Összetört szív szindróma

"Én megtaláltam ám egy szívet, egy nemes lelket, amellyel ha együtt lehettem, többnek éreztem magam, mint voltam, mert mindaz voltam, ami lehettem."

Hallottam a reccsenést, azt a szörnyű hangot, amely jelzi, megállíthatatlanul elindult a folyamat. Beleborzongtam a felismerésbe, hát ismét megtörtént! Már el is felejtettem milyen érzés... de ezen a hajnalon újra éreztem azt a fájdalmat, melyet mindenki próbál elkerülni. Szívem egy darabja ismét megrepedt, és a repedés óráról órára nagyobb lesz, mert terjed. A lemállott darabok eljutnak a vérkeringésbe is.

Úgy emlékszem, ezt hívják csalódásnak. Az ész és a szív kemény csatája ez. Hiszen míg szívünk betegen, sebzetten is remélni akar, agyunk, mely a fájdalommal dolgozik, heves tiltakozásba és ellenállásba kezd. Megállíthatatlan folyamat ez. Belső küzdelem, melyet igyekszel elrejteni a világ elől. Gyerünk dolgozni, szórakozni, játszani, tanulni, csináljunk bármit, ami elvonja figyelmünket az éppen végbemenő változásokról!

És a remény sem olyan már, mint régen, hogy arra várj, a folyamat visszafordítható legyen. Nem! Az ész győz ilyenkor, és a szívet manipulálva meggyőzi, hogy megmaradt energiáit másra koncentrálja jövőre! Mert bizony tanulni kell, és újabb falakat építeni! Egy még nagyobbat, még erősebbet, mely áthatolhatatlan... ha létezik ilyen egyáltalán... hosszú-hosszú ideig biztosan. Mindaddig, amíg a szív nem veszi vissza az irányítást!