Miért megy Isten néha moziba?

"Miért megy néha Isten moziba?" VELENCEI FILMFESZTIVÁL: ELSŐ ALKALOMMAL VALLÁSKÖZI DÍJ

 

Idén augusztus 31.-szeptember 10. között rendezik meg a 68. velencei filmfesztivált, a világhírű „Mostra internazionale d'arte cinematografica"-t. Ezen az INTERFILM nevű nemzetközi egyházi filmszervezet zsűrije első alkalommal adja ki a vallásközi párbeszéd előmozdítását ösztönző díjat. Olyan filmeket támogatnak ezzel, melyek a különböző eredetű, történelmű és hitű emberek között a nagyobb megértést, megbecsülést, szimpátiát és békét segítik elő.

 

Mi is az INTERFILM?

 

Az International Interchurch Filmorganisation/IIF (=Nemzetközi Egyházközi Filmszervezet) olyan nemzetközi hálózat, mely az egyházi filmforgatás szerveit és alkotóit fogja egybe, olyanokat, akik a film és a teológia, a film és az egyház területén dolgoznak. Az IIF-et 1955-ben a protestáns filmszakma képviselői hozták létre Németországból, Franciaországból, Hollandiából és Svájcból. Ma ebben a szervezetben sok más országból vesznek részt nem csak a protestáns filmszakma képviselői, hanem az anglikán, az ortodox és a zsidó szakemberek, alkotók, rendezők, forgalmazók is. Az INTERFILM képviselői jelen vannak az Egyházak Világtanácsa genfi központjában is.

 

Ökumenikus Filmzsűri

 

Az első INTERFILM zsűri 1963-ban kezdte meg működését Berlinben, az ottani filmszemlén, a Berlinálén. 1969-ben már a cannesi filmfesztiválon is zsűriztek. Időközben kialakult az együttműködés a katolikus film és sajtószervekkel, aminek következtében az 1985-ös saarbrückeni filmfesztivál óta Ökumenikus Zsűrit hoztak létre. Ebben az Interfilm jelentős szerepet játszik. Képviselőik ott vannak a nagy filmszemléken Locarnoban, Cannesban, Montréalban, Moszkvában, Lipcsében, Berlinben, Szent Péterváron, Karlovy Varyban, Mannheim-Heidelbergben és másutt.

 

Együttműködés félszáz kulturális, filmes szervezettel

 

 Az INTERFILM fő feladatai között szerepel egyházi intézmények és kulturális szervezetek, valamint  személyek között az együttműködés szervezése, fenntartása. 11 protestáns, 5 nemzetközi katolikus szervezettel, 10 ökumenikus filmművészeti, irodalmi, sajtóintézménnyel, 18 kisebb-nagyobb nemzetközi filmfesztivál vezetésével tartják fenn ennek érdekében az állandó és folyamatos kapcsolatot. Például a Protestáns Publicisztikai Akadémia Filmkultúrális Központjával/Frankfurt, a müncheni Interfilm Akadémiával, a svájci református médiák központjával, a SIGNIS nevű Katolikus Kommunikációs Világszervezettel, a grazi egyetemen működő nemzetközi film és teológiai kutatócsoporttal, a már említette Egyházak Világtanácsával, az Európai Egyházak Konferenciájával, a Keresztyén Kommunikáció Világszövetségével, a Cannesi Nemzetközi Filmszemle Ökumenikus Zsűrijével, a francia protestáns filmkedvelők szervezetével, a dán Egyház és Média szervezettel, a Svéd Egyházak Kulturális Tanácsával, a nebraskai egyetem/USA filozófiai és vallási intézetének Vallás és Film Újságjával. Ezek a legjelentősebbek a   mintegy félszáz szervezet között annak érzékeltetésére, milyen kapcsolati tőkéje és súlya van a nemzetközi filméletben az IIF-nek.

De ez a szervezet nem csak zsűrizik, hanem szemináriumokat és kutatási projekteket is működtet a film befogadásának, hatásának kutatására, megvitatására. Segíti az új filmekről szóló információk és dokumentáció cseréjét és továbbadását. Az Ökumenikus Zsűri díjazza azokat az alkotásokat, melyek kitűnnek művészi minőségükkel, erejükkel, melyek az evangéliumnak megfelelő emberi tartást fejezik ki, jelenítik meg, és amelyek a nézőket fogékonnyá teszik a lelki, társadalmi és szociális kérdésekre, illetve értékekre.

Az INTERFILM zsűritagok között ma már egész Európából, illetve az USA-ból találhatók szakemberek. Három évenként nagygyűlést tart a szervezet, ahol megválasztják a vezetőség tagjait és az elnököt. Évente két alkalommal jelenik meg információs lapjuk, az INTERFILM-Info. A szervezetnek jelenleg a svájci Hans Hodel az elnöke, két nemzetközi központtal működnek, az egyik a németországi Frankfurtban, a másik a svájci Bernben található.

 

És mi várható idén Velencében?

 

Az Interfilm szervezet a mélyen gyökerező, vallási csoportok közötti előítéletek okozta súlyos konfliktusok és feszültségek bemutatására vállalkozó filmeket részesíti előnyben. A művészi feldolgozás és ábrázolás eszközrendszerével dolgozó filmek segítségével a bizalmatlanságot, ellenségeskedést igyekszik csökkenteni. A mostani 2011-es zsűrinek három tagja van, neves keresztyén szakemberek: Elisabetta Ribet/Itália, aki velencei protestáns lelkésznő, az Egyházak Világtanácsa munkatársa és multikulturális szakértő. Susanne Wigorts Yngvessen/Svédország, evangélikus teológusnő, aki Stockholmban tanít etikát, emberi jogokat és rendszeres teológiát, több kurzust is vezetett, ezeknek témája a film és teológia kapcsolata. Karsten Visarius/Németország filmújságíró, az INTERFILM főtitkára és a Német Protestáns Egyház, az EKD Filmkulturális Központjának a vezetője.

 Ebben az évben több vitafórum is lesz a filmszemle ideje alatt. Ezen megvitatják majd a kínai filmművészet helyzetét, az iráni és az orosz filmszakma kérdéseit, irányzatait. Lesz olyan fórum, ahol csak az arab moziművészettel foglalkoznak.

 

Film  és teológia - avagy miért megy Isten néha moziba?

 

Az IIF-nek kezdettől fogva, tehát jó fél évszázada igen fontos, hangsúlyos feladata a film és a teológia, a filmvilág és az egyházak világa közötti párbeszéd, rendszeres konzultáció fenntartása. A szervezet honlapján külön dossziéba gyűjtötték össze az e témakörrel foglalkozó legfontosabb írásokat, felszólalásokat, előadásokat. A dossziéban igen érdekes, ilyen témájú anyagokat lapozhatunk fel: Nárciszok és tulipánok - a film és a tv jelentősége. - A mozi értelmező szerepe - hogyan járul hozzá a filmmunka a vallási kompetenciához? - Miért megy néha Isten moziba? - Filmek, melyek a lelkiség utáni vágyról szólnak...Milyen szerepe van az esztétikának a vallásokban, és a keresztyénségben? Ha a német romantika teológusának, Friedrich Schleiermachernek (1768-1834) igaza van, amikor így fogalmaz: „A művészet a vallás nyelve", akkor milyen szerepe van ennek megvalósításában a filmnek, tv-nek, DVD-nek, internetnek? És hogy idén milyen döntést hoz majd a nemzetközi egyházi zsűri Velencében, arról később beszámolunk...

 

 

 

 

Dr. Békefy Lajos

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek