Marci a kandúr

Kedves macskám emlékére

 

 

Volt már nekünk macskánk, közte kandúr is, de ilyent, mint AKI most van,még nem hordott hátán a föld,legalábbis nem hallottam róla. Az egész Marci ügylet úgy kezdődött, hogy lányink addig főzőcskéztek minket,hogy végül is beadtuk a derekunkat, és szereztünk egy kismacskát. Már az elején gyanús volt, onnan,ahonnan a hoztuk, vagy tizenöt "eladó" macska volt, ez látszott a legszelídebbnek, nem is gatyáztunk sokat,amolyan "szerelem első látásra" volt a kiválasztás. Hazahoztuk, megetettük, pontosabban megitattuk tejecskével, hiszen még kölyökmacska volt,éppen csak el volt választva az anyjától. Evett, illetve ivott rendesen és mint jó gazdához illik, meg akartam simogatni az új jövevényt. Ekkor ért az első meglepetés,nem hogy dorombolt volna, ahogy jó kis cicához illik, hanem belém eresztette körmeit, és jól végigkarmolt. Szépen vagyunk!-gondoltam, de a feleségem sem járt különben, ő is megkapta a magáét. Napokon belül úgy néztünk ki, mint akik szögesdróttal találkoztak:mindenünk csupa karmolás volt:a kezünk, lábunk,a feleségemnek még az arca is. Nagyon megakarta szeretni...közel hajolt hozzá. Nem szaporítom a szót, kiderült, hogy az apja valószínűleg vadmacska volt,ahonnan hoztuk, ugyanis nagy erdős-bozótos terület volt. Na, szépen vagyunk-állapítottuk meg.

Az új otthonnal való megismerkedés szép sorjában történt. Először is nevet kellett adni a jövevénynek, de ez sem okozott problémát. A feleségem kimondta a nevet:Marci!-és ez lett a név. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mégis, mi alapján keresztelte erre a névre, annyit mondott:csak!- és különben is olyan Marci formája van. Belenyugodtam, mert amikor jobban rásandítottam, tényleg kiköpött Marci formája volt. No,ezután jött a szobatisztaságra nevelés. Minden szükséges eszközt beszereztünk előre a tepsi formájú edénytől a kislapátig, egy zsák alomtól a kis söprűig. Csak lesni kellett, hogy mikor jön el a pillanat, amikor az alomra kell tenni a macsekot. Nem sokára be is következett a pillanat-és kész volt a művelet. Olyan jól sikerült az első, hogy soha többé ilyen probléma nem fordult elő. Ez a kis állat egyből megértette, hogy miről van szó. Nagyon különös, máig sem értem. Na, aztán jött az ismerkedés a lakással:mindent az ég világon körbeszimatolt,körbejárt, fel az ágyra, a fotelokba, s mire eljött az este, hullafáradtan rogyott le a számára odakészített rongyokra. Mi bölcsen mondtuk:Marci otthonra talált.

Az első komolyabb probléma akkor merült fel, amikor az egyik éjszaka arra ébredtem fel, hogy tűvel szurkálja valaki a lábamat. Amikor kidörzsöltem az álmot a szememből és felkapcsoltam a villanyt, láthattam, hogy a kismacskám játszik a lábujjaimmal, és időnként a tűhegyes fogacskáival belekóstol. Hiába kiabáltam, hessegettem, nem használt,rugdalóztam is -ha sikerült lerúgni kezdte elölről a játékot. Csakhogy a tűhegyes fogacskái olyan fizikai fájdalmat okoztak, hogy az ordibálásra a feleségem is felébredt,közösen nagy nehezen lecsillapítottuk a "fenevadat".Így ment majdnem egy héten keresztül,hajnalban elkezdődött a műsor, azzal a különbséggel, hogy hol a feleségem volt a kiszemelt áldozat, hol én. Ekkor, egy isteni sugallat azt a megoldást súgta felénk: hát hiszen mire való az a vesszőbokor az út szélén, mért nem vágtok egy darabot belőle? Úgy is lett. És jött a hajnal, és jött a macsek, és jött a suhintás. Először meglepődött a kandúr, de aztán oda se neki, folytatta a lábam rágcsálását. Én megint lecsaptam, és újra csak rácsaptam, és újra és újra. A macska unta el előbb a küzdelmet, a fotelba költözött és durmolt tovább, mint aki jól végezte a dolgát. Persze a vesztesek mindenképpen mi voltunk, az álom már rég kiment a szemünkből, de legalább mi győztünk. Ez a keserű győzelem még egy párszor megismétlődött, aztán abbamaradt a mi kandúrunknak ez a különös bónája.

Egy viszonylag nyugodt időszak következett, már nem rágta a lábunkat, délelőtt kint bóklászott a ház előtt,délben kajáért jelentkezett,ez persze többször előfordult, nemcsak a déli harangszókor, este szépen elnyugodott természetesen az ágyunk végében-hol a feleségem lábánál, hol az enyémnél,egy kicsit huncutkodott, de végül is nagyobb konfliktusok nélkül zajlott a macska-ember együttélés. Egy valami volt,ami beárnyékolta ezt a szép, harmonikus kapcsolatot:a világért sem engedte, hogy megsimogassuk. Főleg a feleségem volt szomorú:- Nincs is nekünk cicánk!-mondta,és akárhogy is, de igazat kellett adnom neki. Ő ugyanis úgy képzelte, hogy majd esténként a cicus beleül az ölébe, együtt nézik a tévét, stb. De, hát ebből nem lett semmi. Lett viszont valami más,amit a legrosszabb álmainkban sem kívánunk vissza. Egyik éjjel a feleségem arra ébredt, hogy a cicus a fején ugrál,majd később a komód tetején, aztán sorba az összes bútort, széket meglátogatva olyan randalírozást csapott, hogy nem volt más választásunk, ki kellett engedni, vagy pontosabban ki kellett zavarni a lakásból. Nem is nagyon kellett zavarni, ment magától, mint a szélvész, azt hittük vissza sem jön. Felesleges volt aggódni,visszajött-ebédre. S miután jóllakott, az ágy tetején durmolni kezdett, mint aki jól végezte dolgát. És ez az eset megismétlődött párszor míg rájöttünk: éjszakára ki kell engedni az állatot, mert már felnőtt a mi kis cicánk és éjjel a kandúroknak az éjszakában kell csavarogni,kalandokra várva. Marcikánk egyre jobban érezte magát. Éjszaka kalandozott,reggel hazatért,bekajált rendesen, aztán durmolás, majd felébredt valamikor, megint evett, durmolás, felébredt, evett, durmolás. Aztán eljött az éjszaka, megint kezdődött elölről minden:éjjel csavargás,nappal evés és alvás, így ment nap mint nap- míg egyszer kicsit sántítva, vérző farokkal sündörgött haza. Úgy látszik, elintézték a vetélytársak, a vénebb kandúrok- állapítottam meg, mint aki tisztában van a macskavilág éjszakai életével. De , tényleg valami ilyesmi történhetett, mert a következő reggel még rondábban nézett ki,azt is mondhatnám kutyául .Úgy, ahogy lehetett, rendbe tettük, letöröltük a vért,aztán nyomás az állatorvoshoz. Szabályos műtétet hajtottak végre rajta, nyolc-tíz öltéssel összevarrták sebeit,és még fel sem ébredve az elaltatásból,az ágyon dédelgettük tovább a kis beteget.

Egy-két nap intenzív ápolás következett,s aztán mintha misem történt volna, folytatódott az éjszakai kirándulás-sorozat. Egyik reggel egy csinos kis. fekete cicus társaságában érkezett meg a mi Marcikánk,a kis fekete se szó se beszéd, a szoba közepén félreérthetetlen pozícióba vágta magát, Marcink sem volt rest, ráugrott,a fején a szőrt megharapva kész volt a macska-nász szituáció,de nem jutottak tovább. Pontosabban Marci nem jutott tovább- úgy látszik, nem tudta mit kell csinálni. Leugrott a cicusról, ismét felugrott rá, de megint semmi. A kis fekete unta meg előbb a dolgot,ki tudja hányadik próbálkozás után szépen eloldalgott. A Marci meg utána.

Na, gondoltam, nekem lesült volna a képemről a bőr.- Szerencse, hogy macskáéknál nem gondolkodnak ilyen antropomorf módon- felelte bölcsen, és meg közben észbe kaptam, és még bölcsebben hozzágondoltam-a macskák nem is tudnak gondolkodni.

Marci időközben előlépett, Márton Úr Őméltósága megszólítás illeti meg, olyan a járása, mint komor bikáé, egyben peckes is :ki, ha ő nem a kandúrok királya, a szőre tömör, tömött mint valami jóféle bundáé, bajusza, szemöldöke nagy és sűrű-szóval gyönyörű, szép állat lett belőle:már ki emlékszik a tavalyi télre, amikor sürgősen orvoshoz kellett vinni, annyira megtépték az öreg kandúrok-nyolc vagy tíz öltéssel kellett összevarrni sebeit. Mostanában ő csinálja a fesztivált, néha egész éjjel hangos a környék az udvarlás zajától,ami elég különös módon történik:van úgy hogy házhoz jönnek a cica-lányok és akkor Márton Úr Őméltósága fogadja a pacienst:megállnak szemtől szemben és Márton elkezdi a kurrogást. Ennyi hallatszik-de hogy mi történik azt csak elképzelni lehet. Egyébként magatartásában is döntő változások történtek: ha megjön az éjszakai műszakból, rögvest kiköveteli magának az ennivalót:nagyon határozott, mondhatnám erőszakos lett. Mert ha nem...A feleségem tudja megmondani mi következik akkor: szabályszerűen beleharap a lábikrájába, mintegy mondva:ne szórakozz már anyuskám, ide azt a kaját!Én csak egy meglepő tulajdonságáról tudok beszámolni:amikor kicsi volt, az Istennek sem sikerült megsimogatni, mindjárt karmolt, harapott. Most meg?Ha olyan kedve van, odajön hozzám az ágyba, és valósággal mondja, mutatja:kérek simogatást!KÉREK MASIZÁST!Mert egy új szót kellett kitalálni:simogatni kell, de egyúttal masszírozni is, főleg, a nyaka körül. Aztán, ha megunta,odakap finoman:na. most már elég!- és elvonul durmolni a foteljába, vagy az ágyára. Hát így történt az eset:a félénk kis cicából gyönyörű szép állat kerekedett. Isten éltesse Márton Úr Őméltóságát!

Marci,amióta nem volt róla szó a halhatatlanság birodalmában, vagyis nem írtam róla, bizony szépen fejlett kandúr macskává fejlődött. Mindennaposak lettek a kalandozások, az éjszakát jórészt "házon kívül" tölti, sőt, még az is előfordult nemegyszer, hogy helybe jött a leányzó...Na, ez már sok volt a feleségemnek, és söprűvel hajtotta el a leányt -legényestől...Mert szó ami szó:borzasztó hangzavart tudnak csinálni olyankor...Állítólag a legény udvarol ilyen ordenáré hangon, nem tudom, de veszettül csinálják, az biztos!Már többször szóba került, hogy ivartalanítani kellene, vagyis ki kéne heréltetni, de én váltig ellenzem a dolgot...Na nem azért, mert nekem sem esne jól, ha valakinek eszébe jutna engem ivartalanítani, hanem egyszerűen a természet rendjébe való durva beavatkozásnak tartanám az állat ilyen jellegű megcsonkítását...

A minap valamiért állatorvossal kellett konzultálni, és szóba került az ivartalanítás kérdése is...Az állatorvos egyértelműen azt javasolta, hogy végeztessük el a műtétet, példának hozta fel, hogy neki is van macskája, természetesen ivartalanítva van, és olyan boldog állat...Hát ez volt az, ami végképp kiborított!Honnan tudja az állatorvos, hogy boldog a macskája?Megkérdezte?És hogyan, milyen módszerrel?És mit válaszolt a szerencsétlen jószág?Tipikus antropomorf gondolkodásmód....

Az, hogy nyugodtan alszik, mert nincs benne hajtóerő- drive -épp az ellenkezőjét bizonyítja...Marci, aki apai ágról vadmacska,biztosan nyugodtan aludna naphosszat-csak valami hiányozna az életéből...A verekedés, a nőstény utáni hajsza...

És emiatt nem vagyok hajlandó ivartalanítani az én macskámat, mondhat nekem az állatorvos is akármit, nekem nem alvógépre, hanem egy igazi

eleven állatra van szükségem, akin látom, hogy teljes az élete.

Sokat meditáltam ezen a kérdéskörön, és meditálok ma is, hogy már nincs a Marci. Egyik délután átakart jönni az úttesten, és ahogy szaladt, egy autó elütötte. A gépkocsi vezetője nyilván nem tehetett róla, hogy egy macska elébe futott, kikerülni nem tudta, és a lökhárítóval ütközött a feje, és akkora ütést kapott, hogy menten szörnyet halt. Persze, ha ki van herélve, ez nem történik meg, mert most is a fekete macskánál volt délutáni viziten- de ezzel véget is ért a kalandok sora...

De sokszor eszembe jut ez a kis állat!Még meg sem érte a 2 évet, éppen a legszebb korába ért, amikor ilyen körülmények között érte utol a balsors!Gyönyörű szép állat lett belőle: a nyers erő, a vadság keveredett a hízelgő macskával- szóval egy sudár virágzó fa élete tört ketté a vak véletlen miatt.

Szép macskám, hát elmentél...Fiatal életedet sajnálom, bár macska voltál, az életet hordoztad magadban.

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Answer
#12. 2012. október 7. 14:41
Nagyon sok örööt tudnak aokozni a cilák, nekem is van egy.
A kedvenc elveszítése sajnos mindig nagyon fájdalmas dolog.
bodójános
#11. 2011. január 20. 09:38
Katikám, bizony nagy kár érte!
bodójános
#10. 2011. január 20. 09:37
katuska:hát, kinek mi a lényeges szempont!
bodójános
#9. 2011. január 20. 09:35
Eliza Beth:rövidre szabott életében is kedves jószág volt!
bodójános
#8. 2011. január 20. 09:33
szerkesztőség: köszönöm a javítást!
Kulcsár Katalin
#7. 2011. január 19. 12:10
Jó hangulatú, közvetlen hangvételű vallomás a magánszférád berkeiből.
Személyiségünk lényeges jellemvonása, hogy miként éljük hétköznapjainkat, és többek között az is; hogyan viszonyulunk a háziállatokhoz. Bizony kár ezért a MARCI-kandúrért, még ha hóbortos volt is!
katuska
#6. 2011. január 17. 19:17
Jó kis történet, sajnálom, hogy ilyen véget ért szegény macs. Kísértetiesen hasonlóképpen járt a mi öt kilós fekete Kacink, ivartalanítás előtt egy nappal. Mert antropomorf gondolkodás ide vagy oda, spriccelős, tépett kandurral mi nem vagyunk hajlandók egy ágyban aludni.Most két exfiúval osztjuk meg az életünket és ágyunkat, minőségi a változás.
Eliza Beth
#5. 2011. január 17. 18:46
Azért így élvezhetőbb az írás :-))
Szegény macsek, mire megszerettette magát, elköltözött....
szerkesztőség
#4. 2011. január 17. 14:35
Javítva. Nem tudom mi történhetett.
bodójános
#3. 2011. január 17. 08:27
Sajnos, széttöredezett anyag lett belőle, így értelmetlen az egész.Legjobb lenne levenni, és megnézzük, mit lehet csinálni, mert ezért a csúfságért én nem vállalok felelősséget és nem adom hozzá a nevemet.
T.Szerkesztőség!Kérem fentiek szerint cselekedni szíveskedjenek!
Eliza Beth
#2. 2011. január 16. 16:35
Biztos, hogy jól van összerakva a történet?
János! Szándékos, vagy véletlen, hogy itt kezdődik, amott folytatódik egy mondat???
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek