettem volna, nem egy ilyen kis piszlicsári vackot.

- Jágó! Befizettük a csekket? – kérdezte a mór, hű szolgájától

- Be…

- Na látja! – vetette oda Othelló foghegyről. – Azt idejön cirkuszolni.

- Még hogy piszlicsári! – méltatlankodott az anyós. – Amikor fedezetnek kellett, akkor bezzeg jó volt! Mi?

- … a gáz és villanyszámlát, meg az életbiztosítást. Azt mondtad jó uram, ez a legfontosabb! – fejezte be Jágó, a mondatot.

- Kinek van itt életbiztosítása? – kérdezte gyanakodva az anyós.

- Nekem anyám – suttogta Desdemona.

- Úr Isten! – csapta össze kezeit az anyja. – Te ostoba lány, te! És ki a kedvezményezett?

- Én! – dörögte Othelló.

- Te vagy anyám – mondta Desdemona mosolyogva.

- Micsoda? – hökkent meg a mór. – Azt hittem, én vagyok!

- Az én lányom nem hülye – mondta az anyós büszkén. – Okos lány vagy kicsikém – simogatta meg Desdemona arcát. A mórt a gutaütés kerülgette.  

Kis ideig csendben voltak, majd Othelló hangot váltott.

- Drága mama! – mondta hízelegve. – Adjuk el azt a kis garzont, és költözzön ide! Az árából kifizetjük a tartozást, és mindenki boldog lesz.

- Legfőképpen te, igaz?

- Gondolja meg, drága mama! – győzködte őt Othelló. – Jól megleszünk, higgye csak el!

- Majd ha megdöglök, akkor! Tiétek lehet a kastély, oszt azt csináltok vele, amit akartok.

- Jaj édesanyám! – mondta Desdemona. – Ne beszélj így! Hidd el, minden rendben lesz. Otika majd keres valami munkát.

- Ne Otikázz! – dühöngött a férfi. – Én a velencei mór vagyok!

- Na édes fiam! – mondta az anyós. – Ebbe fogsz te belehülyülni! A mórságodba! Ki van a segged a gatyából, azt te vagy a velencei mór! Marha!

- Jágó! Ez az asszony azonnal távozik!

- Na gyere Jágikám, menjünk – karolt bele az asszony Jágóba. A többiek megrökönyödve nézték.

- Anya! Te és Jágó? – kérdezte Desdemona.

- Igen kislányom, szeretjük egymást! – mondta az asszony, és Jágóval az oldalán elhagyta a szobát.

- Most mi lesz jó uram? – kérdezte Desdemona.

- Várunk – felelte Othelló.

- Mire?

Ebben a pillanatban odakintről vérfagyasztó sikoly hallatszott, majd hangos dübörgéssel valaki legurult a lépcsőn. 

- Anya! Anyukám! – sikította Desdemona.  

- Erre! – mondta Othelló gonoszul mosolyogva. – A mór megtette kötelességét, a mór…

- … elmehet a jó büdös francba! – fejezte be a mondatot a szobába belépő anyós. – Szerencsétek, hogy ennek a féleszű Jágónak is volt életbiztosítás! És én voltam a kedvezményezett.

 

Hát így történt, hogy végül is Desdemona életben maradt. A Jágó után kapott pénzből kifizették a hiteleket, és még ma is élnek, ha meg nem…