MANGALAM

A munkában megöregedett indiai utazó-kereskedő, Rámdász feleségével együtt visszatér szülőföldjére, Indiába.

 

 

M A N G A L A M

vendég: DEBASISH GANGULY szitárművész Indiából

Millenáris - 2011. május 26. 18.30h

Tisztelet Rabindranath Tagore Nobel-díjas költőnek, születése 150. évfordulóján

Debasish Ganguly és Szalai Péter koncertje - Bittner Meenakshi Dóra táncelőadása

és Tóth Tamás „Guru” című filmje

 

1913-ban világszenzáció volt, hogy a legtekintélyesebb irodalmi elismerést és jutalmat jelentő Nobel-díjat egy indiai író, költő, drámaszerző, iskolateremtő, olykor államférfi kapta meg. Indiában az akkor már 52 éves, bengáli anyanyelvén és angolul egyforma biztonsággal fogalmazó írásművész már nagyhírű, nagy tekintélyű férfi volt. Európában azonban csak egy évvel a nagy jutalom előtt megjelenő, angol nyelvű költeményes kötete keltett irodalmi körökben feltűnést. A Nobel-díj előbb széles körű figyelmet, majd irodalmi világhírt hozott a számára.

Az ünnepet Tóth Tamás filmrendező „Guru” című dokumentum-játékfilmje nyitja.

Az alkotást 2010-ben forgatták Indiában, a világ legnagyobb zarándoklatán, a Kumbh Mela-n. A film zenéjét az est Indiából meghívott vendége Debasish Ganguly szitárművész és zeneszerző komponálta.

 

Debasish Ganguly

a Tagore évforduló alkalmából érkezik hozzánk Calcuttából, hogy együtt zenéljen Szalai Péterrel. Különleges alkalom ez, melyen olyan két előadóművész találkozik a színpadon, akik klasszikus képzettségük és elkötelezettségük mellett magától értetődő természetességgel nyitottak a kísérletező zenei kalandok iránt.

 

Az est táncelőadását Bittner Meenakshi Dóra táncművész nyújtja, melyen ezúttal a dél-indiai klasszikus tánc lírai arcát mutatja be, miközben az archaikus színészi játék változatos formáit vonultatja fel.program:

18.30-19.45

 

„Guru”

című dokumentum-játékfilm (71 perc)

 

Rendezte: Tóth Tamás

20.00-20.35

Bittner Meenakshi Dóra dél-indiai klasszikus táncelőadás

20.50-22.00

Debasish Ganguly és Szalai Péter szitár és tabla koncert

Az ünnepi alkalomról nem hiányozhatnak India ízei sem

GURUdokumentum-játékfilm

rendező: Tóth Tamás

Forgatókönyv: Leveles Zoltán és Tóth Tamás Operatőr: Abhuday Khaitan Zeneszerző: Debasish Ganguly

"A gu szótag árnyékot jelent, a ru szótag, azt ki eloszlatja azt, Mivel hatalma van, hogy a sötétet elűzze - így nevezik: guru."

A munkában megöregedett indiai utazó-kereskedő, Rámdász feleségével együtt visszatér szülőföldjére, Indiába. Ám Rámdász, felesége hirtelen halála után

teljesen magára marad. Ekkor egy asztrológussal való beszélgetés hatására elindul az egyik szent városban tartott nagy zarándoklatra, hogy gurut keressen.

 

 

Bittner Meenakshi Dóra

Bharatanatyam táncművész Magyarországról indulva a dél-indiai Chennai-ban hagyományos keretek között tanult és tartotta meg vizsgaelőadását.

 

India többszörösen kitüntetett érdemes művészének, Jayanthi Subramaniam-nak, a chennai-i Kala Darsana Táncművészeti Intézet igazgatójának személyes és egyetlen európai tanítványa.

2005-ben élőzenei kísérettel tartotta meg első önálló estjét a dél-indiai Chennai-ban.

A Meenakshi nevet egy átütő sikerű előadáson táncolt koreográfia után kapta.

Szóló előadásait megismerte a magyarországi és határon túli kulturális fesztiválok közönsége ugyanúgy, mint az indiai témájú fesztiválok szerelmesei.

Mesterével, Jayanthi Subramaniam-mal eddig két közös turnén is részt vett.

2008-ban Yantra címmel elkészült az első magyarországi tematikus Bharatanatyam táncfilm Bittner Meenakshi Dóra szereplésével.

2010-ben fellépett a világ legnagyobb fesztiválján, az indiai Kumbh Mela-n.

 

 

Debasish Ganguly

szitárművész 1960-ban született Calcuttában.

 

Első tanítómestere, guruja édesapja a híres Dhana Gopal Ganguly bansuri művész,

akitől tabla és ének képzést kapott.

A szitár játék elsajátításában a legmeghatározóbb mester 18 éven át Acharya Ajoy Sinha Roy, aki a Maihar gharana (iskola) legendás alapítójának Baba Allauddin Khan Saheb kedvenc tanítványa. Ravi Shankar guruja szintén Baba Allauddin Khan volt.

Később Ustad Ali Akbar Khan, a ma is élő legnagyobb tekintélyű sarod művész és egy másik igen jelentős sarod játékos Aashish Khan vezetése alatt gazdagította zenei ismereteit.

Debasish Ganguly Indiában, Japánban, Ausztráliában és természetesen Európa több országában adott nagysikerű koncertet. Többek között az 1990-ben a Cannes-i Film Fesztiválom bemutatott, Paul Cox ausztrál rendező által jegyzett Island című film zenéjét komponálta. 2010-ben Tóth Tamás, Guru című filmjének zenéjét is ő szerezte.

 

 

Szalai Péter,

tizenhat évesen kezdett hivatásszerűen foglalkozni az indiai klasszikus zenével. Kurtág György ösztönzésére a legnépszerűbb ütőhangszert, a tablát választva hangszeréül. Kezdetben a Delhi gharana (iskola) két kiemelkedő képviselőjétől, Anthony Dasstól és Ustad Munnu Khantól tanult, majd a ’80-as évek második felében a világhírű tabla-mester Ustad Alla Rakha fogadta tanítványává. Napjainkban szigorúan követi a Punjab gharana hagyományait. 1987 óta különleges mester-tanítvány kapcsolatban áll Pandit Ravi Shankarral, akit nem csak az indiai klasszikus zene területén tekint mesterének.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
székács lászló
#2. 2011. május 19. 14:54
Gábor, kösz, igen tartalmas az ismertetőd. :o)) Laci
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

/Mit tennél ha ma meghalnék