Másfajta rálátás

Rövid történet.

 

Történt egyszer egy nagyobb város katolikus templomában, szentáldozás előtt megjelent maga Jézus, egy angyal társaságában. Azért jött, hogy Ő áldoztassa meg az embereket. Szelíden elvette a halálra rémült paptól a kehelyt, odasétált az oltár elé, majd mosolyogva igy szólt:
- Ma nem a szentgyónáshoz van kötve az áldoztatás. Mindenki jöhet. De azért van egy feltétele. Az angyal által feltett kérdésre jól kell felelni.
Néma csend honolt a temlomban. Az emberek nem nagyon akarództak áldozni. De Jézus lénye olyan szeretetet árasztott, aminek nem lehetett ellenállni. Így lassan szállingózni kezdtek. Az angyal pedig mindenkitől ezt kérdezte:
- Ki vagy te?
Ilyen válaszok érkeztek:
- Én vagyok a sarki hentes.
- Péter vagyok, autószerelő.
- Dr. Nagy István sebész.
- Kozma László matektanár.
Stb...
Jézus mosolyogva küldte őket a helyükre. Az egész templomból senkit sem áldoztatott meg. Az utolsó ember, aki eléje járult, egy kéregető volt. Neki is feltette az angyal a kérdést:
-Ki vagy te?
Mire a koldus csendesen igy válaszolt:
- Én vagyok Te.
Jézus rögtön megáldoztatta, majd eltűnt.

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Fer-Kai
#4. 2017. január 4. 21:23
Én is jártam már így, hogy magaménak éreztem valamit, és csak később jöttem rá, hogy valamikor volt (vagy lehetett) annak külső előzménye is.
De ennek nincs különösebb jelentősége, hiszen nyilván nem tudatos plágiumról van szó.
Ami mélyen megérint minket - az impulzus jöhet akár kívülről, akár belülről -, ha úgy szűrődik át rajtunk, a teljes lényünkön, hogy nem rontjuk meg egoizmussal, akkor élő, eleven és hiteles lesz.
előzmény: Gandalf hozzászólása, 2017. január 3. 16:12
Gandalf
#3. 2017. január 3. 16:12
Valamikor olvastam azt a rövid történetet amit idéztél. Elfelejtettem. Viszont ez amit leirtam, egy evangélikus Istentisztelet alatt született bennem. Igen valóban katolikus köntöst adtam rá.
Fer-Kai
#2. 2016. december 29. 13:39
A szerelmes kopogtat a szerető ajtaján.
– Ki vagy?
– Én vagyok – hangzik a válasz.
Felelet nincs, újabb kopogás.
– Ki vagy?
– Én vagyok itt.
Az ajtó nem nyílik, harmadszor is kopog.
– Ki az?
– Én vagyok itt, te magad.
Az ajtó kinyílik.

Dzseláluddin Rumi

(Idézi Hamvas Béla az "Anthologia humana" című idézetgyűjteményében)

A 13. században élt nagy perzsa bölcs (szúfi misztikus és költő) példázata nagyon hasonlít a Tiédre (vagy inkább fordítva).
A középkorban rengeteg arab, illetve arabok által megőrzött bölcsesség került át a kereszténységbe példázatok, legendák, mesék formájában.
Jól van ez így, mert a lényeg közös; a világvallások szellemi magja egyetemes - ugyanaz. Csak a "gyümölcs" húsa és héja változik az adott kornak, helynek, népeknek megfelelően.
A legfontosabb kérdés, amit feltehetünk, bármelyik vallás köntösében, így szól: "Ki vagyok én?"
Sokan "tudják" már teoretikusan, "okosan", "ezoterikusan", hogy mi erre a helyes válasz, de ezt csak a teljes életünkkel, élet-tettünkkel válaszolhatjuk meg - bizonyíthatjuk - igazán.
Igen, világi okoskodás-gazdagságtól, mindenfajta elkülönüléstől mentesen, a világ szempontjából koldusszegényen.

Szépen felépítetted a katolikus ruhába burkolt kis történetet.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek