Ó, te bolond, ó, te szeszélyes

...a madarak némán dalolnak a fákon...

 

"Bolond egy időjárás." Így szokás mondani, igaz? Bolond az időjárás, amikor szeszélyes, és szeszélyes, amikor te reggel az időjárás jelentésre hallgatva felöltöd az egyetlen, vízállónak éppenséggel aligha mondható tornacipődet, annak reményében, hogy az valamelyest védelmet tud majd nyújtani a megjósolt, tízmilliméternyi esővel szemben, ám annak ellenére, hogy lóg az eső lába, a várt esőzés elmaradt, és te az eget kémlelve felkiálltasz magadban: "Ej, de bolond egy időjárás". És abban a pillanatban rád zúdul a milliónyi apró vízcsepp, amely egyszerre kelt szúrásszerű érzést a bőrödön, és mégis ilyennek képzeled a pillanatot, amikor valaki a vízesés alatt állva elcsendesíti elméjét. Olyan érzés fog el, mintha a felhőkön megnyitottak volna egy zsilipet, amelynek egészen idáig olyan monumentális erővel feszült neki a felhők tartályában felgyülemlett víztömeg, hogy a zsilip bármelyik percben átszakadhatott volna, azonban valaki önként szabadjára engedte a zuhatagot, amely most mintha a szabadság érzését ízlelgetve nyaldosná vállaidat. A tornacipő tizenöt másodpercen belül beázik, a zokni a lábadon szivacsként szívja magába a hideg vizet, és te elevenné válsz a lábujjaid között érzett idegen érintés hatására. 

Az eső illata elnyomja a város szagát: nincs több kipufogógáz; a nedves aszfalt illata keveredik az esőben fellélegző, virágot bontó fák tavaszával. Az esőben mozdulatlanul állva egyszeriben elcsendesedik körülötted a város; az addigi motorberregés fülsértő zaja szertefoszlik, a madarak némán dalolnak a fákon, az emberek heves gesztikulációkkal kísérve tátognak, és a repülők is csöndesen siklanak tova az égen. 

Ebben a hangoktól megfosztott világban az eső betonnak csapódó lágy suttogása az egyedüli létező hang csupán. Egy vízben úszó város ez, amelyben mindenki rohan haza, rohan a piacra, rohan a postára vagy az orvoshoz, ám ennek az úszó világnak a közepén áll valaki, ott állsz te, - ott, azon az utcán, éppen a telefonfülke mellett, ott, a járda közepén-, aki esőfátyolba burkolódzva meghallod az esőcseppek lelkének rezonanciáját, te, aki a mozdulatlan némaság közepette hálát adsz az égnek, amiért ma tornacipőt vettél fel. Majd ismét felkiálltasz, ezúttal hangosan: „Ej, ez a szeszélyes időjárás", és a világ ismét megszólal.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!