Nem hiszek az okoskodásban

Interjú Végh Zsolttal

 

Hol van a határ felnőtt és gyerek között? Miért fog el bennünket a rettegés, ha felnőtt fejjel megint be kell ülnünk az iskolapadba és vajon lehetséges-e valódi reform ott, ahol a fejekben nem változott meg semmi? Ezekről a kérdésekről gondolkodtat el bennünket a május 17-én, a Jurányi Házban debütáló Szülői értekezlet című előadás. A bemutatóról Végh Zsolttal a darab rendezőjével és színészével beszélgettünk.


Szabó Borbála Szülői értekezlet című művét adaptáljátok színpadra. Ki keresett meg kit a színrevitelt illetően?

A volt barátnőmön keresztül ismertük meg egymást Borival, ő épp rendezőt keresett egyik művéhez, a Szülői értekezlethez, ami eredetileg egy kabaréjelenet volt.

 

Mi fogott meg a történetben?

A címből is adódik, hogy egy szülői értekezlet áll a darab középpontjában, akik bemennek rá, felnőtt emberek. Maga a forma, vagyis, hogy van egy tanárnő, aki felnőtt embereket iskolapadban kér számon saját gyerekeikkel kapcsolatban, magában hordozza az abszurditást. A padban mindenki gyerekké változik. Amit mi ebből az egyszerű, de abszurd helyzetből kidomborítunk a következő: mikor kezelnek minket gyereknek, és mi, felnőttek milyen helyzetekben és módon kezelünk gyerekként másokat. Úgy vélem, erre a problémára nagyon is érdemes odafigyelni, hiszen rengeteg probléma forrása lehet ez legyen szó párkapcsolatról, társadalmi szituációkról, politikáról. E probléma mindenütt jelen van, de nagyon nehéz észrevenni.

 

Szerinted mi ennek az oka?

Az, hogy magától értetődőnek tekintünk olyan nem magától értetődő gesztusokat, amelyek arra utalnak, hogy valakit gyerekként akarnak kezelni. A darab egy másik, nagy horderejű kérdése: mi az, amit gyermekkorunkban, az elsődleges szocializáció során megszoktunk. Az ember tudniillik mindig ahhoz húzódik vissza, amit annak idején családi közegében megszokott. Generációk óta kulturális érzelmeket viszünk át egymásba. Ha szélesebb perspektívából tekintünk a kérdésre, akkor is ide lyukadunk ki: egy rosszabb rendszerhez is éppúgy vonzódhatunk, mind egy rossz családi háttérhez, emlékekhez. Hiába tudjuk, hogy ez nem a jobb, mégsem szakíthatjuk el magunkat ettől, hiszen ebben nevelkedtünk. Hiába próbálunk kitörni, nem tudunk kilépni a történelmünkből. Országunk történelmében éppúgy gyökeret vert Móricz, mint a Horthy-korszak, ezeket nem tudjuk levetkőzni, mert ez az otthonos. Ez a közös kulturális attitűd lényege.

 

Kísérletet azért lehet tenni a kitörésre, gondolom a darabbeli karakterek is törekszenek rá...

Ebből csak úgy lehet kilépni, ha felismerjük, nem akarunk már olyan életet, mint amilyen az apámé vagy az ő apjáé volt. Miért történnek bizonyos dolgok? Gyakran tesszük fel ezt a kérdést életünk során, amire mindig logikus, összefüggésekkel teli magyarázatokat várunk vagy alkotunk, holott bizonyos történésekre adható válaszokhoz az érzelmi, kulturális gyökerekig kell visszanyúlni. Talán éppen ezért van az, hogy színész-rendezőként nem is hiszek az okoskodásban, sokkal inkább a finom megfigyelésben. Az előadás „csak" megpendít bizonyos húrokat, vagyis inkább vagyunk emocionálisak, mint megmondóemberek. Érzelmileg vezetjük végig a közönséget a darabban felmerülő kérdéseken.

 

Stefanovics Angélaval már többször dolgoztatok együtt. Naivitás, jó értelemben vett infantilizmus, kislányos báj - ez jut legtöbbünk eszébe róla. Most is számíthatunk erre?

Igen, a történet elején egy rendkívül szimpatikus, fiatalos osztályfőnököt alakít, akiből a szülői értekezlet során egy másik személyiség bontakozik ki. Erre a kettősségre azért Angéla a legkiválóbb színésznő szerintem, mert képes ezt a két végpont között elhelyezkedő széles spektrumot bemutatni annak minden árnyalatával együtt. Amennyi kedvesség és kislányos báj van benne, ugyanannyi elsöpörhetetlen erő is rejlik benne, ez által képes eljutni a szimpatikustól a diktátorig.

 

A darab egyik érdekessége, hogy, noha te rendezed, magad is játszol benne. Mennyire volt nehéz kívülről irányítani a próbákat, ugyanakkor benne is lenni színészként?

Nem könnyű ügy ez, még akkor sem, hogy a darabjaimban gyakorta fordul elő az, hogy rendezőként és színészként is jelen vagyok. Általában könnyebb csak rendezőként részt venni egy adott alkotásban, de ennek az előadásnak is éppen az az erőssége, hogy mi alkotók - Szabó Bori, Antal Klaudia, jómagam és a teljes szereplő gárda - együtt írjuk, gondolkodjuk, rendezzük. Fontosnak tartjuk elkerülni a teatralitás kliséit, törekszünk arra, hogy minél személyesebb, természetesebb legyen a közeg, amiben játszunk. Ez képez hidat az alkotó és a produktum között.

 

 

Mennyit vettetek át az előadásba a könyvből, egyáltalán mekkora hangsúlyt kapott a próbák során az improvizáció?

Az eredeti kabaré jelenetből készítettünk egy színpadra alkalmazható változatot, ennek mentén kezdtük meg a közös munkát, s ezzel párhuzamosan indult el egy olyan folyamat, amelynek során a színészekkel a saját figuráikhoz való viszonyukról is beszélgettünk a próbák során. Bizonyos helyzeteket ezekhez igazítottunk, vagyis az improvizáció is szerves része lett az előadásnak.

 

Aki a Jurányiban rendez, általában csínján bánik a díszletekkel, éppen ezért olyan érzésem van, hogy ez alól a ti produkciótok sem lesz kivétel...

A mostani Jurányi Ház régen egy iskola volt, ez nekünk kapóra jött. A bemutató a Szkéné Teremben lesz, ez a helyszín az, amelyik leginkább meg tudta őrizni iskolaszerűségét, osztálytermi jellegét. Minél egyszerűbb színpadképre hagyatkozunk, a színházi effekteket, a zenét, a világítással való játszadozást már a kezdetekkor határozottan elvetettem. Naturális, régies iskolai környezetben szólunk a közönséghez - mi ezzel a varázslattal játszunk.

 

Ha már az iskola a központi fogalom... Tervben van, hogy iskolákban is előadjátok a darabot?

Eredetileg egy hagyományos felnőtteknek szóló előadásban gondolkodtunk, aztán ahogy elkezdtünk dolgozni a darabon, adódott egy olyan lehetőség is, hogy a darabot iskolákban is játszhassuk. Ebben persze szerepe volt a Füge Produkciónak is. Hogy őszinte legyek, nem nagyon érzek alapvető különbséget színházi és osztálytermi előadás között, sőt, az a véleményem, hogy több független, kortárs-alternatív előadást volna érdemes a fiatalok elé tárni iskolákban. Nyilván egy bulvárszínházi produkciót nem érzek annyira osztályterembe valónak, ennek a műfajnak megvan a maga helye, azonban például a Szülői értekezlet - mondanivalója miatt - mindenképpen megérdemli az iskolai nyilvánosságot. Nagyon hasznos, ha bizonyos kérdésekről az ember személyes jelenléttel tud a fiatalokkal beszélni.

 

Ki lesz a Szülői értekezlet célközönsége?

Azok, akik a progresszív színház kedvelői, s azok, akik kedvelik az olyan darabokat, amelyekben együtt van jelen a dráma, a humor és az a bizonyos plusz, amit csakis a Jurányi adhat.

 

Jónás Ágnes

 

 

 

Füge Produkció
Szabó Borbála: Szülői értekezlet


Bemutató: 2015. 05. 17. 19:00

 

ÍróSzabó Borbála


Játsszák:

Dióssi Gábor
Nényei Pál
Stefanovics Angéla
Szabó Borbála
Urbanovits Krisztina
Végh Zsolt


Produkciós munkatársAntal Klaudia
Rendező: Végh Zsolt

 

Portré: Nagy György

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek