Nyughatatlan lélek

Remegve ölelnél, a hitedre várva, állnál ott a Fény kapujába.

 

Sötét éjjel, te már nem kelsz útra,

de van, ami a szíved messze húzza.

Szobád falai körbe vesznek.

Biztonság? Nem! Rácsok, úgy sebeznek.

 

Szemedben nem ragyog már a könnycsepp,

érzed, a titkok most elnyelnek!

Fáradt a tested, gyengébb a lelked,

hangtalan szavak, most elvesztek.

 

Remegve ölelnél, a hitedre várva,

állnál ott a Fény kapujába.

Levegőt szorongatsz a kezeddel,

apró szikra, hát ne aludj el! 

 

Belső sikoly, és őrület,

tested forr, izzik, rémület.

Hinni szeretnél, hinni hogy érezd,

szeret, szebbet hoz számodra az élet.

 

Álmodni nem mersz, ha fájnak az álmok,

felébredsz, s helyed nem találod.

Tükörbe nézel, nem tudod ki vagy,

a szív egy-egy dobbanást rég kihagy.

 

Érezni szeretnéd arcodon,

símogatást, mi enyhít bánatodon.

Hátadba kést szúrtak, hazudtak százszor,

sebek múljanak a szorítástól!

 

Félelmekkel vívsz, biztonságot hívsz,

keserűség, düh, de hiába szídsz.

Fagyos itt minden, melegségre vársz,

keresed, hol nyugalmat találsz,

szemében lásd a ragyogást.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Csilla
#2. 2012. november 27. 18:07
Lelki vívódás, fájdalmas érzések hatják át versedet.


Ui.
simogatás, szid rövid i .... ne haragudj hogy szóltam.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek