Mig létezésem fönt marad

Egy darab belőlem, ismét!

 

Mig létezésem fönt marad, addig sajnos nem értem,

hogyan képes, szelid arcal, félrevetni Sok ember.

Letagadni rejtegetni, titkolni azt Aki én vagyok,

Sajnos nem érrtem, s talán nem is fogom.

 

Miért nem vállal úgy ahogy szavát tette rá,

akaratlanul, a semmiből kardot miért ránt?

Olyan ügyes módon, hogy nekem fel se tűnjön,

hogy Ő nem igazi életemben, csak haszont üldöz.

 

Sosem értettem, hogyan tud életembe úgy beivódni,

hogy ne foghassak gyanút, hogy mit akar -ellopni

Mit hagy majd utána a nagy lámúr végtével,

Könnyeket és kiközösitést a szégyen érzetével.

 

Sosem értettem, mit kell szégyenleni rajtam,

hiszen eltitkolom, mind azt ha valami baj van,

Nem keltek feltünést, sehol Senki olyan előtt,

Aki nem tudhatja, hogy szivem hogy összetört.

 

Soha nem értettem, azt az egyetlen egy próbát-

Miért pont én kell viseljek, minden bolond szabályt?

Azokért Akikért, mindig az első lépést reám zuditották,

Akkor miért kell én viseljem, ezt a megátkozott magányt?

 

Mig létezésem fönt marad, honnan tudjam meddig-

Hány -ilyen- gyávát fogok megismerni addig?

Még mennyi állszentet, ki mindig akkor hagy magamra

Mikor talán Ünneplés helyett, könny csorog Végette arcomra.

 

 

2017.04.17. ( Saját. B. A. )


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Bécs madártávlatból