Nélküled ébredek

Álmainkból egyedül ébredünk, nem tudjuk, hova is érkezzünk.


Elengedtük egymás kezét,
s nem maradt más, csak egy név.
Múlt kincseiből nem táplálkozhatunk,
ha e kincs egyben a fajdalmunk.

 

Előbukkan még bennünk egy-egy kép,
és te érzed, tovább kell, hogy lépj!
Nem tudod, hol van, ki szebbet ígér,
veled együtt újra hisz, remél.

 

Közös tervek, álmok, vágyak,
csak szavak, már messze szállnak.
Külön útra tévedtünk,
de tovább élünk, lélegzünk.

 

Álmainkból egyedül ébredünk,
nem tudjuk, hova is érkezzünk.
Elengedtük egymás szívét,
nem őrizzük a másik lelkét.

 

Ölelő karok, ha hiányoztak,
titkoltam jelét hiányodnak,
Szemedből a könny értünk nem hullik,
Egyszer mi volt, idővel, de múlik.

 

Bizonytalanság, most mi körbevesz,
éjszakák sötétje nem ereszt.
Mosolyod számomra ködbe vész,
Kettőből maradt csak egy fél.

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hunyadi-Huszta Brigitta
#6. 2013. április 22. 16:53
Nem is feltétlen kell mindig, mindenre kimondott válasz...
Belülről érezzük, tudjuk.
Balage
#5. 2013. február 16. 23:23
Jó vers. Grat!
Bedő Csaba
#4. 2013. február 16. 11:16
Szép, de keserű vers. Bár, hogy is lehetne másképp kifejezni ezt "dolgot". Ilyenkor minden, ami körülvesz, színtelen, szürke. Majd az idő kiszínezi. Tudom.

Minden jót kívánok!
acélszívű
#3. 2013. február 15. 20:02
Kedves Csilla !
Köszönöm szépen a hozzászólásodat.
Múlt, eltelt idő, amire nincsenek, és nem lesznek már válaszok.

acélszívű
Csilla
#2. 2013. február 15. 19:47
Az elválás fájdalmáról szól a versed .....hiány és vágyódás.
Van, amikor azért engedünk el valakit, mert szeretjük .... talán ezek a sorok is egy ilyen helyzetben születtek.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek