Nagymamám emlékére

banyakemencében sütötte a kocsikerék nagyságú éltető kenyeret,




Dagasztotta nagymamám hatalmas
faedényben a tésztát,
csak akkor hagyhatta abba a dagasztást,
amikor csorgott a plafonról az izzadtság,
banyakemencében sütötte 
a kocsikerék nagyságú éltető kenyeret,
meglepetésként mellette kedveskedve
mosolygott rám az óriás lepény, kerek,
jutott belőle mindenkinek,
kacsazsírral megkent, sóval
sózott nagy szelet.
Enyém volt az első,
aztán jöttek a többiek.
Feketekendős, szép arcú nagymamám,
úgy ennék kezedből,
a kocsikerék nagyságú életből.

 

 

A kép forrása

A játék részletei...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
siktár éva
#10. 2014. december 7. 05:56
"úgy ennék kezedből,
a kocsikerék nagyságú életből."

Drága Mara!

Szeretettel olvastam e gyönyörű emlékversedet, én a nagymamámat ugyan nem láttam kenyeret sütni, de a végeredményt igen. Az utolsó gondolatod megható és nagyon szép. Szeretettel ölellek: Évi :)
Mara
#9. 2012. február 18. 13:08
Drága Dezsoili,
tökéletesen emlékszel a folyamatra, ahogyan a kenyértészta bekerült a kemencébe. Bizony milliméter pontosságra tudták, meddig és hova kell tenni a kenyértésztát.
Örülök, hogy emlékeket ébresztettem fel Benned. Szeretettel: Mara
Mara
#8. 2012. február 18. 13:03
Köszönöm elismerésed kedves Zsuzsa.
Szeretettel: Mara
Mara
#7. 2012. február 18. 13:03
Köszönöm szépen kedves Kató.
Szeretettel: Mara
dezsoili
#6. 2012. február 15. 22:46
Jaj de ennék én is belőle... Az emlékem hasonló. Az én nagyanyámnak is pirosra sütötte arcát a kemence parazsa, ahogy kihúzgálta a kemence igazgató csodaszerszámával, majd kukorica csuhét mártott vízbe és alaposan kiseperte a sercegő, forró kemence aljával veszekedő vízcseppekkel. Akkor ügyesen fogta a hatalmas lapátot, féllábával megtámasztotta, míg ő a szakajtóból ráöntötte a hatalmasra kelt tésztát. Egy kardnagyságú késsel bevágta a közepét, és egy hirtelen mozdulattal, ami nem akármilyen mutatvány volt ám, behajította az elsőt, a második, a harmadikat, végül a kis cipót.A lángos csak a kenyerek kivételét követően került be a még épp annyira meleg téglákra, amin azok ropogósra sültek...
zsuzsahorváth
#5. 2012. február 15. 16:08
Sajnos sokaknak emlék csak az a kocsikerék
nagyságú élet.
Szépet írtál.
Juhász Kató
#4. 2012. február 14. 20:46
Szép emlékeket idéztél fel a Nagymamáról.
Gratulálok!
Mara
#3. 2012. február 14. 14:27
Köszönöm kedves Balage elismerésed.
Szeretettel: Mara
Balage
#2. 2012. február 14. 09:45
Szép, kemény vers. Az utolsó sorok szívbe markolóak.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek