Mikes Kelemen: 55. levél

Kereken 250 éve, 1761. október 2-án halt meg Rodostóban zágoni Mikes Kelemen magyar író, II. Rákóczi Ferenc íródeákja. Mindmáig eleven műve, a Törökországi levelek egy szemelvényével emlékezünk rá.

 

 

 

 

55.

Rodostó, 18. augusti 1724.

Édes néném, ha tudná kéd micsoda nagy búba vagyok, megesnék a kéd szíve rajtam, és elolvadna, valamint a vaj a tűznél, és rántottát főzhetnének véle. Gondold el, édes néném, már két naptól fogvást az urunk nincsen itt, kilenc mélyföldnire ment vadászni, odalészen vagy két hétig; engemet itt hagyott, hogy gondot viseljek a házra és a cselédekre. Csak bátyám itthon maradjon, mert ő nem udvaros. Szánj, édes néném, szánj, ihon vadászni nem mehettem, mindennap Zsuzsihoz kell mennem, foglyot nem lőhetek, csak Zsuzsival kell beszélgetnem. Micsoda nagy büntetés e' nekem! Bárcsak egy holnapig tartana a büntetés. De akármeddig tartson, de addig úgy búsulok, hogy majd meghalok örömömben. A minap Zsuzsival beszélgettünk, hogy mint lett a házassága, és hogy ennek előtte másfél esztendővel nem gondolta volna, hogy grófné legyen belőlle (noha jó erkölcsiért megérdemlette). Elég a', hogy a beszélgetés közben elébeszéltem neki, hogy micsoda csúfos és szerencsés házassága lett egy asszonynak; kédnek is elébeszélem, hadd teljék az idő.

Franciaországban egy városi gazdag bírónak az íródeákja megszeretvén egy leányt, megkéri, és a lakadalomra napot rendelnek. Ott pediglen közönségesen az a szokás vagyon, hogy a lakadalom napján az ebéd és a tánc estig tart, és estve mennek a templomban az esketésre, és onnét az ágyban. Elég a', hogy az íródeák vígan volt ebéd felett, és ebéd után táncban viszi a mátkáját, aki is a tánc közben, örömiben vagy miképpen, egy kis szelet talált bocsátani. Az íródeák azt meghallván, elszégyenli magát, és az a kis szél úgy meghidegítti benne a szeretetet, hogy a táncot elhagyja, és megizeni a mátkájának, hogy ellene mond a véle való házasságnak, és férhez mehet, akihez neki tetszik. Elítélheti kéd, hogy micsoda szomorúsággal fogadá a leány ezt a követséget; mások pedig neveték a deák együgyűségét. Elég a', hogy a bíró másnap megtudván, hogy miben múlt el a házasság, hivatja az íródeákját, mindenképpen eleiben adja oktalan cselekedetit, hogy egy olyan csekély dologért, amelyet csak nevetni kelletett volna, a házasságot félbenhadta. A bíró látván, hogy nem akarna magában szállni és a leányt elvenni, mondá néki, hogy mivel a leánynak ellene mondottál, énnekem gondom lészen reá, hanem menj el házamból. Azután a bíró megmondja a leánynak, hogy ő elveszi, ha hozzája mégyen. A leány azt nagy szerencséjinek tartván reá áll. A bíró csakhamar a lakadalmat megcsinálja, de öreg lévén, csak keveset lakhaték a feleségivel, és sok pénzit, jószágát a feleséginek hagyá. Aki is azután Párizsban ment, és ott úriasszony módra kezde élni. Minthogy szép volt, egy öreg gazdag generális megszereti, és elveszi. De eztet is csakhamar kiszólítják a világból, és ez' is mindenit a feleséginek hagyja. No már nagy úri és gazdag asszony lett belőle csakhamar. De még a szerencse feljebb vitte mert Casimirus király letévén a lengyelországi királyságot, Párizsban ment lakni, és ott meglátván a mi szerencsés asszonyunkot, megszereti és elveszi, de mindazonáltal úgy, hogy csak titkos felesége legyen. Az asszony nem törődvén azzal, ha királynénak nem hítták is, mert valóságosan az volt, ha titkon is.

Mindezekből megláthatjuk, édes néném, hogy mely csudálatos úton vezettetünk, ha szinte az utat nem üsmérjük is, és hogy gyakorta a szerencsétlenség szerencsére szolgál, valamint a mi titkos királynénkkal történt. Mert ugyanis ki ne gondolta volna, hogy az a kis szél holtig való ártalmára ne legyen. De nemhogy ártalmára, de a' tette szerencséssé, és anélkül csak alacson rendben maradott volna, és az a kis szél vitte őtet a szerencsének partjára. De nem jovallom mindazonáltal a leányoknak, hogy az olyan széltől várják szerencséjeket, mert az ilyen példa talám soha meg nem történt. De mit mondjunk az íródeákról? Azt mondom, hogy csak az olyan szélre volt érdemes. Úgy tetszik, mintha az a fráter csak a szélnek csinált lakadalmat, ugyan csak azzal is maradott. Amely deákból az olyan szél kifújja a szeretetet, megérdemli, hogy a leányok sok babot és retket egyenek, és úgy megfüstöljék, valamint a sódort. Tudom, hogy kéd is erre ítéli őket. Édes néném, itt most én vagyok az úr, úgy töltöm az időt, amint lehet, hol jól, hol rosszul, hol jóban, hol rosszban, de csak telik, én is ballagok véle együtt. De azt kellene bánnom, hogy nem úgy töltöm, amint kellene, és csak akkor akarok jó lenni, amikor megházasodom; a' bizonytalan, és most kellene jó lenni, hogy akkor jobb lehetnék. Csak azt kell tehát mondani, édes néném, maradok a kéd rossz szolgája.

 

 

Forrás: Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtár

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Döme Zsuzsa
#4. 2011. október 4. 21:55
Jó az elgondolás, örültem nagyon Lázár Ervinnek is, még majd újra elolvasom. Kellenek ide nagyon a nagyok, hogy ne csak egymás írásaiból tanuljunk, hanem a klasszikusokból is.
toroksm
#3. 2011. október 4. 20:39
:))) Köszi szépen! Tervezem, hogy minden hétfőn (azt a napot csinálom én) legalább egy klasszikus megjelenjen. A MEK engedélyt adott az utánközlésre :D Még sose voltam Szombathelyen, de egyszer feltétlen elmegyek.
Döme Zsuzsa
#2. 2011. október 4. 19:08
"Édes Néném!", toroksm!
Nagyon jó, hogy olvashattunk Mikes Kelemen fiktív leveleiből; amúgy szülővárosomban, Szombathelyen jelent meg a Törökországi levelek (Magyarországon először), az eredeti példány látható is a Smidt Múzeum kiállításán.
Egy ilyen enyhe fuvallat a szerencséhez ma már aligha elég, valóságos széljárás kellene - de hát ki bírná azt orral?
Szeretettel üdvözöllek körünkben.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!