Nagy István Paphnutius - A habcsók - Adventi gondolatok

5 éves lehettem és izgatottan vártam a Karácsonyt. Nem volt soha gazdag az ünnep, alig volt valamink. Lakásunk sem. A nagyszülőknél laktunk, akkor már a másodiknál.


„Csodásabb éj sosem volt...
Nappalnál fényesebb sereg:
angyalok csillagos csapatja
a földre érkezett."

Falus M. Lukács - A jel


„a mindenség
előlép
innen ég
onnan ég
onnan világít szét
oda áramlik szét"

(Vágtázó Halottkémek - Verőfény, Az Éden visszahódítása I.)


5 éves lehettem, és izgatottan vártam a Karácsonyt. Nem volt soha gazdag az ünnep, alig volt valamink. Lakásunk sem. A nagyszülőknél laktunk, akkor már a másodiknál. A 60-as években egyébként sem volt nagy az ajándékválaszték. De én mindennek örültem. A kevés ajándék nagyobb érték, mint a mai ünnepek választéközönéből szinte kötelezően választott Lego, Barbi, PS, DVD. Nagyobb becsben állt a feldíszített fenyőfa is. Nálunk az ünnepnek nem volt lelki jellege. Hiányzott az a spiritualista várakozás. Hittörténetekről, mi több hitkérdésekről szó sem eshetett. A Karácsony csak úgy volt ünnep magában, gyökerek nélkül. Persze az ajándékot a Jézuska hozta, de ezt sem ragozták túl. Ha így veszem, nagyjából egyforma ünnepeket ültünk szokásos ételekkel és ajándékozással. De az a Karácsony nagyon más volt, mint a többi. Kigyulladt a fa.

Sok helyen megtörtént, nem ritka esemény. Apám rövid tanakodás után egy vödör vízzel tökéletesen megszüntette a problémát. Az addigra már félelmetesen lángra kapott fa leborult a szobaasztalról, és bűzösen füstölögve feküdt a szoba padlóján. Elázott, eltört, vagy megpörkölődött minden, ami díszként, ünnepi kellékként, ajándékként, vagy csemegeként szolgált volna azon az ünnepen. Az a Karácsony már Szenteste véget ért, még jóval éjfél előtt. S mivel a várakozás, mi több, éjféli mise nem szerepelt a „programban", abban az évben tulajdonképpen nem is volt Karácsony. Akkoriban ezt nem fogtam fel, és csak azon sajnálkoztam, hogy egyetlen egy habcsókot sem tudtam megenni, és egy újabb évet kellett várni, hogy megkóstolhassam az áhított csemegét. Már biztosan elfelejtettem volna az egészet, de nem olyan régen - tán egy-két éve -, megláttam egy égett szélű, megsárgult, keményfedeles könyvet, annak a Karácsonynak az egyetlen megmaradt emlékét, mely tárgyi, fizikai lététől elrugaszkodva szimbólummá vált. Az elmaradt Karácsony szimbólumává.

Még ma sem tudom annyira belsőségesen megülni ezt az ünnepet, mint szeretném. Ha tehetném, egyszerűbb étkeket ennék, mint hétköznap, akár egyszerűbbet, mint egy átlagos hétvégén. Nem szaladgálnék bevásárlókocsival, és nem cipelnék töménytelen sok dolgot a lakásba. Jó lenne csendben lenni, és csupán apró, szimbolikus, de személyre szabott ajándékokat adni a szeretteimnek. De vajon a gyerekeim megértenék-e azt, hogy a kevés mennyivel több, hogy milyen egy kis habcsókra egy évet várni?

 

 

Kép forrása

Nagy István Paphnutius

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Nagy István Paphnutius
#3. 2012. december 20. 08:07
Kedves Csilla!
A történet a '60-as évek közepére datálódik. Akkor nem volt narancs. Pár évvel később jelent meg a kubai narancs ami, hát finoman szólva sem az igazi. A szegfűszeg? Azt nem tudom, nincs az emlékeim között. Mindenkinek vannak ilyen apró emlékei, amelyek fogódzónak is jók, bizonyos esetekben. Köszönöm a hozzászólásod.
Csilla
#2. 2012. december 18. 20:00
Nagyon tetszett a visszaemlékezésed a gyerekkori szegényes, 'habcsókos' karácsonyokra, arra a felejthetetlen szentestére, és a különleges relikviára.

Nekem a szegfűszeggel tűzdelt narancs volt a kedvencem, amit én készítettem minden karácsonykor :)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek