Mini mesék III.

A sorozat következő darabja...

Nicrophorus Ede a temetőbogár jó kedvvel ébredt. Úgy érezte, hogy ez lesz az ő szerencsenapja, és így is lett. Ahogy beleszimatolt a levegőbe, finom szaglásának köszönhetően megérezte a jellegzetes illatot. Azonnal cselekedett, mert ha elvesztegeti az időt, bizony megelőzhetik. Szerencséjére elsőként érkezett, izgatottan körbeszaladgálta új otthonát. Közben betolakodók érkeztek, akiket az elsőként érkezett jogán kitessékelt, morcosan ugyan, de visszavonultak, tiszteletbe tartva a bogártörvényeket. Most, hogy már jogos lakástulajdonos volt, kezdte otthonossá tenni környezetét. Belső világítást szerelt, bevezette a kábeltévét, es a telefont, amelyen mindjárt rendelt egy bárszekrényt, feltöltött italkészlettel. Aztán kiült a ház elé, és kibocsájtotta magából a régen felhalmozott illatfelhőt, majd várt. Az eredmény nem maradt el, a csalogató működött és megjelent az első és egyben győztes nő.

- Helló szépfiú, tiéd ez a csodálatos ház?

- Igen hölgyem, ha Te is akarod, már a kettőnké! – válaszolt elpirulva Ede.

Még aznap este, közösen elkezdték kiásni a földet a tetem alól, hogy néhány szorgos nap után a biztonságot jelentő helyen legyen a közös otthonuk, különben mindenféle légylárva inváziónak lenne kitéve.

Ilyen a világ körforgása: elmegy egy elő, hogy teste egy boldog családi fészek lehessen…

 

A szarvasbogarat felszarvazta a neje, de az erdőben ezen, senki nem csodálkozott, ez náluk családi hagyomány...

 

A kis krumplibogár rácsapja a szüleire az ajtót és közben kiabál:
- Bezzeg a Katicának lehet hétpettyes ruhája, én meg járhatok állandóan pizsamában…

 

Mint mindig, most is Nyúl Samu kelt legkorábban. Felkapta magára az odakészített kertésznadrágot, és már szaladt is ki, szájában a reggelinek szánt sárgarépával. Azonban most nem jutott messzire, visszafordult, mert örömhírt vitt a testvéreinek:

- Hurrá, köd van! –visította boldogan. A többiek egyből megelevenedtek, és már tervezgették, hogy mivel töltik el ezt a napot. Az erdei iskolában ugyanis az volt a szabály, ha köd van, nem kell menni, rendkívüli szünet jár minden nebulónak. Hogy miért volt ez így, senki sem tudta. A gyerekeket nem érdekelte, ők csak örültek a potyanapnak.

A 120 éves varjú apó kinyitotta a spalettákat az ablakán, meglátta a ködöt. Odacsoszogott a sakk készletéhez és berakta a bábukat, a polcról leemelt egy jófajta konyakot, majd az egészet bekötötte egy kendőbe és elrepült vele. Nemsokára bagoly tanár úr házánál landolt. Bekopogott, semmi válasz. Harmadszori kísérletre, vérszegény nyöszörgés hallatszott:

- Ki…az?

- Csak én vagyok, engedj be…

Lassan résnyire nyílt az ajtó. Varjú apó gyorsan belépett és becsukta az ajtót.

- Köszönöm, hogy eljöttél. – mondta sápatag hangon Bagoly tanító úr.

- Tudod, hogy jövök, ha köd van, hogy segítsek átvészelni. –válaszolt Varjú apó.

Leültek, felállították a sakkfigurákat, töltöttek a konyakból, csendben játszani kezdtek.

- Megint, itt voltak..? - törte meg a csendet Varjú apó.

- Igen, mind a 142801-en. Akit életemben megettem, az a köddel visszatér, és kísért.

- Túl leszel ezen is, mint a többin. Na, játszunk, mennyi az állás?

- 5228:5227.

- Akkor előre az egyenlítésért!

 

 

Ha elefánttal találkozol az utcán, először merevedj meg, hátha nem vesz észre. Ha ez nem jön be, szép lassan fordulj meg és ROHANJ!

 

Esténként, a hőscincér szívesen mesélt az erdő apróságainak hatalmas tetteiről, csatáiról, bátorságáról. A kicsit tátott szájjal hallgatták az általuk nagyra becsült szuperhős cselekedeteit. Egyik alkalommal éppen kedvencét mesélte, ami arról szólt, hogy ő bizony még a grizzly medvét is fél kézzel a földhöz teremtette. Ekkor különös árnyék jelent meg a tisztáson. Félelmetes volt, a törpéknek földbe gyökerezett a lábuk az ijedtségtől. Csak néhány pillanatig tartott a különös látomás, aztán kiderült mi is okozott ekkora nagy riadalmat. A lenyugodni készülő Napocskának volt játszhatnékja és felnagyította, egy későn jövő sziluettjét. A legkisebb nyuszi volt az, Töpörtyű.

- Lekéstem valamiről? – kérdezte teljesem kifulladva a rohanástól.

- Bizony ám..! – csúfolódtak a többiek, és túl az ijedelmem visszafordultak a mesélőhöz.

Hirtelen csönd ülte meg a tisztást, mert a nagy hősnek, már csak a hűlt helyét láthatták…

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Fer-Kai
#2. 2017. december 6. 22:39
Fantáziadús, szellemes kis történetek.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek