Nő az anyám

Vasárnap, a gőzölgő húsleves fölött, véletlenül összetalálkozott a pillantásom anyáméval.

Nő az anyám

 

Vasárnap, a gőzölgő húsleves fölött, véletlenül összetalálkozott a pillantásom anyáméval. Hogy megöregedett szegény - gondoltam meghökkenve. A mindennapi rohanásban fel se tűnt, hogy az arca milyen nyúzott. Szeme körül megsokasodtak a szarkalábak, s az ajka mellett, az a lefelé görbülő, két mély ránc is olyan elszomorító. Fáradt, feketekarikás szeméből fátyolos, kialvatlan tekintet szegeződött rám.

 

Persze, egyedül felnevelni két lánygyereket, nem nagy mulatság. Az egész élet nem egy népünnepély. És ő mindig helytállt. Igazán jó anya. Mint, ahogy annak idején - így belegondolva -, aranyos kisgyerek lehetett, szorgalmas diák volt, később jó asszony, hűséges feleség, alkalmazkodó beosztott, majd utóbb igazságos főnök lett belőle. Más nem jutott az eszembe, hogy mi is lehetett még, az eltelt cirka ötven év alatt, az én anyám.

 

Míg elgondolkozva meredtem rá, egyszer csak elmosolyodott:

-         Képzeljétek, egy nagyon régi kedves barátom rám talált.

 

És mintha nem is lenne igazán fontos, csupán magyarázatul, a rend kedvéért említené, így folytatta:

-         Tudjátok, telefonon keresett meg. Meginvitált egy kiadós beszélgetésre. Bizony, van mit megbeszélnünk, hosszú évek óta nem is hallottunk egymásról.

 

Kérdésemre, hogy „na, és mikor futtok össze?”, csak legyintett.

-         Lehet, össze se jön a dolog. Vidéken él, két hét múlva tervezi, hogy felutazik a fővárosba, hivatalos ügyet kell intéznie.

 

Pár nappal később, a konyhai lámpa fénye furcsán, titokzatosan csillant meg anyám haján.

-         Anya, te befestetted a hajad?! - kérdeztem elhűlve.

 

Komolyan meg voltam lepődve, hiszen anyámat eddig igazán nem zavarta, hogy a haja töve őszül. Maga szokta mosni, igazítani a haját, nem is emlékszem, mikor járt utoljára fodrásznál.

-         Nem áll rosszul - nyugtattam meg. - Egész jól mutat ez a gesztenyebarna szín, azzal a kis vörössel megfuttatva.

 

Néhány nap múlva, anya egy extra, kis formátumú, golyós kiszerelésű kozmetikai szerkentyűt mutatott nekem. Miközben izgatottan lecsavarta a tetejét, mint a reklámokban szokás, úgy mondta, teljes meggyőződéssel:

-         Eltünteti a szem körüli szarkalábakat, a fekete karikákat halványítja, és még a kezdődő táskásságra is mulasztó hatással van.

Nem kommentáltam, megvan a magam véleménye ezekről a csodaszerekről.

 

Kedden este egy jó minőségű, mályva színű, idegen rúzst találtam a fürdőszobában.

-         Anya, ezt az Elvira néni felejtette itt, amikor utoljára nálunk járt? - kérdeztem.

-         Ja, még nem is mondtam, szólt anyám - szinte mentegetőzve -, vettem egy rúzst.

-         Akkor a tied, szögeztem le, rögtön hozzátéve: használhatom én is?

 

Csak bólintott, és azonnal elfordult, mintha szégyenkeznie kellene, hogy ötven éves létére megajándékozta magát egy rúzzsal.

 

Így érkezett el az a bizonyos péntek este.

Anya rám telefonált az egyik iskolai szünetben, hogy csak hideg vacsora lesz, ha nagyon éhes vagyok, hazafelé jövet, egyek valamit. Hogy miért marad el az aznapi meleg vacsora, azt persze nem árulta el.

 

A lakásba lépve azonnal feltűnt anya hiánya. Nem volt sem a konyhában, sem a nappaliban. Vajon hová tűnhetett, mi ez a nagy titokzatosság?!

Ekkor kilépett a fürdőszobából egy fiatalos kinézetű, divatos ruhába öltözött, csinos asszony. Gesztenyebarna, szélfútta frizurává fésült haján megcsillant a pikáns vörös árnyalat. Szeme alatt nem volt egyetlen karika és táska sem. A mályva színű ajkakon szelíd mosoly bujkált, s hozzá a szeme is csak úgy csillogott, a hosszú, fekete pillák alatt.

-         Utólagos engedelmeddel, kölcsön vettem a szempilla spirálodat - mondta.

Szóhoz sem jutottam. Mit is hagytam ki a múltkor a felsorolásból? Hát azt, hogy nő az anyám!

És a látottakból kikövetkeztetve - bár ő egy szóval sem említette -, aznap esti beszélgető- partnere vélhetően férfi lesz.

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!