Nyulam - bulam

- Google, Google, mond meg nékem ki a legszebb e vidéken?

 


Hol volt, hol nem volt, hol meg nem volt, hol meg volt, volt egyszer egy szegény ember. Az önkormányzati hivatal mellett dolgozott. Olyan szegény volt ez a szegény ember, hogy a templom egeréhez járt kölcsön kérni, mikor anyagilag megszorult. Felesége egy jómódú családhoz járt takarítani, de gyakran részeg volt, mert rendszerint a jómódú család azzal fizette ki munkáját, hogy teperte bele az alkoholt. Volt a szegény embernek egy kisfia, akit úgy hívtak, hogy Pöttönke. A kisfiú nagyon jó tanuló volt, csupán három tantárgyból állt bukásra. Az egyik reggel Pöttönke bekapcsolta a számítógépét és megkérdezte tőle.
- Google, Google, mond meg nékem ki a legszebb e vidéken?
- Te vagy a legszebb, édes kisgazdám-válaszolta a számítógép.
- Google, Google, mond meg nékem, kit kellene megvesztegetnem ahhoz, hogy mi is olyan jó módban élhessünk, ahogy a többi gyerek családja él?
- Nehéz erre a kérdésre válaszolni Pöttönke. - Felelte a számítógép. - Ma már olyan becsületesek az emberek, hogy nem fogadnak el piszkos pénzeket. Már csupán egyetlen országgyűlési képviselő hajlandó csúszópénzt elfogadni. Őt, úgy hívják, hogy Zabhegyező Eduárd és a Feneketlen tó legmélyén lakik.
- Google, Google, mond meg nékem, hogyan juthatnék el Zabhegyező Eduárdhoz?
A gép már éppen válaszolni akart Pöttönke kérdésére, mikor paff, valami fertőzést kapott és bekrepált.
- No, ezzel, most nem fogok vacakolni - gondolta a kisfiú -, majd én megkeresem Zabhegyező Eduárdot.
Elővette hátizsákját, melyet édesapja talált valamelyik kukában, és elkezdte telepakolni minden földi jóval, amire szüksége lehet kalandos utazása során. Rakott bele félig rohadt gyümölcsöt, száraz cipót, egy darabka kutyaeledelt, két egérfogót, egy elemlámpát és egy halkonzervet. Magához vette édesapja bankkártyáját, melyen 3647 forint volt. Felöltötte ünnepi ruháját és elindult világot látni. Ment, mendegélt az autópálya szélén. Szebbnél szebb autók suhantak el mellette, de egyik pökhendi sofőr sem állt volna meg és nem kérdezte volna meg tőle, hogy hová igyekszik? Ahogy, így mendegélt egyszer csak találkozott egy kis nyuszival.
- Pöttönke légy szíves vigyél át az úttest másik oldalára, mert attól félek, hogy valamelyik agyalágyult elgázol! - Kérlelte a kisfiút a nyuszi.
Pöttönke kezeibe vette a nyulat és átvitte őt az úttest másik oldalára.
- Jó tett helyébe jót várj! - Mondta neki a nyuszika. - Amiért ilyen jó voltál hozzám adok neked egy üres üdítős flakont.
- Mit kezdjek én vele?- Kérdezte a kisfiú csalódottan. - Nem tudnál inkább egy kaparós sorsjegyet adni? Azon legalább nyerhetnék valamit.
- Ez nem akármilyen flakon. Ez egy varázsflakon. Ha bajba kerülsz, dobd fel a levegőbe jó magasra és mond el a varázsigét, azt, hogy  „Nyulam-bulam segíts rajtam!" - és mi ott termünk ezren és segítünk neked.
Pöttönke megköszönte a nyuszikának az ajándékot és ment tovább. A nap körútjának legmagasabb pontján tündökölt, mikor egy nagy városba ért. Ebben a városban csupa gonosz ember lakott. Bankárok, brókerek, politikusok, újságírók, ügyvédek és hasonló szemfényvesztők. Ahogy ment az utcán találkozott egy öregemberrel. Megszólította őt.
- Bácsi, kérem!
- Ne szóljál semmit kisfiú, tudom mi járatban vagy! - Mondta az öreg sejtelmesen. - Édesanyád küldött, hogy szerezzél neki marihuánás cigarettát!
- Nem azért jöttem bácsi. A Feneketlen tóhoz szeretnék eljutni, mert találkozni szeretnék Zabhegyező Eduárddal.
- Hú, ez nagyon nehéz feladat fiacskám, de ha teljesíted három kívánságomat, elárulom neked, hogyan juthatsz el a Feneketlen tóhoz.
- Teljesítem kívánságaidat, csak segíts rajtam!
- Az első kívánságom az, hogy pucold ki a cipőimet! Második kívánságom az, hogy öntözd meg a virágjaimat! Harmadik kívánságom az, hogy sétáltasd meg a kutyámat!
A kisfiú három éjjel és három nap pucolta az öregember cipőit, locsolta virágait, sétáltatta kutyáját, miközben az öreg csak a tévét bámulta. A negyedik nap reggelén, így szólt Pöttönke.
- Bácsi, teljesítettem, amire kértél, én már indulnék tovább.
- Látom kisfiam becsületesen dolgoztál, ezért nem marasztallak tovább. Elárulom neked, hogyan juthatsz el a Feneketlen tóhoz. Városunkon keresztül folyik a világ legszennyezettebb folyója. Ez annyira telített dinitrogén-trioxiddal, kén-dioxiddal, ammónium-nitráttal, arzénnal, higannyal, ólommal és ciánnal, hogy még -30 fokos hidegben sem fagy be. Haladjál mindig ennek a folyónak a partján, mert ez a folyó folyik bele a Feneketlen tóba!
Pöttönke illedelmesen megköszönte az öregember útbaigazítását. Összepakolta holmiját, az öregtől még elcsórt egy doboz csokit, két pár zoknit és a nagyothalló készülékét, majd elindult, hogy megkeresse a folyót, mely segít majd neki célba jutnia. Könnyedén meg is találta, mert a folyó olyan bűzt árasztott, hogy még a holdon is lehetett érezni. Arcát kendővel takarta el, nehogy a folyóból áradó savas pára lemarja arcbőrét és továbbindult. Ment, mendegélt és hamarosan el is érkezett ahhoz a ponthoz, ahol a folyó beleömlött a Feneketlen tóba. Alighogy megállt a tó partján azonnal két terepjáró termett ott. Zabhegyező Eduárd testőrei szálltak ki az autókból.
- No húzzál el innét kisfiú! - Ripakodtak rá. - Ez magánterület. Ide tilos a belépés!
Pöttönkének eszébe jutott a nyuszika. Hátizsákjából előkotorta a varázsflakont. Feldobta a levegőbe, amilyen magasra csak bírta. Elmondta a varázsigét.
- Nyulam-bulam, segíts rajtam!
A flakon már le is pottyant a földre, de nem történt semmi. Pöttönke felvette a földről a flakont. Ismét feldobta a levegőbe, még talán magasabbra is, mint az első alkalommal. Elmondta a varázsigét, de most sem történt semmi.
- A fene a pofájába annak a nyúlnak!- Mormolta magában a kisfiú. - Nem bolonddá tett?
Pöttönke látva reménytelen helyzetét sarkon fordult és hazament. Azóta is nagy boldogságban és szegénységben él szüleivel. Életében csupán egyetlen dolog változott meg, ha lát egy nyulat az út szélén álldogálni rendszerint megdobálja őt egy darab kővel vagy röggel.
El nem tudom képzelni, hogy miért?

 

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek