Márkus Söröző

Lehetetlen időben szoktam arra utazni. Kora hajnalban.

 

Lehetetlen időben szoktam arra utazni. Kora hajnalban. Sóvárogva nézem, próbálom elképzelni. A képet, hangulatot-vendégeket. Nem megy, sem a képzelődés, sem a bejutás. Szürke, hideg hajnalok. Aztán egyszer "normál" időben jártam arra. Néha kicsapódott a nyirkos levegőből pár vézna esőcsepp, fújt a szél. Ilyenkor az ember célba érni vágyik, nem sörözők miatt megszakítani az útját. Megszakítom. Az utcáról nem lehet belátni, az ajtó saját kíváncsi tekintetem tükrözi vissza. Belépek. Szolid polgári berendezés. Idősebb úr a pult mögött, két vendég. Idősebbek ők is, az egyik már biztosan nyugdíjas. Feledem az utca hidegét, sört kérek. Jár körbe a tekintetem, ha megkaptalak megnézlek magamnak. Gonosz szándékkal sem találok hibát. Kellemesen érzem magam. - Honnan az elnevezés? - kérdem a pult mögött álló urat. - Ez a nevünk. - hangzik a válasz. Érdemes volt bejönni, állapítom meg magamban, bár biztos ritka vendég leszek. Lehetetlen időben szoktam erre utazni. Kora hajnalban. - Viszont látásra kedves Márkus - köszöntem. - Viszontlátásra, örülök, hogy megismertem Márkus, búcsúzott a pult mögül a tulajdonos. Régi halk szavú jazz szólt. Lassan csuktam be az ajtót.

 

 

 

 

További zenék:

Link 1

 

Link 2

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Döme Zsuzsa
#2. 2011. március 16. 13:07
Látod, kedves Márkus, normál helyen, normál időben minden normális ember a Márkus Sörözőbe megy. Nem ám utazgat össze-vissza, vonattal!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek